Egyetlen nap is képes illusztrálni azt, mennyire bizonytalan a helyzet manapság az Európai Unióban. Mennyi igénynek, érdeknek kell megfelelni, s milyen nehéz közös nevezőre hozni a még 28 tagország érdekeit. Március 4-én vasárnap reggel kiderült, hogy megalakulhat a német nagykoalíció, amely azt jelezte, végre megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások a következő, 2021-ben kezdődő uniós költségvetésről, s az EU elengedhetetlen reformjáról, késő estére azonban kiderült, korai volt az öröm, hiszen az olasz választóknak több mint a fele euroszkeptikus pártokra adta a voksát. A várhatóan hosszú hónapokig húzódó olasz belpolitikai válság nyilvánvalóan az Unió jövőjéről szóló tárgyalásokról is hatással lesz, hiszen hiába beszélünk Berlin-Párizs tengelyről, Itália – a jelentős adósságállománytól függetlenül – a közösség harmadik legnagyobb gazdaságával rendelkezik.
Az olasz nehézségek azonban nem befolyásolják a német kormányt abban a törekvésében, hogy új lendületet adjon Európának. Míg a Jamaica-koalícióról szóló, tavaly november közepén megrekedt tárgyalások során a tervezett koalíciós szerződésben csak a 13. helyet foglalták el az Európai Uniót érintő kérdések, a szerdán beiktatandó nagykoalíció számára ez a legfontosabb téma. (A koalíciós szerződést tegnap írta alá a CDU, a CSU és az SPD vezetője.)
Az első és legfontosabb kérdés, német segítséggel megvalósulhatnak-e Emmanuel Macron átfogó reformjai? Bár becslések a német koalíciós szerződés mintegy hetven százaléka a szociáldemokraták programját tükrözi vissza, s az SPD több ízben is támogatásáról biztosította a francia elnöknek az eurózóna átalakítására vonatkozó elképzeléseit, Merkel pártja, a CDU számára túl messzire mennek a francia államfő elképzelései.
Mindenképpen új helyzetet teremt azonban, hogy a kancellári tisztség utáni legbefolyásosabb tárca, a pénzügyi, a német szociáldemokratákhoz kerül. Ez rendkívül érzékenyen érintette a kereszténydemokratákat, hiszen éveken át a CDU egyik legbefolyásosabb politikusa, Wolfgang Schäuble töltötte be a tisztséget. Most azonban az SPD új erős embere, Olaf Scholz lesz a pénzügyi tárcavezető, aki akár támogathatja Macronnak a közös euróövezeti pénzügyminiszteri poszt létrehozására tett javaslatát. Jól ismeri Franciaországot, hiszen Merkel 3. kabinetjében a német-francia kulturális kapcsolatok fejlesztéséért felelt.
Az sem magától értetődő, hogy így is tesz majd, mert a közös valutát használó uniós tagországok közül több nem lelkesedik az euróövezeti együttműködés további elmélyítéséért. Nyolc, főként északi ország írt nyílt levelet a tervek ellen, szerintük a nemzetállamokban kellene átfogó reformokat véghezvinni, hogy versenyképesebbé váljanak.
Mint a Die Welt írta, ilyen dokumentum aligha születhetett volna meg Schäuble pénzügyminisztersége alatt. Igazi tekintély volt, akinek nem akartak, talán nem is nagyon mertek ellentmondani. Scholznak nehéz lesz az örökébe lépni. A CDU-nál aggódnak is ezért az örökségért. Eckhart Rehberg, a kereszténydemokraták költségvetéssel foglalkozó politikusa szerint a következő pénzügyi tárcavezetőnek folytatnia kell a Schäuble által megkezdett munkát.
Az uniópártok elsősorban attól félnek, hogy a britek távozása miatt az EU költségvetéséből kieső összeg nagy részét Berlinnel fizettetik meg. Mint a Neue Zürcher Zeitung írta, biztosan más lesz Berlin Európa-politikája, s az "sokba kerül majd a német adófizetőknek". Németország hajlandó is lenne többet fizetni az EU kasszájába, de több nettó befizető állam nem követné a példáját. Hollandia és Ausztria jelezte: nem kívánják emelni a hozzájárulást.
S itt jön a képbe a menekültkérdés. A téma még évekig határozhatja meg az EU mindennapjait, az olasz választást is jelentősen befolyásolta. Angela Merkel többször hangoztatta, hogy bár hazája kész is a nagyobb áldozatvállalásra, ehhez elvárja a szolidaritást és az Európai Unió alapértékeinek tiszteletben tartását a rebellis közép-európai államoktól. Ugyanaz a véleménye e tekintetben Emmanuel Macronnak is, s várhatóan más országok is csatlakoznak követelésükhöz.
A német kancellár reformokat tervez az EU menekültügyi rendszerében, Paolo Gentiloni még hivatalban lévő olasz miniszterelnökkel és Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel arról tárgyal, válsághelyzetekben miként lehetne mentesíteni ezeket az országokat. E kérdésben június végéig kellene dűlőre jutni.
Ami az EU külpolitikáját illeti, a német koalíciós szerződésben egy fontos kitétel utal erre: az Egyesült Államok megváltozott politikája és Kína megerősödése mind azt mutatja, hogy Európának a saját kezébe kell venni a sorsát. Hogy ez mennyire így van, azt Donald Trumpnak az Európával szemben is indított kereskedelmi háborúja is mutatja. Igaz, az uniós külpolitika határozottnak nemigen nevezhető.
Átalakulóban a hagyományos pártrendszer
A tervek arról szóltak, hogy az EU következő, március 22-én és 23-án esedékes csúcstalálkozóján Merkel és Macon közzéteszi az euróövezet fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit. Ezt azonban múlt héten lemondták. Merkel arra hivatkozott, hogy csak nemrégiben alakulhatott meg a német kormány, ezért nem volt idő arra, hogy részletesen tárgyaljanak egyebek mellett az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) átalakításáról. A kancellár érvelése azonban csak részben állja meg a helyét, hiszen a koalíciós tárgyalások során nagyon is sok szó esett Európa jövőjéről. A német kancellár alighanem időt akar nyerni, ideiglenesen legalábbis vissza kívánja fogni a francia elnököt. Párizs nem örült Berlin reakciójának, Bruno Le Maire gazdasági miniszter azt közölte: ha júniusig nem állapodnak meg az euróövezet reformjáról, az azt jelenti, hogy nem is akarnak változásokat.
Komoly a tét, hiszen Macron nem csak az uniós gazdaság átalakítását indítványozta, hanem olyan kezdeményezéseket is tett, amelyek révén a nemzeti kormányok jobban beleszólhatnának az Európai Bizottság következő elnöke megválasztásának folyamatába. Bár minden esély megvan arra, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnök utóda francia legyen, Michel Branier, jelenlegi uniós Brexit-főtárgyaló személyében, Macron ennek egyáltalán nem örül. Az Európai Néppárt politikusát ugyanis a francia elnök a múlt emberének tartja.
Új frakció az EP-ben - Macron átalakítja a rendszert Fotó: AFP/Patrick Hertzog
Macron az Európai Parlament teljes reformját szeretne elérni a következő, 2019-ben esedékes EP-választás után. Nem hagyományos pártcsaládokban gondolkodik, hanem Európa pártiakban és Európa ellenesekben. Ebben van is logika, hiszen az elmúlt másfél évben az uniós tagországokban megrendezett parlamenti választások tétje általában az volt, EU-párti kormány kerül-e hatalomra, vagy sem. Így volt ez Olaszországban is, ahol teljes patthelyzet alakult ki a március 4-én megrendezett voksolást követően. A voksolás azonban megmutatta, hogy az unióellenesség gyakran csak – távolról sem veszélytelen - választási stratégia egy párt részéről. Az országban ugyanis az euroszketikus pártok, a jobboldali koalíció vezető ereje, az Északi Liga (LN) és a szintén kormányozni kívánó populista Öt Mozgalom (M5S) is jócskán visszavettek korábbi radikális unióellenes nézeteikből csak azért, hogy megnyerjék maguknak koalíciós partnerként a balközép Demokrata Pártot (PD). De vehetjük példaként Ausztriát is, ahol a jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) azért lehetett a kormányban az Osztrák Néppárt (ÖVP) partnere, mert levette a napirendről az EU-ellenes kezdeményezéseit.
Macron azonban bezárná ezeket a kiskapukat, s elvárja a pártoktól, valljanak színt: elkötelezik-e magukat Európa mellett, vagy sem. Ezért az általa vezetett francia kormánypárt, az LREM a következő EP választást követően saját EU-frakciót hozna létre, vagyis nem csatlakozna sem az Európai Néppárthoz, sem a szociáldemokratákhoz, vagy a liberálisokhoz, akik vezetőjével, Guy Verhofstadtal egyébként kiváló a francia elnök kapcsolata. A frakció megalapítása nem ördöngős feladat, hiszen hét országból 25 képviselőt kell megnyerni hozzá. Macron pártja már fel is vette a kapcsolatot a spanyol liberális párttal, a Ciudadanosszal, amely az ibériai országban a közvélemény-kutatások élén áll. Mint a Spiegel írja, a tömörülés vezetője Albert Rivera mintha Macron klónja lenne: értelmes, fiatal, jóképű, liberális. Macron az Európa-párti frakcióba csábítaná az olasz Demokrata Pártot, kérdés azonban, Matteo Renzi távozása után milyen irányba indul el a tömörülés. Közép-európai támogatók is lehetnének, mint a tavalyi cseh választáson a parlamentbe bekerült, polgármestereket tömörítő Stan, vagy a tavaly alapított pozsonyi párt, a Haladó Szlovákia.
