A nőt már a repülőtéren idegesítette a szegényes öltözékű bácsi, aki tolakodott, fontoskodott, és kopottas bőröndjével addig-addig előzgetett, ideges mozdulataival addig-addig erőszakoskodott, amíg el nem érte, hogy elsőként juthasson a becsekkolást unottan végző férfihoz, aki száját húzva válaszolgatott egyre szaporodó, izgatott kérdéseire.
A nő megérezte, hogy mellé sorsolja a fapados társaság szerencsegömbje. A bácsi az ablaknál ült, az öregszagtól fintorgó nő középen mellette. Az öregember, miután elmajszolta fóliából elővarázsolt kolbászos szendvicsét, felhőket fényképezett ócska masinájával, de a nő úgy érezte, hogy a kattintgatás is a repülőn először ülő ember fontoskodása csupán. Aludni, majd olvasni próbált, de túlságosan idegesítette a nyugtalanul mocorgó férfi. Minden ízében berzenkedve egyre jobban kellett fegyelmeznie magát.
A bácsi érkezés előtt háromnegyed órával ütött-kopott táskájából egy akkurátusan összerakott dossziét halászott elő, orrnyergére erősítette ócska szemüvegét, és olvasni kezdett egy levelet. Mozgott közben a szája, mint a magoló gyereké felelés előtt.
A nő nem bírt ellenállni a kísértésnek, és beleolvasott a multicéges címről feladott mailbe:
„Drága Papa! Ha leszáll a gép, a reptéren a negyedik mozgójárda után - ne lefelé nézz, mert megszédülsz - eljössz a narancsszínű ajtós mosdó mellett, balra fordulsz, és az EXIT feliratnál kijössz a reptérről. Fordulj jobbra, menj 100 métert, ott egy busz, a jegy ára 6 euro, gyere a 8. megállóig, ott fogok szobrozni, míg meg nem látlak. Nagyon várlak és még jobban szeretlek.”
A zavarában paprikaszínre piruló nő utoljára talán gyerekkorában szégyellte ennyire magát. És egy a jövőjét nem Magyarországon elképzelő gyerek anyjaként maga is hirtelen tolakodó, rosszul öltözött, öregszagú bácsivá vált.
Talán már sosem fogja másnak látni magát.
