A napokban felhívtam néhány régi barátomat. Az alkalmat az adta, hogy valami szennylap listára szedte a nevüket mint „Soros zsoldosait”. A barátaimat jól ismerem, remek emberek. Ahol ilyen a hadsereg, ott én is szívesen lennék kisdobos. Úgyhogy innentől ott segítem őket, ahol csak lehet, és el is várom, hogy megkeressenek ezzel. Megüzentem nekik: nincsenek egyedül.
És most ugyanezt üzenem azoknak, akik ilyen listaállítgatással kompenzálják a névtelen gyávaságukat: ők a barátaim. Ők velem vannak, brancstagok. Értitek?
Szeretném, hogy a barátaim meghallják: nyugodjanak meg. Az egész listázós akció arról szól, hogy valakik itt a kétharmad tarolása nyomán az Orbán-fóbiát próbálják felfújni egy nagy ballonfejjé. Provokálnak, ahol csak lehet, hogy az ellenzék – nagyjából az ország másik fele – undorában és dühében ne legyen képes higgadtan gondolkozni azon, hogyan tudnánk túllépni éppen a sorosozáson meg az Orbán-fóbián, egyáltalán ezen az egész elmúlni az istenért nem akaró XX. századon; és hogy tudjunk újra, együtt egy normális, civil, európai polgári országgá lenni, ahol az emberek a valós problémáikról beszélnek, félelem nélkül, szabadon.
Azonban látnunk kell, hogy valójában itt papírkutyák csattogtatják a rajzolt fogaikat, szivaccsal kitömött vállú aktakukacok próbálnak Erős Pistának látszani a konfekcióöltönyükben. Nem véletlenül méricskélték ki patikamérlegen a listázós cikk állításait, hogy jogilag még úgy-ahogy védhető határeset legyen, és nem véletlenül közölték az egészet álnév alatt. Magyarország, pláne Budapest még mindig nem Azerbajdzsán, ez itt az Európai Unió. Itt a hatalom nem tud csak úgy betiltani egy civil szervezetet.
Viszont sunyi szabályok egész sorával megpróbálhatja ellehetetleníteni az életét, és persze vele együtt a miénket. Mivel a civil ellenes hadjárat végső vesztesei mi vagyunk: a közösség elveszítheti a szociális gondoskodás területén, a környezetvédelemben vagy az emberijog-védelemben, a drogmegelőzésben dolgozó segítőit. Igen, ezt meg tudják csinálni, és még jogi hátteret is gyártanak mellé.
Nekünk viszont még mindig jogunk van a civilek mellé állni. Adminisztratív baromságokkal próbálják gyengíteni a segítő kezet? Jó. Továbbra is jogunkban áll, hogy megemeljük velük a terhet. Ahogy ezt mások, másutt, az itteninél jóval keményebb helyzetben is megtették. Hiszen még Moszkvában is van Helsinki Bizottság. Vagy Isztambulban Amnesty International.
Sajnos, az ottani példák azt mutatják: az ilyen listázgatós uszítás egyik legnagyobb veszélye, hogy előbb-utóbb akad valami önjelölt őrült, aki a listákat kilövési engedélynek veszi. Jobb ötletem nincs - a barátaim tudják a telefonszámom, ha kell. Mert ha bajban vannak, jogukban áll, hogy felhívjanak, nekem pedig jogom van rá, hogy odamenjek, ha szükséges.
Ahogy mindannyiunknak még mindig jogunk van fütyülni a béna, gyáva listáikra, jogunk van rá, hogy ne kelljen félnünk, szabadon belenevethessünk egy gyáva, sunyi hatalom arctalan képébe, és ellenálljunk a nyomakodásának ott, ahol csak lehet.
