A bécsi Burgtheater 2015-ös botránya óta, amikor a Sirály című előadás szereplői a magyarországi demokráciát féltő politikai nyilatkozatot olvastak fel, finoman szólva nem a német nyelvű színházak uralták a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó programját. Volt olyan év azóta, amikor egyetlen német nyelvű teátrum sem képviseltette magát a Vidnyánszky Attila által gründolt MITEM -en. Egyébként is az elmúlt években az orosz színház jelentette a fő trendet.
Most bővült a program és úgy látszik a korábbi konfliktusok is háttérbe szorultak, és a MITEM szervezői igyekeztek, legalábbis ez idén jól megfigyelhető, sokszínűbb programot összeállítani. Ebbe a koncepcióba illik, hogy több német színházat is meghívtak, akik igent is mondtak. Később a találkozón a migráns tematika is megjelenik. A találkozó hangsúlyos részévé vált a Berliner Ensemble két vendégjátéka. Az egyiket, a Kaukázusi krétakört, a markánsan egyedi előadásairól elhíresült, számos díjjal elismert Michael Thalheimer rendezte. Talmheimer Oliver Reese, a Berliner Ensemble tavaly kinevezett művészeti igazgatója felkérésére került a társulathoz és a Kaukázusi krétakörrel indították a mostani, első évadjukat. Ilyen szempontból névjegynek szánt előadásnak is vehetjük a Brecht-darabot. Az is, igazi rendezői színház. Thalheimer egy rockgitárszólóval indítja az előadást. A gitáros a színpadon hosszan játszik, olyan az egész, mint egy sajátos operai nyitány, csakhogy itt rock szól. Díszlet nincs, üres a tér. A tetovált énekes a történet narrátoraként, mint egy rocksztár jelenik meg. A mikrofonhoz közel hajolva felkonferálja a drámát. Aztán kis idő múlva a kormányzót megölik és mindent elönt a vér. Gruse a vértócsában csúszik el és véresen kerül hozzá az elhagyott gyerek. Azdak a bíró szintén véres. Mindenki tocsog a vérben, amely a bűn, a mocsok szimbólumaként letörölhetetlenül nyomot hagy mindenkin. A brechti példázat megrázóan működik. Az igazi anyaságot bizonyító szakítópróba katartikus. A Grusét alakító Stefanie Reinsperger színészileg csak önmagára támaszkodhat és óriási belső erővel el is játssza a lány útjának különböző stációit. Lényegre törő, erősen nyomasztó előadás.
Nico Holonics Günter Grass Bádogdobjában repít a morálisan szétesettvilágba Fotó: Birgit Hupfeld
A berlini színház Günter Grass A bádogdob című monumentális kultuszregényének színpadi adaptációját is elhozta Budapestre. Méghozzá egy monodrámát, amit a direktor Oliver Reese vitt színre. A mű középpontjában itt is a bűnnel való szembesülés áll. A produkciót a Gobbi Hilda Színpadon játszották, a főhőst Oskar Matzerathot játszó Nico Holonics egy küzdőtér szerű homokkal borított dobogón meséli el egyedül több szerepbe is bújva a háborút, a nácizmust középpontba állító szövevényes, groteszk családtörténetet. Nico Holonics megoldja a megoldhatatlant. Csaknem két órán át elröpít egy világba, amely morálisan szétesett, a huszadik század pedig a legszörnyűbb óráit éli. A Kristályéjszaka, a náci gyűlések bádogdobbal teli rémisztő zaja minden fogódzót, támaszt szétver. Nincs kiút. Szembe kell nézni a bűnökkel, hogy a növésben megálló, immár nagykorúként mégis fel tudjon nőni. Oskar eltemeti rajongott bádogdobjait, hogy új életet kezdjen. A gyász, a lezárás, talán valaminek tényleg a végét jelentheti, csakhogy ehhez magunkat nem kímélve, el kell végre jutnunk.
Infó: Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör, Berliner Enseble, Rendező: Michael Thalheimer, Nemzeti Színház, MITEM
Günter Grass: A bádogdob, Berliner Emseble, Rendező: Olver Reese, Nemzeti Színház, MITEM
