Aligha akadt olyan a mintegy 30 ezer Quaestor-károsult közül, aki könnyekig meghatódott volna, amikor új mentoruk jelentkezett. A jó szándéktól és együttérzéstől átitatott váratlan segítő ugyanis nem más volt, mint maga a károkozó. Történt ugyanis, hogy Tarsoly Csaba a múlt heti pere során, a bíróság folyosóján nem átallott azzal nyugtatgatni a pórul járt embereket, hogy - most tessék megkapaszkodni - "az első perctől azért harcolok, hogy mindenki visszakapja a jogos befektetéseit."
A harcos csődvezér manipulációi révén - bizonyíthatóan - közel százmilliárdos cégvagyon tűnt el. A kisbefektetők között még mindig sokan vannak, akik bíznak a csodában, a káruk teljes megtérülésében. A valósághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az egykori károsultak tekintélyes része feladta a küzdelmet, s megelégedett az állami kötelezettségvállalásból származó kifizetésekkel. Ezek forrása - ne essék tévedés - a brókerbotrányban vétlen többi banktól származik.
Már-már úgy tűnt, hogy a hoppon maradt károsultak hangja lassacskán elhalkul. És akkor furcsa kanyart vett az esetleges kártalanítás ügye. Miután a Magyar Nemzeti Bank mint pénzügyi felügyelet és fogyasztóvédelem szerv képtelen volt az évek során cáfolni, hogy a Quaestornál tartott vizsgálatai során - enyhe kifejezéssel élve - mulasztást követett el, s nem szabott gátat a gazdasági bűncselekmények széles választékát kimerítő machinációknak, most irányt váltott.
Ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztek az olyan nézeteket hangoztatókkal szemben, akik azt firtatják, hogy a Quaestor tulajdonában lévő ingatlanok felett a cégcsoport rendelkezett-e, vagy Tarsolyék magánvagyonának részei. Ha az előbbi az igaz, akkor - egyes vélemények szerint - fedezetet nyújthattak volna a károk rendezésére, ha viszont nem - ez az MNB álláspontja -, akkor aligha. Érdekes módon a cégvezér az előbbi állásponton van. A jogi vitának álcázott faramuci helyzet hasonlít arra a cirkuszra, hogy közvagyonnak számítanak-e az MNB alapítványok.
De ki foglalkozik közben a károsultakkal?
