Fekete bőrzakó, motorosnadrág, decens sisak, puha kesztyűk, vállig érő, lobogó szőke haj, bronzosra szoláriumozott arc. Mellette a motor, akkora, mint egy Trabant, nem tudom, mennyivel mehet, ha nekiindul.
Előttem fizet a benzinkútnál, mikor megfordul, rájövök, hogy ismerem.
Vagyis inkább ismertem egy hozzá hasonló fiút, aki mindig kötött pulóverben járt, rövidre nyírt haját oldalt szépen elválasztotta, s évekig ragaszkodott divatjamúlt barna műbőr diplomatatáskájához, amiben a tankönyveket és a füzeteket hordta, meg a tízóraiját, gondosan becsomagolva. Pompás szendvicsek voltak, sóvárogva néztük, mikor elővette. Legtöbben pár szelet parizert meg paprikát tettünk két vajas kenyér közé, azzal húztuk ki a napot, de neki vékonyra szelt sült húsok sorjáztak salátákkal és pástétomokkal vegyítve, s olykor egy-egy avokádószelet is kikandikált a tapenád alól.
Ha ránéztünk, egy kellemesen unalmas jövőt láttunk magunk előtt. Jó fiú volt, sose kellett az igazgatóiba mennie, s nem rendelték be külön fejmosásra a kémia szertárba, ami egyébként majd' mindegyikünkkel megesett. Szépen írt, kicsit úgy, mint egy lány, nem pacázott, nem maszatolt. Gondoltuk, hogy mérnök lesz belőle, szerette a számokat, jól el is boldogult a világukban, sőt istenigazából ott érezte otthon magát, nem az emberekében.
Rendes lányt vett feleségül, rendes gyerekük született. Vettek egy kis házat, nem messze a várostól, ő minden nap busszal járt be az autóipari céghez, ahol nagyjából addig jutott a ranglétrán, amíg juthatott a maga csendes és visszafogott módján.
Alig vette észre, hogy elvesztette a feleségét. Ugyanúgy kapott puszit a homlokára, amikor megérkezett, s ugyanúgy volt főtt vacsora minden este, de mosogatás után az asszony már nem ült be vele a tévé elé, mint máskor, hanem ment a számítógéphez, ott is maradt, egyre tovább és tovább. Azt mondta, unja már a filmeket, látta mindet, nem történik semmi érdekes, nincs bennük semmi izgalom, romantika meg pláne.
Amire vágyott, az ország túlsó felén találta meg. Egy nap azzal állt elő, hogy van egy férfi, az igazi lelki társa. Úgy fejez be egy mondatot, ahogyan ő is befejezné, nem kell felesleges köröket futnia, fél szavakból is értik egymást. Igaz, hogy még csak fényképen látta, de nincs kétsége afelől, hogy a való életben is jó embere lesz, neki meg a gyereknek is, akit majd magával visz.
Nem marasztalta, nem látta értelmét cirkusznak, drámának, nagy jeleneteknek. Annyit kért csak, hogy a gyerek hadd töltse nála a szüneteket, úgyis nemsokára felnő, jöhessen, amikor akar.
A motort aznap vette, amikor az asszony összepakolt. Korábban nem vágyott motorra, s azt, hogy bőrszerkót vegyen fel, elképzelni sem tudta. A haját hagyta megnőni, szerencse, hogy nem őszül, s lám, most jött rá, hogy göndörödnek a fürtjei, ha van hová göndörödniük. Már nem busszal jár be a városba, s alig várja a hétvégét, amikor több napra motorra ülhet, s elindulhat a hegyekbe, hogy ne gondoljon semmire, csak arra, merre visznek hegynek felfelé és lefelé a kanyarok.
