Paks;geológia;törésvonalak;

- Paksi törésvonalak

Nem lehet megnyugtatóan megállapítani az állam által megrendelt 8 milliárdos földtani kutatásból, hogy vannak-e felszínközeli törésvonalak Paks 2 tervezett helyszíne alatt – nyilatkozta Gerner Péter geológus a 24.hu-nak.

Süllyed a reaktor – a Népszava egy hónapja ezzel a címmel írt arról, hogy sokasodnak a geológiai problémák az atomerőmű körül, a lösztalaj alkalmatlannak látszik újabb blokkok felépítésére. Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető a rendelkezésre álló dokumentumok alapján hangsúlyozta, hogy a még fel nem tárt talajmozgási veszélyek alapvetően kihatnak az Orbán-kormány által tervezett V. és VI. blokk építésére, működtetésére. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője lapunknak kijelentette, hogy a geológiai vizsgálatok további veszélyeket is feltártak, a Duna tartósan magas vízállása például jelentősen csökkenti a talaj szilárdságát.

Az Átlátszó tavaly nyáron a Paks II. Zrt. által 2016-ban készíttetett geológiai tanulmányból idézett: az új blokkokat pont egy olyan tektonikai törésvonal fölé építenék, ahol akár 10 ezer éven belül is lehetett földrengés. A kormány ebben ugyanakkor nem lát érdemi veszélyt: a kabinet közlése szerint a tervekben ennek eshetőségét is figyelembe vették.

Gerner Péter geológus mostani nyilatkozata azonban a kételyeket erősíti. Gerner az utolsó negyedévét többnyire azzal töltötte, hogy ellenőrizte a Paks 2 földtani kutatási program nyolcszáz oldalas, nyilvános tanulmányának állításait, számítási modelljeit. Egyáltalán nem megnyugtató, amit talált.

A 24.hu-nak adott interjúban a geológus elmondta, hogy a kilencvenes években az állam még meg akarta érteni a szakértőket, és komolyan utánajárni a lehetséges kockázatoknak. Ma nem lát ilyen szándékot. Részben azért sincs vita, mert kutatók ma már alig állnak bele névvel egy ilyen felvetésbe. Gerner Péternek éppen az a célja, hogy másokkal együtt nyilvános szakmai vitát generáljon a kérdésről.