hulladék;busójárás;Mohács;Kövér László;

MTI Fotó: Sóki Tamás

- Mohácsnak Kövér kell

A házelnök szombaton még a budapesti székely bálon, vasárnap már a mohácsi busójáráson mondott beszédet. Annak ellenére is, hogy a mohácsi esemény honlapján a kiemelt programok között nem jelezték fellépését. Igaz, a szervezők előre közölték: fenntartják a műsorváltoztatás jogát. Kövér László aktuális tartalommal töltötte meg a hagyományőrző rendezvényt. Az MTI beszámolója szerint „napjaink busóit” arra kérte, hogy űzzenek el minden rosszat, ami Magyarország, Európa és a nagyvilág jóakaratú embereit fenyegeti. 

Nem lehet megnyugtatóan megállapítani az állam által megrendelt 8 milliárdos földtani kutatásból, hogy vannak-e felszínközeli törésvonalak Paks 2 tervezett helyszíne alatt – nyilatkozta Gerner Péter geológus a 24.hu-nak.