Aki tudni szeretné, hogy érdemes volt-e nyolc évig rájuk bízni az országot tollastul-csontostul, az feltétlenül olvassa el a Fidesz 2010-es választási programját. Egyfelől azóta nem készítettek újabbat, vagyis a kényszer és a logika is azt diktálja, hogy amit nyolc éve papírra vetettek, annak a teljesítését kell számonkérni most. Másfelől meg tényleg tanulságos detektálni, hogy mennyit haladt azóta az ország.
Itt vannak például Lázár János szavai (még egyszer hangsúlyozzuk: abból a 2010-es esztendőből, amikor a globális és lokális válság maga alá temette az ún. magyar baloldalt, a Fidesz pedig morális rendszerváltást ígért). „A bukott kormánynak el kell számolnia minden egyes közös forintunkkal. A magyar emberek jövője elszámolás nélkül nem lehet sikeres. Sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól. Állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését halljuk és tapasztaljuk. Nemzeti ügynek tekintjük, hogy a kormány számoljon el az adófizetők rábízott forintjaival, számoljon el az Európai Unióból érkező támogatásokkal, számoljon el az állami gazdasági társaságok működésével és pénzügyi támogatásaival.”
Magáncélok, közérdekek
A Nemzeti Ügyek Politikája címet viselő 2010-es program ismeretlen szerkesztője azt a megoldást választotta, hogy minden tematikus ígértet-csomagot egy-egy ismert fideszes archoz kötött. A sort Orbán Viktor nyitotta meg, nem sok kétséget hagyva afelől, hogy miféle kormányzásra készül. "A jövőben a politikának magáncélok és -érdekek helyett közös célokat és érdekeket kell szolgálnia." Szinte látjuk magunk előtt a megszeppent Tiborcz Istvánt, Mészáros Lőrincet, Kósa Lajost, ahogy visszarántják az önkéntelenül a közösbe markolni igyekvő kezüket.
Orbán alkotmány-ügyben sem árult zsákbamacskát: „Elég, ha csak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát vesszük alapul, amelyre ma minden demokratikus ország alkotmánya épül. Ebben elsők között szerepel a munkához való jog, a szociális biztonsághoz, a személyes biztonsághoz való jog, valamint az egészséges környezethez, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog. Ezek az alapvető emberi jogok éppen azokat az értékeket hivatottak biztosítani, amelyeket a nemzeti ügyek politikája szolgál” - írta, majd alig egy évre rá elfogadtatott egy alaptörvénynek nevezett valamit a parlamenttel, amiből hiányzik a munkához, a szociális biztonsághoz, a személyes biztonsághoz, az egészséges környezethez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog. Igazán bravúros jogalkotási teljesítmény, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük, hogy a Fidesznek senkivel sem kellett alkudoznia az új alkotmány szövegéről; azt írt bele, amit akart.
Energiahatékonyság
Matolcsy György a gazdasági tárca várományosaként olyan trendi vállalást tett, hogy alig hittünk a szemünknek. „Egy országos energiahatékonysági program fellendítené az építőipart, évente a lakásállomány 10 százalékának felújítása 80 000 építőipari munkahelyet teremtene, és ez a befektetés az országnak kevesebb, mint 10 év alatt megtérülne, továbbá környezetvédelmi vállalásainkat is megoldaná.” Nézzük csak, mi vált valóra belőle: nyolc év elmúltával nagyjából hárommillió hatszázezer felújított lakásnál kellene tartaniuk, ehelyett még a megörökölt, viszonylag nagyobb volumenű (de így is csak évi néhány ezer lakással megbirkózó) panelprogram is leállt mára.
A lakások energiahatékonysági korszerűsítésére a kormány egyáltalán nem adott pénzt, sőt, amit az EU adott volna, idővel azt is elvette – emlékszünk Lázár János máig megmagyarázhatatlan mutatványára, amikor első körben letagadta, hogy Brüsszel egyáltalán hajlandó lenne lakossági célra támogatást nyújtani, majd amikor az Európai Bizottság szembesítette azzal, hogy ez nem igaz, úgy módosította az álláspontját, hogy a kormányzati bürokráciának túl sok munkája lenne vele, meg nincs is olyan állapotban az állami adminisztráció, hogy egy ekkora támogatási programmal meg tudjon birkózni. Így hát maradtunk, ahol voltunk: egy magyar háztartás másfélszer annyi fűtési energiát használ föl, mint egy osztrák, pedig nem nálunk van hidegebb.
De hol van az ÁNTSZ?
Az egészségügyi szakasz – a mára méltán elfelejtett Pesti Imre tollából – az eleve csak kábításnak szánt, illetve az élet által sokszorosan megcáfolt tételek gazdag gyűjteménye. „A következő kormány a várólisták hosszát legalább a felére csökkenti, javítja az ellátás színvonalát és növeli a betegek elégedettségét.” Hát persze. „A Fidesz elkötelezett a szolidaritási elvű, nemzeti kockázatközösségen alapuló, egységes biztosítási rendszer fenntartásában” - írta továbbá Pesti úr, aztán egy év múlva kikerült az alkotmányból minden utalás arra, hogy az emberektől levont járulékok (társadalom)biztosítási jogviszonyt hoznának létre, 2016-ban pedig formálisan is fölszámolták az egészségbiztosítót. „Célunk az ÁNTSZ korábbi feladatainak visszaállítása, hatósági jogosítványainak megerősítése.” Naná. Önök szerint létezik még az ÁNTSZ? „Az elmúlt évek elhibázott egészségpolitikájának eredményeként felgyorsult a magyar orvosok, nővérek pályaelhagyása, külföldre vándorlása (...) Orvosaink Magyarországon tartását nem szankciókkal kell megoldani.” Ez végül is teljesült: nem az orvosokat, hanem az orvostanhallgatókat sújtják szankciókkal. Ha pedig azt is hozzátesszük, hogy a hálapénzrendszer felszámolását is megígérték, az olvasó igazán mélyen átérezheti, milyen megnyugtató is az, amikor egy kormányerő nemzeti ügynek tekinti az egészségügyet.
A biztonság finom szövete
„A szociális biztonság a nemzet számára erőforrás (…) Az elmúlt nyolc év azonban szétzilálta ezt a törékeny, de korábban kiszámítható biztonságot” - fogalmazott egy bizonyos, mára szintén alámerült Soltész Miklós, azt is hozzátéve: „A szociális biztonságot fenntartó szolgáltatásokat végzők számára új megegyezést, kiszámítható alapokat kell teremteni.” Kiválóan sikerült: az Orbán-kormány nyolc év alatt úgyszólván hozzá sem nyúlt a szociális szféra béreihez, ahol ma 80 ezer forint körüli a jellemző fizetés. Egy újabb igazgyöngy: „Alkotmányunk a rendszerváltoztatás céljaként fogalmazza meg a szociális piacgazdaság megvalósítását.” Ez a Fidesz számára olyan fontos volt, hogy az alaptörvényben már maga a fogalom sem szerepel – sikerült visszamenőleg eltörölni a rendszerváltás legfőbb célját. „A jó kormányzatnak – szemben az eddigi évek gyakorlatával – felelőssége, hogy a szociális biztonság finom szövetét ne dúlja fel, az egyének és családok elemi biztonságát kiszámíthatóan garantálja.” Értjük, akkor tehát a kiszámíthatóság jegyében hagyták változatlanul 2010 óta a családi pótlékot, elinflálva nagyjából a harmadát (az összeg most körülbelül a havi pelenkára elég, ha ritkán és keveset eszik a baba).
„A fogyatékosügy az elmúlt nyolc esztendő kormányzati politikájának következtében két hatalmas áldozatot szenvedett el: egyrészt a folyamatos forráskivonás miatt csökkenő színvonalú és mennyiségű támogatást kaptak fogyatékossággal élő embertársaink, másrészt az érdekvédelmi szervezeteket, a civil szférát hozták kiszolgáltatott, sokszor megalázó helyzetbe. Befagyasztották a fogyatékossági támogatás összegét, újra kitolták a kötelező akadálymentesítés határidejét, drasztikusan csökkentették a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatását.” Mindez betűről betűre változatlanul igaz ma is, azzal az apró különbséggel, hogy néhány ezer rokkantat papíron egészségessé nyilvánítottak, a „civil szféra” pedig időközben szitokszóvá vált.
Kiváltságok helyett
A végére hagytuk az időközben Brüsszelbe menekült Navracsics Tibor örök érvényű gondolatait (nem árt újólag leszögezni: 2010-ből) annak alátámasztására, hogy Magyarország nemhogy kétszer, de akár tizenkétszer is képes belelépni ugyanabba a – jókora adag eufemizmussal - folyóba. „Az államon sokak szerint valójában nincs már mit tisztelni, maradék tekintélye pedig a korrupciós botrányok sorozatával tovább porlad. Az állam a magánérdekek kiszolgálójává vált, a törvényalkotás lobbicsoportok áldozatául esett (…) A Fidesz 1988-ban éppen azért alakult, hogy ennek egyszer s mindenkorra véget vessen, a magyarok is valódi demokráciában éljenek, s élvezhessék a nyugat-európai államokban látott szabadságot és jólétet. A Fidesz a rendszerváltástól azt várta, hogy a közéletben alapkövetelménnyé váljon a felelősség, a hitelesség és az elszámoltathatóság. Azonban csalódnunk kellett, mert azt tapasztalhattuk, hogy az elmúlt években egyre távolabb kerültünk eredeti célkitűzéseinktől. Kiderült, hogy éveken át becsapták, meglopták Magyarországot és az itt élőket, ez azonban nem bizonytalanít el minket: meggyőződésünk, hogy a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat (…) Minden olyan politikai törekvés, amely a szabadság korlátozása mellett kecsegtet a jólét hamis illúziójával, csak hazugságra épülhet. Valódi jólét szabadság nélkül nem képzelhető el. A szabad élet legfőbb garanciája pedig a törvényes rend; éppen ezért a mindenkori kormány alapvető feladata, hogy a kiváltságok helyett polgárainak tulajdonát, a jogbiztonságot és a törvényességet védelmezze.”
A legkevesebb, amit nyolc év tapasztalatai alapján elmondhatunk: nem sikerült. De az a szép a demokráciában, hogy mindig újra megpróbálhatjuk – ha az eddigi kormánnyal nem ment, akkor egy másikkal.
