Állunk este a presszó teraszán, dideregve fújjuk a füstöt, kortyoljuk a sört, s röhögünk sokadszorra is az orosz választásokról készült videókon, melyeken akadnak, akik kötegszám tuszkolják a szavazólapokat az urnákba, s hogy volt körzet, ahol Putyin több szavazatot kapott, mint ahányan összesen voksolhattak volna. Pedig ott előre le volt zsírozva minden, aki beleköphetett volna a scsíbe, nem is engedték elindulni, de azért biztos, ami ziher.
Nálunk ilyen csak nem lesz – szólal meg aztán valaki, a hanglejtés azonban sokkal inkább kérdő, mint kijelentő. Egymásra nézünk, s valahogy apad a jókedv. Hiszen végül is, miért ne fordulhatna elő? Annyi minden tűnt lehetetlennek az elmúlt nyolc évben, annyiszor mondtuk-hallottuk, hogy na, ezt már biztosan nem teszik, aztán csak hüledeztünk, hitetlenkedtünk, háborogtunk, káromkodtunk, legyintettünk, ki-ki vérmérséklete és érintettsége szerint. Pont ezt ne mernék megtenni? Hiszen már nemcsak ők hagyták régen maguk mögött azt a pontot, ahol a törvényesség és az erkölcsösség még létező és tartalomteli fogalomnak számított, de az eredendően kontrollnak, féknek szánt, ám általuk kiszolgáló-létesítményekké alakított szervezetek, hatóságok is. Melyeken, ha néhanapján egy-egy eset kapcsán érvényesül is a szakmaiság, a törvényesség és a becsület, átlépnek, ahogyan átléptek az országon. De erre már alig van szükség, a mamelukhad gépies pontossággal felel meg az elvárásoknak.
Az Alkotmánybíróság, a honi törvényesség legfőbb őre például nem volt hajlandó érdemben megvizsgálni a Kétfarkú Kutyapárt kamupártokkal kapcsolatos beadványát, mely szerint a gyanús ajánlások tömkelegét benyújtó, s így országos listát állítani tudó szervezetek befolyásolják a választások majdani eredményét, s ezzel kárt okoznak a voksoláson magukat komolyan megméretni akaró formációknak. Az alkotmánybírói kinevezéséig a Fidesz színeiben az országgyűlésben ücsörgő Salamon László vezette grémium úgy vélte, a Kutyapárt panasza nem vet fel „alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét”.
A választási csalás tehát ezek szerint egyik tételnek sem felel meg. Így aztán maradnak a lepedőnyi szavazólapok, rajtuk olyan kamu szervezetekkel és jelöltjeikkel, melyekről-akikről egyértelműen bebizonyosodott, vagy a százmilliós állami támogatásra hajtanak, vagy az ellenzéki voksok megdézsmálása a feladatuk. Ahogyan az is érdemi szó nélkül marad, hogy a tiltás ellenére óvodákba, iskolákba is eljut a kormánypárti kampány, s a kormányfő és aktuális köre elé lassan úgy terelik a gyerekeket, mint anno a kisdobos-avatásra. És úgy tűnik, az sem érdekel senkit, ha egy hivatalos ügyintézésre szolgáló oldalra belépés automatikusan orbáni főtanácsadó-féle, hazugságokkal teli levelet generál, a hogyant pedig nem is érdemes feszegetni, hiszen pökhendi a válasz: törvényesség…
Azt mondják, szólal meg valaki csendben az asztalnál, jobb, ha saját tollat visz az ember, mert amit kiraknak, radírozható lesz.
Egyre keserűbb a sör és a cigi füstje…