A trendvezér angolszász toplisták szerint barátságtalan, hideg a világ. Nem lógunk ki a sorból. A politika nálunk még rá is pakol erre a helyzetre.
Többségben a moll
Átütő többségbe kerültek a moll hangnemben írt dalok, vette észre a Popbitch nevű brit hetilap (és website) a világ legfontosabb slágerlistáit figyelve. Tavaly a listavezetők 87 százaléka szólt mollban, az előző évi 62, illetve a 2015-ös 29 százalék után. Ez markáns változás. Okai közül ki lehet hagyni a véletlent. Főszabály szerint moll hangnemben a zene hangzása melankolikusabb, borúsabb, mint dúrban. Ehhez járul, hogy a legkedveltebb dalok nagy átlagban napjainkra a korábbiaknál - megint csak bemérve - jóval lassabbakká és hosszabbakká is váltak. A Popbitch elemzése szerint a mostani 87 százalékkal arra reagálnak a zenészek, illetve a közönségük, hogy a világ egyre barátságtalanabbá válik. Védekezésként szolgálnak a puhább és csendesebb, de jellemzően nem érzelgős dalok. (Az írás a „bleak” szót használja a társadalmi környezet leírására, ezt fordítom barátságtalannak, hidegnek.) Nem ismeretlen ez a szó (bleak) azok számára, akik angol nyelvű politikai elemzésekkel is találkoznak. Gyakran írják le vele a magyar helyzetet.
„Az agresszív, idegengyűlölő kampány, amit a kormány folytat, sivár hellyé teszi Magyarországot.”, nyilatkozta nemrég Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára a "bleak" szót használva állapotaink leírására. A The Huffington Postban Corey Cooper is ezt a szót használja, amikor a demokratikus intézményeit, bizonyos emberi jogok védelmét és a jog uralmát meggyengítő Lengyelország és Magyarország helyzetét jellemzi. Hozzáteszi, hogy immár nemcsak e két országról, vagy Közép-Európa barátságtalanná (bleak) vált kilátásairól van szó, hanem az Európa-terv egészéről. Egy néhány hónapos olvasói kommentár az Economist honlapjáról: "I am sorry, but the future of Hungary is bleak." Ezzel a kifejezéssel él Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke, amikor hazája – Magyarországgal párhuzamos – uniós marginalizálódásáról beszél, amely sivár (bleak) jövővel fenyeget. Kornai János is a "bleak" szóval írja le Magyarország kilátásait 2015-ös Hungary’s U-Turn (Magyarország U-fordulata) című cikkében.
E ponton hivatkoznék Balog Katalinra, az Amerikában tanító filozófiaprofesszort ugyanis nemrég Kornai érdekes összefüggésben idézte. Balog egy tanulmányában az amerikai és a magyar átalakulást összevetve párhuzamosságra hívja fel a figyelmet. Ahogy Kornai írja, Balog szerint ami a leginkább közös, az a politikai diskurzus átalakulása: szalonképessé válik, szóban és írásban, társasági beszélgetésekben, politikai szónoklatokban és újságcikkekben a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a nemzeti szupremácia hirdetése. Ez készíti elő a talajt a demokráciától való eltávolodásra.
Tovább idézném (saját fordításban) Balog Katalin tanulmányát, mert pontosan írja le, mitől vált a mi életünk különösen barátságtalanná. Nem valamiféle koherens jobboldali ideológia propagálása készítette elő Magyarországon az autokratikus fordulatot, írja, inkább a viták civilizációs szintjének, tartalmának és formájának fokozatos leépítése. Az emberi jogok, a demokratikus intézmények és az értelmes vita iránti hangos és nagyzoló tiszteletlenség, a politikai ellenfelek folyamatos sértegetése, párhuzamosan az állandó teátrális hebegéssel a nemzetet a liberál-bolsevik befolyástól megmentő erős vezetőről, aki újra naggyá teszi Magyarországot.
Idegen a rockkultúrától
(Ennek szemléltetésére egy viszonylag friss idézetet hoznék a hazai jobboldal hátsó soraiból, ahol megpróbálják utánozni az elől lévőket, így már-már stílusparódiává változtatják azt, ami ott is súlyosan rideg és zord. Mészáros Lászlóé, a békemenetes CÖF vezetője, a hazai civil pénzek uráé a szó. A fórum a Magyar Hírlap: „Az ellenzékből ellenséggé alakuló csapatok műveleti manőverekbe kezdtek. Uralmuk érdekében kinyitnák az ország kapuit, segítve az illegális bevándorlást, ezzel együtt sajnos a terroristák beáramlását. Az Egyesült Államok-típusú föderális rendszerbe kényszerítenék hazánkat, gyökerestől irtanák ki az őseink szenvedése árán kialakított zsidó–keresztény civilizációt. Tévedésben élnek, amikor azt hiszik, hogy szervilis rabszolgahajcsárként, megbízóik jóvoltából életük végéig szükség lesz rájuk.”)
Mint négy földre pottyant tojás a négy mondat: nincs velük már mit kezdeni. De ez is a cél: ne legyen közös platform, ahol bármi is vitatható. Győzzön az erő. Ha van felfogás, ami idegen például a rockkultúrától, akkor ez az. Nem véletlen, hogy a mi slágerlistáink elejét is taszítja a világ. (Sajnos a hangnemüket nem tudom megállapítani.) Tele vannak lepusztult sikátorral, kiszorított sorsokkal, lelassított dalokkal, nélkülözik a rock and roll lendületét, mindent győztesen kigúnyoló erejét. Nem viccelnek.
A legjobbak – pontosabban azok, akiknek már a szavára is figyelnek, nemcsak a dalaikra -, a mi világunkat kimondottan is "bleak"-nek látják. Kiss Tibi, a Quimby énekes-zeneszerzője nemrég a Hír TV-ben Veiszer Alindának mondta el egy versét, amelynek még a visszafogottabb soraiból is minden azonosítható, amiről eddig szóltunk: „Miért basszátok szét az országomat?/ Miért rúgjátok hasba az ápolót?/ Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat?/ Miért szarjátok szájba az álmodót? (...) Másfél millió káposztafej,/ hibbant elméjű hatalmasok./ Mocsár e táj, és a Varangykirály/ ünnepli, amit alkothatott./ De ha lepihentek a büdös sárba/ ugyanúgy, mint a népetek/ én pióca leszek a pusztulásban/, és szívom majd a véretek."
A szerző szerint nem politikai e dal üzenete, amit egy készülő darabjába írt, hanem közérzeti: „Azok a hétköznapi sérelmek, méltánytalanságok, veszteségek, az a tehetetlenség inspirálta, amit a hitéből kiforgatott átlagember él meg a hatalom árnyékában.”
Lovasi András, az egykori Kispál, most a Kiscsillag frontembere, nem versben, hanem interjúban mintha egy lendülettel folytatná Kiss Tibort. Lovasi szerint 2011-ben, amikor pedig már Fidesz-kormány volt, szürreálisnak tűnt volna egy ilyen plakátkampány, mint a mostani. Úgy csúsztunk át ebbe az eszelős állapotba, hogy közben mindenki azt mondogatta: most már tényleg nem lesz rosszabb. És ez most nem a szokásos értelmiségi fanyalgás, hanem tényleg, az elemi döbbenet. Erre már nincs is mit mondani. (A 24.hu interjújából idéztünk.)
Át kell hangszerelni
És a közönségük? Hogy érzi magát? A nemrég publikált nagy ifjúság-kutatás szerint kicsit jobban, mint korábban. Ez a korosztály legidősebb (25-29 éves) és diplomás részének köszönhető. Ők felhúzzák a hangulatot, náluk lejjebb viszont egyre rosszabbnak találnak mindent. Okkal, hiszen 2010 óta folyamatosan csökken a fiataloknak az oktatásban eltöltött ideje és kevesebben is vannak. 2012 óta 40-ről 54 százalékra nőtt a már dolgozó 15–29 évesek aránya, 42-ről 37 százalékra csökkent a tanulóké. „A közérzetet tekintve a középosztálytól lefelé mintha lenne egy erőteljes törés: az alsó és alsóközép réteg úgy érzi, nincs a politika előterében, nem érdekel senkit, feleslegesnek érzi magát” – mondta Szabó Andrea szociológus, a kutatás egyik vezetője. A törés alatti korosztályba tartozók száma nő, tegyük hozzá.
A sivár barátságtalanság behozza számomra a NER építészeti stílusát – lásd például a Parlament előtti betonpusztaságot -, éppen úgy, mint Nádas Péter értékelését egy néhány hónappal ezelőtti HVG-interjúból: „Azok a személyek, akik ma a politikát irányítják, egykor személyes okokból hagyták el a vidéket, ma pedig politikai számításból hagyják megdögleni. Magyarország néhány alulfejlett város. A köztük fekvő területek pedig hálóhelyek, ahol az állampolgárok munka és kultúra híján orientálatlanul tébolyognak." Meglehet, az ország szisztematikus bekebelezésén túl ennek a tájképnek is komoly szerepe lehet a vasárnapi hódmezővásárhelyi Fidesz-vereségben. Idetartozik, hogy Nádas egy másik kérdésre elmondta, Budapest taszítja.
A kör bezárult
Csakhogy a spirál körmozgás, de nem zárt. Mehet le és indulhat föl is. Nem valószínű ugyan, hogy ebből az országból kiindulva meg tudnánk változtatni a világ röppályáját, forgását, ami az itt említett tünettől eltekintve is veszélyes irányokat vesz fel. A ránk tartozó gond ezen belül, hogy nem a progresszió, a szabadság, a kreativitás, a barátságosság oldalán állunk, hanem egyre hisztérikusabb lépésekkel döngetünk át a szemközti frontvonalra. Immár egyre inkább csak mollban mondható el, ami itt van. Ami adja a feladatot: dúrt bele! - ha elég volt. Hódmezővásárhely után amúgy is biztos, hogy át kell hangszerelni néhány régi dalt, fel kell frissíteni begyakorolt szövegeket.
