Bár a Balkán leggyérebben lakott állama tavaly júniusban hivatalosan is az észak-atlanti szövetség tagja lett, így a mintegy 620 ezer lakosú ország is a NATO védőernyője alá került, az itt élők nem érzik nagyobb biztonságban magukat, sőt. Erőszakos bűncselekmények sora rázta meg Crna Gorát, s fővárosát, Podgoricát. A helyieket egyre jobban felháborítja, hogy esténként már az utcára is alig mernek kimenni, ezért tüntetést szerveztek a múlt szombatra Podgoricában, felszólították a hatóságokat arra, tegyenek végre valamit a közbiztonság jelentős javításáért.
Már a kormányzat illetékesei is kezdik elismerni: nagy a baj. A helyzet kicsit a kilencvenes évekre emlékeztet, amikor a Kis-Jugoszláviának nevezett államalakulatban a néhai szerb, majd jugoszláv elnökhöz, Slobodan Milosevichez közel álló, s a titkosszolgálatba is beépült bűnözők tartották rettegésben a lakosságot.
Egyetlen hónap alatt hétszer robbant autóba rejtett pokolgép Montenegróban, legutóbb Bijelo Poljén, egy ismert oknyomozó újságíró, Sead Sadikovic házának közelében. Egy nappal korábban, múlt szombaton, lövöldözés tört ki Podgorica központjában, az egyik halott egy járókelő volt. Az eset után kénytelen volt lemondani egy helyi rendőri vezető. A riasztó belbiztonsági helyzet állítólag a drogcsempész bandák harcának az eredménye. Ezek eredetileg a kikötővárosban, Kotorban harcoltak egymással, ám a bűnöző csoportok már az egész országban feltűnnek.
Az áldatlan állapotok a vasárnapi elnökválasztást is befolyásolhatják, s első ízben fordulhat elő, hogy nem a Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) politikusa nyeri meg az elnökválasztást. Talán ezért is döntött úgy Milo Djukanovic, a Balkán egyik nehézfiúja és – állítólag – keresztapája, hogy az utolsó pillanatban visszatér a politikába, s megmenti a DPS-t. Ha ez neki sem sikerül, akkor tényleg senkinek. Az utóbbi negyed században ugyanis ő határozta meg hazája belpolitikáját még akkor is, amikor nem töltött be hivatalos tisztséget, hiszen a DPS mindig tőle függött. Volt már elnök, 1998-2002 között, miniszterelnök pedig négy alkalommal, 1991 és 1998, 2003 és 2006, 2008 és 2010, valamint 2012 és 2016 között.
Djukanovic igazi balkáni őskövület, elvitathatatlan erénye, hogy kiváló politikai szimattal rendelkezik. A kilencvenes években sokáig Milosevic szövetségese volt, montenegrói csapatok lőtték a délszláv háborúban Dubrovnikot. Ám időben váltott, s egyre jobb kapcsolatokat épített ki a Nyugattal. Jóllehet több jel is utalt arra, hogy a balkáni cigarettacsempészet egyik vezéralakja, megúszta az eljárást, vélhetően kivételes politikai helyzetének köszönhetően.
Még ellenségei sem tagadhatták, hogy Djukanovic nemcsak önkényre hajlamos, hanem rendkívül ügyes politikus is. 2000-ben bocsánatot kért Horvátországtól a dubrovniki blokád során játszott montenegrói szerep miatt, megnyitotta hazája határait a koszovói menekültek előtt az 1998-1999-es háború idején, később kiváló kapcsolatokat alakított ki a montenegrói albán kisebbséggel. Pontosan azt tette, amit a Nyugat elvárt tőle, sőt, még talán többet is. Bár kormányzási stílusa nem mindig hordozta a demokratikus jegyeket, ez a legkevésbé sem érdekelte sem Brüsszelt, sem pedig Washingtont. Amint az sem, hogy országát egyre inkább a függetlenség felé terelte. A 2006-os referendumon 55,5 százalék voksolt az elszakadás mellett, ami fél százalékkal volt több a minimális többségnél.
Még ebben az évben Djukanovic visszavonulását kommunikálták, mert „belefáradt a politikába”, s bár a DPS újabb győzelme után nem ő lett a kormányfő, de a párt elnöke maradt. Ekkor főként üzleti ügyekkel foglalkozott, mígnem 2008-ban ismét kormányfő lett. 2012-ben negyedszerre bízták meg őt kormányalakítással a függetlenség elnyerése óta. Djukanovic mindig biztosan tartotta kezében a gyeplőt. Akkor is ő irányított, amikor névlegesen nem ő volt a kormányfő. Maga mögött tudhatta a Nyugat támogatását, s elérte nemcsak hazája NATO-csatlakozását, hanem azt is, hogy Montenegróval több csatlakozási fejezetet zárt le az Európai Unió, mint Belgráddal. 2015 novemberében tüntetéshullám rázta meg Montenegrót, a rendőrség keményen csapott le a megmozdulások résztvevőire, ami nagy visszhangot keltett Európában. Ám semmi következménye sem lett ennek, Djukanovic azt állította, hogy Oroszország állt a megmozdulások mögött. Kapóra jött számára, hogy 2016-ban a szerb hatóságok letartóztattak egy férfit, bizonyos Bratislav Dikicet, aki állítólag a Kreml támogatásával puccsot akart végrehajtani Montenegróban.
Djukanovic a túlélés nagymestere, a vasárnapi választáson azonban nagyon rezeghet a léc számára, hiszen sem az ő, sem a DPS megítélése nem a régi. Márciusban dőlt el, hogy ő és nem az egyetemi professzor, az Egyesült Államokkal kiváló kapcsolatokat ápoló Milica Pejanovic Durisic lesz a párt jelöltje az elnökválasztáson. Ez is az újdonság erejével hat Montenegróban, hiszen a korábbi elnökválasztások előtt már hónapokkal lehetett tudni, kit indít majd a DPS.
Állítólag a Nyugat nem szerette volna a számtalan ügybe bonyolódott Djukanovic indulását, ám sok elemző nem értett egyet ezzel a hozzáállással. Az amerikai Balkán-szakértő, Janusz Bugajski januárban megjelent elemzésében élesen bírált néhány Montenegróban szolgáló nyugati diplomatát, akik háttérbe akarták szorítani Djukanovicot, szerinte ez szűklátókörűségről tesz tanúbizonyságot, hiszen a Balkán egyik legfontosabb politikai személyiségéről van szó.
Az ellenzék együttesen Mladen Bojanic mögé állt be. Ritka az, hogy közös jelöltet képesek indítani, hiszen az ellenzék közé sorolhatóak egyértelműen EU-párti politikai erők mellett oroszbarát tömörülések is. Bojanic a Pozitív Crna Gora nevű párt alelnöke volt, amit 2014-ben elhagyott. Később „A reménytelenség ellen” nevű politikai erőhöz csatlakozott. Élesen bírálta a kormányzatot a NATO-csatlakozás miatt. Hogyan fogadhatták el személyét az észak-atlanti szövetséghez való integrációt támogató pártok? Ennek elsősorban az az oka, hogy jó gazdasági szakember hírében áll. Több cégben van érdekeltsége, és még brókerként is diplomázott. Az ellenzék azt reméli, vasárnap történelmet ír Montenegróban.
