Hajdanán a fából készült egymásba illeszthető matrjoska babák ajándékozása volt a sláger a Szovjetunióban, már csak azért is, mert ezek általában nem tartoztak a hiánycikkek közé. Aztán jött a rendszerváltozás, és kiderült, hogy a Sztálin és a Lenin figurákra, a párttagsági könyvekre, a magas állami kitüntetésekre, a szovjet katonaruhákra is van vevő az orosz vagy akár a magyar bolhapiacokon.
Manapság Moszkvában változatlanul virágzik a két vezért imitáló üzletelők piaca. A Leninhez, Sztálinhoz hasonló emberek abból próbálnak megélni, hogy az erre a célra tökéletesen megfelelő Vörös téren mutogatják magukat, és némi készpénz fejében közös fotózásra invitálják az ott sétáló oroszokat és külföldi turistákat. Ez az üzlet vesztett minőségéből, gyenge hasonmások is megjelentek a terepen, nem kell azonban nagyon félniük, mert egyre kevesebben vannak olyanok, akiknek az emlékezetében a két bolsevik vezér arcmása élesen megmaradt. Így hát gyakran elegendő, ha a Sztálint utánzó díszes fehér egyenruhát ölt, tányérsapkát nyom a fejébe, pipát a szájába, vagy Lenin esetében szakállat ragaszt fel magának. Bár Oroszországban még ma is találkozni Lenin nevével, metró állomást, állami könyvtárat, sőt még közigazgatási egységet is elneveztek róla, a fiatalok sokat nem tudnak róla.
Mivel a vezérek hasonmásainak feltünése a rendőri figyelmeztetések közepette már kevesebb embert hoz lázba, új műsort társítottak a korábbihoz. Lenin és Sztálin összeverekednek, vagy mondjuk megjelenik a színen váratlanul a zseniális költő, Puskin, hogy nekiugorjon az egyik népvezérnek.
A Vörös téren naponta soktízezer ember megfordul, ezért mindig akadnak elegen, akik hajlandóak egy közös fotózásért 100-300 rubelt kifizetni. Ebből, mint a „Komszomolszkaja Pravda” összeállításából kiderül, van, akinek összejön akár 50 ezer rubel is naponta. Néhány moszkvai lakás ára több év alatt. Mivel a bemutatót törvény nem tiltja, még adózni is hajlandóak a hasonmások.
Az újgazdagok olyan éttermeket, kávézókat is felkeresnek, amelyeket a szovjet éra jelképeivel díszítettek fel, Lenin plakátokkal és idézetekkel, az étlapokon pedig a szovjet korszak ételeivel. Egyes ilyen helyek jó üzletnek bizonyultak, mások csődbe mentek, hiába ajánlottak „Párt-fasírtot”, „Krupszkaja salátát” vagy a forradalom kezdetét hirdető „Auróra lövés” elnevezésű koktélt. A Leninről elnevezett bárok inkább a fiatalok körében népszerűek. Van olyan cukrászda Szentpéterváron, amelyben Lenin cukorba és csokoládéba öntve ehető meg. Másutt 2500 rubelért megvehető az „Iljics” elnevezésű kilós csokoládé. A forradalom századik évfordulójára még Lenin portrés cukorkát is forgalomba hoztak.
A tömegáruk között Lenin fotójával díszitett futballtrikókat találni 940 rubelért. Dupla áron kapható az, amely Lenint punknak ábrázolja. Kelendőbbek azonban a sarló-kalapácsos mezek. S talán azok is, amelyekről Putyin elnök néz ránk.
Lenin szobrot nem nehéz találni Oroszországban, az „alkotók” most inkább olyan kisméretű mellszobrokkal kereskednek, amelyek idétlen és ízléstelen formákba öntik a forradalom vezérét. Egyrészt tehát igyekeznek tőkét kovácsolni abból, hogy sok emberben nosztalgia él a szovjet korszak iránt, másrészt abból, hogy mások viszont határozottan elutasítják a múlt feltámasztását. Itt-ott felötlött annak a lehetősége, hogy egyes portékák miatt feljelentést tesznek, ettől azonban végül elálltak.
Mindenből üzletet csinálnának, még a Mauzóleumból is. Azok, akik megfizettetnék az árát annak, hogy valaki belépjen a Mauzóleumba, arra hivatkoznak, hogy a fáraók sírhelyét sem lehet ingyen megszemlélni Egyiptomban, miért nem kérnek akkor pénzt Leninért, hiszen évente a költségvetésből akár 13 millió rubel is elmegy a fenntartására. Ha belépőt kérnének, akkor ennek sokszorosát lehetne behajtani. Ez az ötlet biztosan nem kap zöld utat a megvalósításhoz, mert bár a külföldi turisták sokasága gond nélkül fizetne, a nosztalgiázó oroszokat biztosan felbőszítené.