Az európai foglalkoztatáspolitika célja a minél szélesebb körű aktivitás elősegítése, a befogadó jellegű munkaerő-piac kialakítása, tisztességes munkakörülmények és bérezés biztosítása, a munkaerő képzés útján történő versenyképességének fenntartása, valamint az esélyegyenlőség garantálása. Ezektől a céloktól az utóbbi években a hazai rendszer elkanyarodott, intézményeit elsorvasztotta. Fordulatra van szükség.
A munkanélküliség kezelése: kifelé a zsákutcából!
A hazai foglalkoztatás helyzetét a munkanélküliségi ráta nem fejezi ki. Az alacsony munkanélküliség (kb. 4 százalék 2017 végén) ugyanis annak köszönhető, hogy
1. 2011 után több százezer munkavállaló hagyta el hazánkat,
2. a tartós munkanélküliek aktiválását a kormány egy igen ellentmondásos közmunka-rendszer fenntartásával oldja meg.
A szabad munkavállalás az Európai Unióban fontos jog, de az elvándorlás ebben a mértékben nem kívánatos. Családokat szakít szét, több szektorban is veszélyezteti a normális működést, és hosszú távon aláássa a gazdaság növekedési potenciálját. A munkaerő-hiány sok vállalat beruházási lehetőségeit beszűkíti, ami egyszerre mennyiségi és minőségi probléma.
A jelenlegi helyzet döntően a munkaerő-piac 2010 utáni eltorzításának, az intézmények visszafejlesztésének következménye. A Fidesz-kormány egy lapra: a belügyi irányítás alatt működő közfoglalkoztatásra tett fel mindent – és ezzel az ország egésze veszít.
A közmunkának, közfoglalkoztatásnak lehet szerepe a munkanélküliség kezelésében (különösen nagy válságok idején és a fejlődés centrumaitól elzárt, depressziós régiókban), a mai magyar viszonyok között azonban a közfoglalkoztatásban részt vevők nagy része átvezethető más, ígéretesebb megoldásokba. Ilyen lehetőség a szociális szövetkezetek, illetőleg a tartós munkanélküliek kisvállalkozások általi, támogatott foglalkoztatása.
Az alternatív aktiválási megoldások alkalmazása mellett elengedhetetlen a hosszabb idejű munkanélküli segély visszaállítása, hogy megnöveljük a munkába állás esélyét, amihez egy ezt támogató, tisztességes foglalkoztatási szolgálatot, közvetítőrendszert kell létrehoznunk.
A termelékenységet és a teljes foglalkoztatást célzó munkaerő-piaci intézmények létrehozása alapvető feladat. Ennek vannak előzményei Magyarországon, de 2010 után felduzzasztott közmunka-program beindításával egyidejűleg mindez elhalt. A dinamikus gazdaság megköveteli a professzionális munkaerő-képzést és közvetítést, amelynek hálózata egy év leforgása alatt Magyarországon is kiépíthető. Az állami munkaügyi intézményrendszer ne közmunkahivatal legyen, hanem valódi képességgel rendelkezzen a kistérségi krízisek kezelésére, valamint egyéni karrierutak támogatására.
Szociális jogok és munkakörülmények
Magyarországon helyre kell állítani és érdemi feladatokkal kell felruházni a szociális párbeszédet a munkáltatók, munkavállalók és a kormány között. A szociális partnerek bevonásával felül kell vizsgálni a 2012-ben életbe léptetett munkajogi szabályozást.
A szakszervezeti és egyéni munkaügyi jogok növelése útján el kell érni, hogy csökkenjen a munkahelyi kiszolgáltatottság, és az emiatt gyakran előforduló radikális kizsákmányolás. Tiszteletben tartandó a sztrájkjog, erősítendő a kollektív alkuk rendszere, a szakszervezetek pedig függetlenítendők a mindenkori politikai hatalomtól. Ösztönözni kell, hogy a dolgozók csatlakozzanak szakszervezetekhez!
Nagyobb figyelmet kell fordítani a fiatalok munkába állására, az első munkatapasztalatok megszerzésére. El kell kerülni, hogy a fiatalok a munkakörülmények vagy a jövedelem okán rossz tapasztalatokat szerezzenek, amitől azonnal az elvándorlás jut eszükbe. Az EU által kidolgozott és finanszírozott Ifjúsági Garancia-program lehetőségeit ezen a téren sokkal jobban ki lehet, és ki kell használni.
Munkavállalás és jövedelmek
A Fidesz kormányzása idején a bérdinamika hosszú időn át elmaradt a gazdasági növekedés ütemétől. Ez súlyos veszteséget jelentett a magyar dolgozóknak. A kormány által meghatározott minimálbér a jövedelem-politika fontos eszköze. Bár az elmúlt évben jelentős emelés történt, jelenleg ezen a téren is elmaradunk a visegrádi országok átlagától (jelenleg a nettó minimálbér euróra átszámolva 24 százalékkal nagyobb Lengyelországban, mint nálunk). Fontos lenne továbbá, hogy a minimálbér ne csak a létminimumot érje el, hanem egyfajta társadalmi minimumot is, amely már elegendő arra, hogy aki napi 8 órában dolgozik, az kisebb váratlan kiadásokra félre tudjon tenni.
A minimálbér legyen teljes körű! A közmunkás is ugyanúgy munkás, mint aki egy vállalkozásnál alkalmazottként dolgozik, ezért a minimálbérnél alacsonyabb összegért ne lehessen senkit se foglalkoztatni! Ennek megengedésével a Fidesz növelte a társadalmi egyenlőtlenséget. Az állami cégeknél dolgozókat - főképpen a diplomásokat - közmunkás státuszból rendes foglalkoztatotti státuszba, a cégnél alkalmazott besorolás szerint át kell venni. A tartós munkanélküliek (újbóli) foglalkoztatásának támogatására EU-forrásokat lehet és kell igénybe venni.
Európa-szerte, és Magyarországon is jelentős a nemek közötti bérszakadék. Kormányzati törekvés kell, hogy legyen a férfiak és nők közötti bérkülönbség megszüntetése, csakúgy, mint a területi bérkülönbségek korlátozása. Utóbbi alakításában jelentős szerepet játszik a termelékenység alakulása, és általában a munkaerőpiaci kereslet és kínálat. Indokolt mégis elvárni, hogy az állam lépjen be szabályozóként, és a szociális partnerekkel egyetértésben dolgozzon ki megfelelő irányelveket.
Az állam mint foglalkoztató, gazdálkodó és szabályozó
Az utóbbi években az állam mint foglalkoztató élen járt a munkakörülmények lerontásában. A jövőben legyen a magyar állam példás foglalkoztató, mint ahogy példamutató gazdálkodóvá és kiszámítható szabályozóvá is kell válnia.
A közszférára is érvényes, hogy ösztönözni kell az átlagbér növekedését, sőt egyszeri korrekció is indokolt lehet. Miközben 2008-ban 17 százalékkal keresett többet egy szellemi dolgozó a versenyszférában, mint a közszférában, 2017 első háromnegyed évében már 36 százalékkal. Ez azt jelenti az állam nem ismeri el az alkalmazottait, nem becsüli meg a köz érdekében dolgozókat, hanyagul bánik az emberi erőforrásokkal.
Az állam legyen prudens és takarékos, de önmagában az állam „karcsúsítása” nem lehet cél, mert az sokszor a közalkalmazottak béreinek és munkakörülményeinek romlásához vezet. (Ennek drámai példáját láthatjuk a szociális dolgozók esetében és az egészségügyben.)
Ne a kisebb állam legyen a cél, amelynek alkalmazásából azért mennek el az emberek, mert ilyen alacsony fizetésért nem vállalják a munkát! Ugyanez igaz az állami vállalatokra is, ahol a bérek eddiginél dinamikusabb emelésével kell nyomást gyakorolni a versenyszféra többi területére.
A kisebb állam, alacsony közalkalmazotti fizetés, alacsony adó ördögi köre egy rövidlátó, kontraproduktív szellemiséget tükröz. Miközben az állam a közalkalmazottakon spórol, sok esetben indokolatlan támogatásokat nyújt. A foglalkoztatáshoz kapcsolódó kedvezményeket felül kell vizsgálni. Ahogy a szociális rendszerben is több egyéni élethelyzetet, rászorultságot figyelembe vevő ellátás lehet indokolt, úgy a foglalkoztatási adókedvezményeket is célszerű kivenni az univerzális támogatások alól. Ma sok ilyen (foglalkoztatást finanszírozó) támogatást kapnak óriásvállalatok, miközben az induló kisvállalkozások adókerülésre kényszerülnek. A foglalkoztatási kedvezményeknek felső határt kell szabni, illetve nagyobb cégek esetén feltételekhez kell őket kötni. Korszerűbb intézményrendszer és szabályozási filozófia segítheti egyszerre a gazdaság versenyképességét és a dolgozók boldogulását.
