Épp egy éve, hogy Liz és Gary Trow lányukal együtt búcsút intett az Egyesült Királyságnak, és Franciaországban, a Loire-völgyben telepedett le. Elsősorban nem a kíváncsiság vezette őket, hanem a csalódottság: úgy érezték, a Brexit-népszavazás után otthon már semmi sem lesz a régi, és szerették volna, hogy 12 éves lányuk egy nyitottabb, multikulturálisabb közegben nőjön fel.
„A gyerekek itt mind tökéletesen beszélnek angolul és franciául. Vannak Holland barátaink is. Csodálatos ilyen közegben gyereket nevelni. Annyival másabb, mint az Egyesült Királyságban” – vallott új életükről Liz.
A The Guardiannek nyilatkozó brit család a sorsdöntő referendumig a többségében fehérek lakta, dél-angliai Poole-ban élt, ahol a lakosság 58,2 százaléka az unióból való távozásra szavazott. Ez az arány bőven az egyesült királysági átlag (51,9 százalék) fölött volt.
A Trow családhoz hasonlóan sokan döntöttek a távozás mellett. Pontos számok nem állnak rendelkezésre, hiszen a legtöbb kutatásban az Egyesült Királyságot maguk mögött hagyó uniós állampolgárok számát igyekeznek felmérni. A gyakran Brexodusként emlegetett jelenség azonban érinti a briteket is. A The Guardian összeállításában sokan vallanak a költözés okairól, és új életükről egy nyitottabb, befogadóbb európai országban.
Az egyik igen népszerű desztináció a britek körében a jelek szerint Franciaország, s azon belül is Eymet városa, amely mostanra kiérdemelte a Franciaország „legangolabb szeglete” címet: a 2600 lakosból 400 brit. S ez a szám a közeljövőben várhatóan emelkedni fog. A brit finomságokat kínáló boltokkal, pubokkal teli déli városkában az utóbbi hónapokban ugyanis igencsak felpörgött errefelé az ingatlanpiac. A vásárlók jelentős része brit, s még azelőtt le akarnak itt telepedni, „mielőtt túl késő lenne”, vagyis a 2019 március 29-re tervezett Brexit-folyamat végéig.
„Akadnak, akik készpénzzel jönnek, és alig várják, hogy elköltsék… A telek általában annyira nyugodtak, hogy karácsonykor három hétre be szoktunk zárni. Idén mindössze három szabadnapunk volt” – számolt be tapasztalatairól Jane Fraser-Bryan ingatlanügynök.
„Őrület, ami itt zajlik. Voltak olyan emberek, akik megjelentek az irodában, és azt mondták: egy hétig leszünk itt, s ez idő alatt szeretnénk egy házat venni” – mesélte a brit napilapnak egy másik ingatlanos, Terrie Simpson, az Agence Eleonor munkatársa. Kollégáival minden évben megbeszélik az adott évre vonatkozó kereskedelmi célkitűzéseket, ám olyan nagy a kereslet az ingatlanokra a városban, hogy idén már februárban elérték ezek 30 százalékát. A britek mihamarabb házat akarnak venni, majd pedig beadni a letelepedéshez szükséges kérvényeket. „Úgy érzik, hogy ketyeg az óra, közeleg ugyanis a határidő, ameddig mindezt el kell intézniük” – tette hozzá Simpson, aki 16 éve költözött a Dordogne megyében található francia városba.
Az óra kétségkívül ketyeg, de elvilekben nincs ok a rohanásra. Bár a London és Brüsszel közötti megállapodás értelmében a „válás” jövő márciusban lesz, a türelmi idő 2020 december végéig tart. Az Egyesült Királyságban letelepedni vágyó uniós állampolgárok, és az Európát választó britek ez idő alatt is ugyanazokkal a jogokkal élhetnek, mint a Brexit előtt. Akadnak azonban, akik nem bíznak a westminsteri kormányban.
„A dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogy azt a kormány korábban beharangozta. Nem tudom, hogy hiheti bárki is, hogy most így lesz” – nyilatkozta Lisa Reynolds, egy birminghami szabadúszó illusztrátor, aki Eymet közelében keres házat. Reményei szerint már a nyáron beköltözhet, és a legidősebb fia pedig ősszel már el is kezdheti az általános iskolát. „Érezhető a nyomás. Nagy a bizonytalanság… Nagyon feldühít az egész Brexit, mert arra kényszerített, hogy fejest ugorjunk ebbe. Másfelől viszont hálás vagyok ezért.”
