Az összeállítás felütése szerint a miniszterelnök, a Fidesz vezetője azt reméli, hogy sikerül harmadszor is választást nyernie, újabb felhatalmazással a nemzeti szuverenitás kiépítésére. Az önmeghatározással szemben ( védelmezői póz) bírálói szerint Orbán valójában egy rasszista és autoriter politikus.
Az elemző a jelenség gyökereit kutatva 2015-ből említ fel egy jelentős epizódot: az év januárjában a francia Charlie Hebdo szatirikus újság elleni terrortámadás után a megrendült világ üzenetei között feltűnt (vagy inkább kitűnt) egy egészen másfajta hang, Orbán Viktoré. Miközben becslések szerint 1,5 millió ember vonult végig Párizson, tiltakozva az erőszak ellen, és kiállva a szólásszabadság mellett, Magyarország miniszterelnöke jelezte: ő pontosan tudja, ki a felelős: a bevándorlók. Már ekkor leszögezte a magyar állami tévében: "Soha nem engedjük, hogy Magyarország bevándorlók célországává váljon. Nem akarunk jelentős méretű, különböző kulturális jellemzőkkel és háttérrel rendelkező kisebbségeket látni köztünk. Magyarországot szeretnénk Magyarországnak tartani. "
A fiatal Orbánt, sőt a rendszerváltás előtti időket is felidéző összeállítás a jelenbe érkezve hosszasan elemzi a sorosozás és ez egyre durvuló migránsozás, illetve e kettővel összefüggésben a hazai ellenségek kijelölését, majd a címben feltett kérdést kvázi megválaszolni próbálva rátér a világgal való viszony elemzésére, kiemelten Németországgal, illetve Oroszországgal kapcsolatban.
De hogyan ítéle meg a történelem? - teszi fel a végén az egyelőre természetesen költői kérdést az alapos elemzést jegyző Nick Thorpe, aki megosztja az olvasókkal egy személyes, budapesti spontán és röpke találkozóját Orbánnal, aki így köszöntötte az újságírót: "Helló Nick. Még mindig élsz?"