„Minden változik. Újra kezdeni utolsó lélegzeteddel is lehet. De ami megtörtént, megtörtént. És a vizet amit a borba öntesz, többé ki nem öntheted” – így hangzik a Brecht idézet a Berlin, Alexanderplatz című darabban a Katona József Színházban. A történet főszereplője Franz Biberkopf szállítómunkás, aki a húszas évek Berlinében börtönbüntetése után újra akarja kezdeni az életét, de mindig közbe jön valami, sőt a jószándék a végén teljesen eltűnik, bedarálódik a közeg szorításába. Alfred Döblin regényéből film is készült, a művet színpadra vinni istenkísértő vállalkozás, rengeteg buktatóval járhat. Kovács D. Dániel rendező a színpadi adaptációt készítő Mikó Csabával és dramaturg munkatársaival, Bíró Bencével és Radnai Annamáriával mindent megtesznek, hogy ezeket a buktatókat elkerüljék. Nagyrészt sikerrel is járnak, hiszen egy érvényes, követhető, három órán belül maradó színpadi verzióval álltak elő. Ez már önmagában nagy teljesítmény. És ehhez társulnak a kreatív rendezői megoldások. Kovács D. Dánielnek beindult a fantáziája és sok ötletbe beleszeretett. Ezek java működik is, a filmes bejátszások, a feliratok, az élő zene. Rengeteg modern, az európai világszínházat idéző eszköz, jól kiegészítik egymást, olykor azonban felvetődik, hogy talán a kevesebb több lenne.
A múltat nem lehet elfelejteni, Mészáros Béla és Rujder Vivien
A több szálon futó, sok helyszínes cselekmény lebonyolítása viszont igazán profi, filmszerű, gyorsan pergő. Köszönhető ez a színészi játéknak is. A Katona József Színház társulatából kioszthatók a darab szerepei, nagyon sok izgalmas karakter, nehéz is kiemelni bárkit. Az abszolút főszereplő azonban Biberkopf, akit Mészáros Béla alakít. Óriási feladat, egy olyan küzdelmet kell megjelenítenie, amiről tudjuk, hogy nem nyerhető meg. Ezért az árnyalatok, a küzdelem mélysége és fordulópontjai az igazán izgalmasak. Brechten túl, miért törvényszerű, hogy ez az újrakezdés bukásra van ítélve? Mészáros Béla végig küzdi a csaknem három órát és küzdelmével tudunk azonosulni. Sajnos nagyon is jól értjük, miként válhat valaki a szélhámosok, a hazudozók, a jobb életre vágyók, a gátlástalanok eszközévé. A tudatlanság is kell hozzá, de ennél összetettebb a helyzet. A közeg, a kor meghatározó. De közegek, korok sajnos gyakran ismétlődnek. A motiváció pedig mindig ugyanaz. Átlépni a másikon, legyőzni őt, megalázni, kijátszani és ezzel előbbre jutni. Ha az áldozat nem libben át a győztes oldalra, akkor pedig törvényszerűen elsüllyed. Arról nem beszélve, hogy a bűnös, mindig bűnös marad, egyrészt a bélyeg örökre rászárad, másrészt a lelkiismerete soha nem hagyja nyugodni.
A társulatból, ha mégis ki kellene emelni néhány színészt, akkor Bezerédi Zoltánt, Elek Ferencet, Keresztes Tamást, Pálmai Annát és Pálos Hannát említeném. Valamennyien nagyon erős karaktereket mutatnak. „Egyszerűen csak tisztességes akartam lenni… „ - mondja a darabban Biberkopf, aki közben többet akart egy vajas kenyérnél. Mentségként a tisztesség szándéka jól hangzik és igaz is, de felmentést nem adhat arra, ha méltatlan dolgokhoz adjuk a nevünket, ha olyan helyzetekbe keveredünk bele, amelyekből sürgősen ki kellene szállnunk, még akkor is, ha többet szeretnénk egy vajas kenyérnél. Erre int minket nyomasztó és kíméletlen módon a Berlin, Alexanderplatz. És arra, hogy a helyzet sajnos könnyen elfajulhat.
