Szerkesztői lelemény, vagy a véletlen játéka. Feltehetően az utóbbi. De mindenesetre tény, hogy egy nappal A Dal című műsor fináléja előtt az M3 archív- és nosztalgiacsatornán megismételték az 1967-es Táncdalfesztivál döntőjét. Így a nézőnek alkalma lehetett némi összehasonlításra, meg arra is, hogy elgondolkozzon, vajon újabb fél század elteltével mire lesz érdemes emlékezni az idei versenyből.
Az biztos, hogy a meglepő eredmények éppúgy jellemezték az egykori, mint a mai megmérettetést. 1967 augusztusában a népes - rengeteg külföldi szakemberrel feldúsított - zsűri döntött (utólag visszatekintve) kompromisszumok mellett. Az idén a négytagú bíráló testület szerepe arra korlátozódott, hogy négy dalt nevezett meg a a döntőbe jutott nyolc közül, de azokból már a közönség választhatta ki, melyik induljon a májusban Portugáliában tartandó Eurovíziós dalfesztiválon. Hogy aztán ez a szavazás valóban tiszta volt-e, vagy a metálzene hívei kihasználták a soha vissza nem térő alkalmat, az örök titok marad.
Így esett, hogy a nagyközönség számára korábban kevésbé ismert, alternatív rock-metal zenét játszó AWS győzött. Pedig nem egy vadonatúj alakulatról van szó. 12 éve játszanak együtt, majdnem változatlan felállásban, megjelent már három albumuk is. Azt viszont nem lehet mondani, hogy kielégítenék a széles nézősereg átlagos igényeit. Üvöltöznek, toporzékolnak, bár nem szó szerint, de zúznak, dallam pedig csak néhol fedezhető fel a győztes, Viszlát, nyár című számukban is. Az sem véletlen, hogy a sok újra fogékony ítészek is csak a negyedik - vagyis utolsó - helyen juttatták őket a végső fináléba, talán jobb híján, hogy a három hagyományosnak mondható dal mellett lehessen egy ilyenre is szavazni. Feltehetően ők lepődtek meg leginkább, hogy az AWS nyert.
Az majd csak a portugáliai versenyen derül ki, hogy ezzel a nagyon modern és a fővonaltól nagyon eltérő zenével sikeresebben lehet-e szerepelni, mint a korábbi dalokkal. Mert az biztos, hogy a másik három produkció jobban jellemezte (volna) a magyar könnyűzenét, mint a végső győztes. Király Viktor angolul előadott könnyed kis dala, a Budapest Girl valódi színfolt lehetett volna. Az egykor harmonikájával feltűnt Szabó Ádám új formációja, a yesyes - ugyancsak angolul - sikert ígért I let you run away című számával. A Dal felfedezettje, az ifjú kaposvári színész, Dánielfy Gergely pedig sokakat levett a lábáról lírai számával, melynek címe: Azt mondtad. Ők voltak az AWS közvetlen vetélytársai, de alulmaradtak. A döntő további négy résztvevője - az eddig ismeretlen Süle Zsolt, a TV2 Sztárban sztár című műsorának legutóbbi győztese, Horváth Tamás, valamint Heincz Gábor és a Leander Kills - pedig örülhetett, hogy legalább a fináléig eljutott.
Nem hittük volna, hogy egyszer még visszasírjuk a minden műsort vezető Harsányi Leventét, pedig ez történt. Az idén A Dal két évvel ezelőtti győztese, Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie és Rátonyi Kriszta volt a két házigazda. Szegények igazán mindent megtettek, amit előírtak nekik, de ennél tovább egy centit sem jutottak. Csak a tehetség, a szín, az egyéniség hiányzott belőlük - vagyis minden, ami egy valódi műsorvezetőt és nem egy konferáló-automatát jellemez. A zsűri sem állt a helyzet magaslatán. Schell Judit tévedésnek bizonyult, Frenreisz Károly jellemzője pedig, hogy mindenkinek gratulál, aki színpadra lép. Igazi értékeléseket a néha kissé szószátyár Both Miklóstól, valamint a Magna Cum Lauda együttes frontemberétől, Mező Misitől hallhattunk.
Ötven év múltán aligha nézzük majd A Dal idei döntőjét olyan kellemes nosztalgiával, mint az 1967-es Táncdalfesztivált. Már az is élmény volt, hogy láthattuk a két egykori nagyszerű bemondót, Takács Marikát és Varga Józsefet. Megindító volt, mekkora tapsot kapott a zsűri három, nem zenész, viszont kétségkívül nagyon népszerű tagja, Bodrogi Gyula, Szepesi György és Vitray Tamás. És konstatálhattuk azt is, hogy néhány dal még fél évszázad távlatából is fülbemászó.
Két első díjat adtak át, érdekessége, hogy mindkettőt ugyanaz a szerzőpáros - Majláth Júlia és Fülöp Kálmán - alkotta, mégis egészen mások. Toldy Mária - ha valaki úgy jobban emlékszik rá: Malek Andrea anyukája - énekelte a Rövid az élet című dalt, Zalatnay Sarolta pedig a Nem várok holnapig-ot. Utóbbit nem más, mint az Omega együttes kísérte. Ez éppúgy feledhetetlen élményt jelentett, mint Neményi Béla - és az Atlantisz együttes - nagy vihart kavart száma, a Drága bakter úr. Ők nem kaptak díjat, ahogy az akkor feltűnt Kovács József sem. A csepeli gyári munkásfiú - akiből később nagy sztár lett - hatalmas közönségsikert aratott. El is vitte később a nézők díját - mert ilyen is volt - Jöjj vissza hozzám című dalával. Második helyezett - a 15 döntőbe jutott közül - három is akadt: a profi Aradszky László (Annál az első ügyetlen csóknál), a biztos pont Poór Péter (Utánam a vízözön) és a szívtipró Szécsi Pál (Csak egy tánc volt). Két hölgy vehetett át harmadik díjat: Ambrus Kyri (Nappalok és éjszakák), valamint Fenyvesi Gabi (Ádám, hol vagy?). Hullottak az elismerések, szerzői, hangszerelői, előadói jutalmak. És - milyen érdekes - az egész ma is nézhető, még egy kicsit élvezhető is.
Vagy az idő megszépíti az emlékeket. De vajon így lesz ez A Dal idei döntőjével is? Nem ígérem meg, hogy ötven év múlva megírom.
