Már a német koalíciós szerződés preambulumát az Európa-politika uralja. „Közösen kívánunk tenni azért, hogy Németország (…) a kölcsönös szolidaritás szellemében lépjen fel” – hangzott a szöveg. Vagyis már a koalíciós szerződés kitért arra: szolidaritást várnak el más országoktól a menekültkérdésben.
Egy hónap telt el a közös kormányzásból, ám az Európa-politika eddig inkább háttérbe szorult. Ennek, látszólag legalábbis, egyszerű oka lehet. A koalíciós megállapodást még akkor dolgozták ki, amikor Martin Schulz volt a koalíciós partner szociáldemokraták elnöke. Az Európai Parlament egykori elnökeként mindig is kivételesen fontos szerepet játszott számára az Unió sorsa, jövője. Schulz népszerűsége azonban jelentősen megcsappant, rossz, egymásnak ellentmondó döntései után, nem maradt más lehetőség számára, lemondott az SPD elnökségéről, Olaf Scholz alkancellár lett a párt új erős embere, aki ideiglenesen, a következő tisztújításig került a balközép politikai erő élére. A volt hamburgi polgármester láthatóan sokkal kevésbé tartja fontosnak az EU-t érintő kérdéseket Schulznál.
Csak egy személyi változáson múlna a német kormány EU-val kapcsolatos visszafogottsága? Aligha. Míg a koalíciós szerződésben már-már eufóriával emlegették az Európai Uniót, a berlini kormány most némi ambivalenciával tekint az Uniót érintő kérdésekre – emlékeztet a Süddeutsche Zeitung. A kancellárt mintha cseppet sem zavarná, hogy Emmanuel Macron vált az EU átalakulásának karmesterévé. Hogy a francia köztársasági elnök mennyire szívén viseli a témát, az is jelzi: reformterveit kedden hosszasan ismertette az Európai Parlamentben. Tegyük hozzá: sokan Európában ugyanilyen kiállást vártak volna Angela Merkeltől az újabb nagykoalíció megalakulása után.
Oka lehet a német magatartásnak az is, hogy amíg nem kellett lépéseket tenni az Európai Unió átalakulásához, addig Berlin is lelkes volt, amikor azonban már konkrét tervekkel kellene előállni a közös európai valutát, az Európai Pénzügyi Alapot, vagy éppen a Macron által felvetett közös euróövezeti pénzügyminiszteri tisztséget illetően, akkor a német kormány lelkesedése is erőteljesen kezd alábbhagyni.
A Süddeutsche Zeitung úgy véli, emiatt elsősorban nem az SPD-t, hanem a CDU-t terheli felelősség, a pártban ugyanis sokan mintha irtóznának az uniós reformoktól. Amikor a Görögországnak szánt hitelről szavazott a Bundestag, a kereszténydemokratáknál hatvan elhajló volt. Ha most szavazna ugyanennyi képviselő a kormány terveivel szemben, vagy akár az ellenzékkel együtt, az a kabinet bukását jelentené: a 709 tagú törvényhozásban ugyanis a nagykoalíció 399 mandátumra támaszkodhat, az amúgy távolról sem egységes ellenzék pedig 310 képviselővel rendelkezik. Merkel alighanem attól tart, hogy egy az EU jövőjét jelentős mértékben meghatározó javaslat a CDU megosztottságát eredményezi.
Senki sem vitathatja azonban azt, hogy fontos reformokra van szükség az Európai Unióban. A munkanélküliség ugyan 2013 áprilisa óta folyamatosan csökken az EU-ban, Németországban például tavaly decemberben mindössze 3,6 százalékos volt, de egyes tagországokban továbbra is igen magas, Olaszországban még mindig meghaladja a 10 százalékot. Nemcsak a gazdasági növekedés üteme nem megnyugtató, több bank állapota sem. Ráadásul Bulgária például az euróövezet tagja lenne, miközben a gazdasága ezt még aligha tenné lehetővé. A CDU-nál sokan attól tartanak, hogy a kancellár túl nagy kompromisszumokba menne bele az Európa-politikát illetően, a párt több tagja folyvást attól fél, hogy egyes államok Berlinnel akarják megfizettetni az adósságukat. Ez a hozzáállás azonban azt eredményezi, hogy Berlin nem válik az EU motorjává, ami nem valami jó hír az Uniónak.
Ezért is különösen fontos Macron és Merkel mai találkozója, hiszen kiderülhet, Németország milyen szerepet szán magának az átalakítandó Európában, elválhat, hogy a francia elnök teljesen magára marad-e az EU átalakítására vonatkozó merész elképzeléseit illetően.
A kereszténydemokratáknál óriási a bizalmatlanság a kancellár Európa-politikája kapcsán: a CDU és a CSU frakciójában eredetileg az is felmerült, hogy kikössék a kancellárnak: a képviselőcsoport nélkül nem születhet semmiféle, az EU jövőjét befolyásoló döntés. Erre a minilázadásra végül nem került sor kedden, amikor a kancellár az Európai Uniót érintő elképzeléseit vázolta fel. Sőt a képviselőcsoport tagjai bizalmukról biztosították a német kormány fejét, támogatják őt az Unió reformját célzó tárgyalások során. Ezt azonban még nem kell annyira jelentős előrelépésként értékelni. Merkel ugyanis kikerülte a kényes témákat. Elmondta, Németország érdekében is áll az EU külső határainak védelme, valamint az, hogy több forrást biztosítsanak a védelmi kiadások számára. Ezek azonban olyan célok, amelyeket senki sem kérdőjelezett meg. Nyilvánvaló, hogy ezekről egyetlen pillanatig sem lesz vita a francia elnökkel. Macron reformelképzeléseinek legfontosabb elemei azonban nem ezeket a témákat érintik, hanem az euróövezet jövőjét. E tekintetben már Angela Merkel is jóval megfontoltabban beszélt a kereszténydemokrata-keresztényszociális frakció tagjainak. Kifejtette, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM), illetve az euróövezetet érintő előírások megváltoztatásához az Unió alapszerződését is módosítani kell. Erre egyrészt vajmi kevés az esély, másrészt pedig egy ilyen döntést a német Bundestag képviselőinek is meg kellene szavazniuk, vagyis egy ilyen lépésből a CDU/CSU frakcióját sem hagynák ki.
E tekintetben azonban nincs egyetértés a berlini kormány és az Európai Bizottság között, A brüsszeli testület úgy véli, nincs feltétlenül szükség az alapszerződés módosítására.
