Modern életünk velejárója, hogy belső késztetésünkké vált: több motivációnkat, szükségletünket, vágyunkat egyszerre elégítsünk ki: kapcsolódjunk a számunkra fontos emberekhez, szórakoztassuk magunkat, haladjunk a feladatainkkal – sokféle impulzus érjen.
A figyelem irányának gyors, folyamatos váltogatása, egyszerre több feladat párhuzamos végzése.
Gyakori, hogy úgy kezdünk új problémamegoldásba, hogy az előzőt befejezetlenül hagytuk. A kapkodás, a többszöri fókuszváltás, a figyelemátirányítás megnehezíti az elmélyült munkát, és sokkal jobban kimeríti a munkavégzőt, mintha egyszerre csak egy dologra figyelne. Ráadásul elvész a „jól”, vagyis lendületesen, eredményesen végzett munka öröme, helyébe figyelemzavar, idegeskedés, bosszankodás, stressz, nyugtalanság, szorongás, pánik, depresszióra való hajlam lép. Ezek következtében hosszútávon pedig fizikai tünetek is kialakulhatnak.
A multitaskingot övezi egy mítosz is: magas teljesítménnyel és mentális rugalmassággal társítjuk, ha egyszerre több dolgot is tudunk csinálni. Ezt azonban Stoll Dániel, a Budai Egészségközpont klinikai szakpszichológusa ideg-élettani szempontból cáfolta. Mint a Népszavának elmondta, az agy hihetetlen tárolási és számolási kapacitásokkal és funkciókkal rendelkezik, aminek azonban három dolog is korlátot szab. A környezetben zajló interakciókra, a kollégák beszélgetésére, a madárcsicsergésre, az ülési testhelyzetre, a légzésre, vagy arra, hogy ki kell-e menni a mosdóba – a minket érő - külső és belső: a testünkben és az elménkben zajló - rengeteg információra lehetetlenség egyszerre figyelni. A figyelem ugyanis szelektív, a kapacitása pedig korlátozott, ahogy az úgynevezett munkamemóriáé is. Ezt, a rövidtávúnak is nevezett, megtartó figyelemért, a percről percre történő információfeldolgozásért felelős memóriát onnan ismerhetjük, hogy amikor valaki megadja a telefonszámát, azt addig jegyezzük meg, amíg felírjuk vagy bepötyögjük a készülékünkbe. Minél komplexebb információkat kell megjegyezni, annál inkább csökken a „megtartó memória” kapacitása. A harmadik tényező a mentális folyamatok sebességének korlátozottsága, ami azt jelenti, az egyszerű feladatokat gyorsan meg tudjuk csinálni, de minél összetettebb műveleteket kell mentálisan végrehajtanunk, annál lassabban működik a feldolgozó folyamat.
Ezekből az idegélettani tényezőkből eredően a mentális teljesítményünk nagyon érzékeny a zavaró hatásokra. Ha próbáljuk megosztani a figyelmünket, romlik a feldolgozás sebessége és a minősége is. Ilyenkor ugyan úgy tűnik, nagyon hatékonyak vagyunk, valójában hibákat követünk el, és bizonyos dolgok elkerülhetik a figyelmünket. Kutatások igazolják, hogy azok, akik szimultán, illetve nagyon gyorsan váltogatva végeznek többféle feladatot, amellett, hogy rosszabbul teljesítenek, és nagyobb mentális energiájukba kerül, hogy elvégezzék a feladataikat, nem jól szűrik a fontos és a lényegtelen információkat, és nehezebben zárják ki a zavaró külső és belső körülményeket.
Ami a lényeg: senki nem képes a multitaskingra
Amikor úgy tűnik, hogy egyszerre végzünk dolgokat, az elménk igazából nagyon rövid idő, a pillanat töredéke alatt vált a feladatok között. Persze vannak olyan tevékenységek, amelyek nem igényelnek különösebb mentális erőfeszítést, ezekre nem kell külön odafigyelnünk, az új információ befogadásával és feldolgozásával nem járó, repetitív, automatikus, bejáratott cselekvéseket szinte gondolkodás nélkül tudjuk csinálni, miközben más tevékenységekre is képesek vagyunk párhuzamosan. De a figyelem megosztása miatt a reakcióidő, és a teljesítmény ebben az esetben is csökken.
Az, hogy valamennyire mégis sikerül egyszerre több dolgot csinálni, az agy adaptív képességének köszönhető, azonban van, hogy a párhuzamos mentális műveletek végzéséért nagy árat kell fizetni. Például lehet ugyan autót vezetni és mobiltelefonozni egyszerre, de bele is lehet halni.
Illusztráció: AFP
Klinikai szempontból az is bizonyított, hogy a krónikusan multitaskingoló emberek, akik a magánéletükben is párhuzamosan „zabálják” az információkat, hajlamosabbak a szorongásra, rosszabb az alvásminőségük és ügyetlenebbek a szociális interakciókban is – mondta a szakember.
Bár érezzük, hogy rossz, úgy gondoljuk, kötelező civilizációs melléktermék. Az információs technológia fejlődésével megváltoztak a szociális norma- és elvárásrendszerek: teljesen megszokottá vált, hogy az emberek a nap minden órájában elérhetőek. Az interakciókban pedig elvárjuk az azonnaliságot. Nem értjük, miért nem kapunk azonnal választ. Türelmetlenekké válunk, az offline életünkben is. Munkahelyi környezetben is elvárás lett, hogy a munkavállaló a munkaidő után küldött üzenetet ne másnap reggel olvassa el. Ezért szükségletünkké is vált: sűrűn rá „kell” néznünk a telefonunkra – mondta Stoll Dániel.
A gyerekeknek kiváltképp árt a technikai multitasking
A párhuzamos médiafogyasztási szokásokról szóló elmélet szerint az újabb médiumok egy ideig kiszorították az előzőt: a könyvet a rádió, azt pedig a tévé, de aztán technológiai szinten jelent meg a multitasking: az internet és a számítógép egyszerre tud több feladatot is végrehajtani, azaz nem szorítják ki egymást az információforrások: és mi elkezdtük ezeket egyszerre is használni. Zenét hallgatunk vagy videót nézünk, miközben olvasunk egy cikket, és nem kizárt, hogy meg van nyitva egy dokumentum és akár több fronton chatelünk is. A probléma ezzel az, hogy ez a folyamat már „lemászott a kijelzőkről” és a szociális interakcióinkban, a társas kapcsolatainkban is megjelent. Nem ritka, hogy a családi ebéd közben is a telefonnal foglalkozunk. Jelen vagyunk ugyan, de nincs szemtől szembeni kommunikáció. Ez a gyerekre nézve nagyon káros. A médiafogyasztási szokásaikat vizsgáló kutatásból jól látható, hogy akiknek inkább virtuálisak a kapcsolataik, és sok információt fogyasztanak, kevesebb a hús-vér társas kapcsolódásuk, sokkal rosszabb önértékeléssel rendelkeznek, szorongóbbak és a szociális készségeik fejlettsége is elmaradást mutat. Mivel a virtuális interakciók becsapósak, sok olyan visszacsatolást nélkülözniük kell, ami a fejlődésük során a jó érzelem-, feszültség és impulzusszabályozási képességek kialakuláshoz szükséges lenne. A chat, az online létforma nem tudja pótolni azokat a speciális emberi ingereket, amelyeket a társas együttlét során lehet megszerezni – mondta a klinikai szakpszichológus.
A jelenség annyira új, hogy a hosszútávú következményei még nem igazán ismertek, az viszont már látszik, nagyon lehet tőle szenvedni. Egy egészségpszichológiai hipotézis szerint olyan dinamikus ütemben fejlődik - kétszáz éve - a technológia, amivel az emberi szervezet nem tud lépést tartani. Az idegrendszernek régen az információk töredékét kellett feldolgoznia, hogy érvényesülni tudjon és a feladatait ellássa, ma a sok százszorosát kell befogadnia. A szakember hozzátette, az is baj, hogy az információterhelt létállapotban sokszor a belső, mentális folyamatokra nagyon kevés idő marad.
Mit tehetünk?
Az alkalmazott pszichológia egyik megoldási javaslata a tudatos jelenlét, a mindfulness technika alkalmazása. Ez megtanítja, hogyan tereljük vissza a figyelmünket a jelenbe, az elemi tapasztalások szintjére, hogy figyeljünk arra, amit éppen csinálunk, ami aktuálisan bennünk zajlik, lassítsuk le és lomtalanítsuk az idegrendszerünket. Bár jó tanács, hogy alkossunk szabályokat, ezeket – az elvárások miatt – a mindennapokban nehéz betartani. A munkaidő jobb kihasználása, a tevékenységek szervezése, észszerű sorrendbe állítása, a külső hatások, a magánélet lehető legteljesebb kizárása segíthet, de ehhez is nagy önfegyelem szükséges.
Illusztráció: AFP
A szakember szerint mégis törekedjünk a „monotaskingolásra”: lépjünk ki a levelezőrendszerből, kapcsoljuk ki vagy halkítsuk le a telefonunkat, használjunk fülest, tegyük ki a „ne zavarjanak” táblát; kapcsoljunk át offline működési módba, amíg az adott feladattal foglalkozunk, csak arra koncentráljunk. Próbáljuk ezt, a manapság szokatlan létállapotot élvezni, ha ebből tudunk szokást, rutint csinálni, akkor – talán - fent is tudjuk tartani. Persze nem biztos, hogy mindig lehet, hiszen számonkérés, értetlenség, ijedtség, de akár kellemetlenség is származhat abból, ha például később reagálunk. A napjainkban divatos egylégterű irodák sem támogatják ezt, ahogy a kreatív, gondolkodó munkavégzést sem.
Stoll Dániel a relaxációs tréningek azon, furcsa tapasztalatáról is beszámolt, sokan úgy érzik, nem fér bele az idejükbe, hogy fél órát lazítsanak. Mint fogalmazott: befeszülnek, hogy munkaidőben nem a dolgukkal foglalkoznak. Ezek a gyakorlatok azonban hosszútávon a mentális képességek javulását eredményezik. Bizonyított tény, hogy akik rendszeresen relaxálnak, mindfulnesseznek, jobban teljesítenek.
