Debrecen;halál;szén-monoxid-mérgezés;

- Ismét ölt a szén-monoxid

Meghalt egy ember kedden Debrecenben, a férfi egy fóliasátorban lett rosszul, a rajta segíteni próbáló hét embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával vitték kórházba - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel.

A közlemény szerint az eset egy Kondoroskert utcai háznál történt. A helyszínre a debreceni hivatásos tűzoltókat riasztották. Még az egységek kiérkezése előtt egy embert kihoztak a sátorból, de a mentők már nem tudtak rajta segíteni, a férfi a helyszínen meghalt. A segítségnyújtás közben rosszul lett hét embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával vitték kórházba. A tűzoltók mérései mérgező gáz jelenlétét mutatták ki a levegőben, ezért a helyszínre kérték a gázszolgáltató munkatársait - közölte a katasztrófavédelem.

A rendőrség kora délután azt közölte, hogy egy férfi és két nő, valamint az őket ellátó négy mentős lett rosszul. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy három fóliasátornál szén-monoxid-mérgezés gyanúja merült fel. Az elhunyt egy 54 éves férfi.

A gyanú szerint a fóliasátrakba szabálytalanul vezették be a gázt azért, hogy az ott gondozott mezőgazdasági növények ne fagyjanak meg.

Az eset körülményeinek kivizsgálását szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A hatóság ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást.