Megfigyelték már, milyen jól fest Soros György a kerítésszaggatós plakáton? És láttak mostanában egész alakos képet a miniszterelnökről? Lehetséges, hogy a bogárevés egészségesebb a kolbásznál? A választ mi sem tudjuk, de ha valakit inkább az érdekel, hogy valóban trendforduló volt-e a hódmezővásárhelyi választás, annak segíthetünk: nézze meg, hogyan teljesítettek a voksolás utáni napon a Mészáros-cégek, például a Konzum és az Opus részvényei – mintha az emberek nem ugyanazt a következtetést vonták volna le az eredményből, mint amit utána a fideszes elit kommunikált.
Évek óta látható, hogy a hazai részvénypiac szorgos aranyásói egyfajta biztos menedékként tekintenek a Mészáros-papírokra – de nem ez az egyetlen álláspont, amit február 26. átírt. Felépült itt az elmúlt esztendőkben – az úgynevezett nemzeti tőkések kezén, de szigorúan közpénzből, állami bankok hitelei és eltérített uniós támogatások segítségével – egy vállalatbirodalom, ami mögött pont akkora a piaci racionalitás, és éppen annyi hosszú távú bizalom kapcsolódik a működéséhez, ahogyan az azon az estén megmutatkozott. Amennyiben a rendszer bukik, az említett papírok árfolyama talán a tőzsde padlóját is átüti. A vagyontömeg még annál is gyorsabban fog elértéktelenedni, mint ahogy létrejött, és nemcsak a kisbefektetőket rántja magával, hanem – az adónkból feltőkésített, és majdan ugyanonnan kisegítendő pénzintézeteken keresztül – az államháztartás egyensúlyát is megrengetheti. Talán érdemes lett volna erről az opcióról is tájékoztatni a választókat, amikor arról beszéltek nekik, hogy milyen jó lesz, ha majd a bankrendszer meg a gazdaság mind nagyobb hányada baráti kezekbe kerül.
Ez „csak” a mi kockázatunk, a vásárhelyi események után azonban a NER felsőháza is kockázatviselővé vált. Lázár János hátországának eleste aligha független az éppen onnan kiindult, az OLAF-papírok szerint a Lázár-minisztérium, a fejlesztési tárca, az önkormányzat és az Orbán-vő csapata által közösen megszervezett Elios-ügytől, illetve annak most érzékelhetővé vált lakossági fogadtatásától. A félelem oka pedig az, hogy a magyarázat, amelyre az új urak a vagyonosodásuk törvényességét eddig alapozták – hogy tudniillik pályázatokon jutottak a megbízásokhoz, tehát nyilvánvalóan tisztességesen gazdagodtak -, megbillenni látszik. Szakonyi Péter, a napi.hu gazdasági újságírója fejtette ki nemrég egy rendezvényen, amikor azt kérdezték tőle, hogy visszaszerezhető-e a pénz: „Pici az esélye, hiszen törvénysértés nem történt, közbeszerzésen nyerték.”
Így gondolták, egészen mostanáig. Az OLAF-vizsgálat azért fáj nekik annyira, mert az uniós csalás elleni ügynökség pont azt mondta ki, amitől a legjobban rettegnek: hogy a (megbundázott, összeférhetetlenségekkel tűzdelt, a kiírástól az elbírálásig számos ponton manipulált) közbeszerzés az európai fogalmak szerint nem szinonimája a törvényességnek, nem garantál büntetlenséget, és a csalásért – nem csak az Elios esetében – előbb-utóbb fizetni fognak. Bogarakra talán nem kell fanyalodniuk, de jó lesz, ha megbarátkoznak a borsóleves-diéta gondolatával.
