Emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege – ez volt az egyik hír, amit a kormányközeli médiumok elfogultságát feltérképező Mérték kiemelt. Az állami hírműsorban infografikával és megszólalókkal tették hitelesebbé a "jó hírt". Ellátogattak Békéscsabára, a tavasszal diplomázott anyuka elmondta, milyen nagy segítséget jelentett neki, hogy idén is gyedet kapott. A narrátor kiemelte, hogy 2018-ban az anyuka még többet fog kapni. Az EMMI államtitkárát is megszólaltatták: új segítség a családoknak az új év, akár másfél millió forinttal is több támogatást ad a kormány a gyermeket vállalóknak. A tudósítás szövege alatt vágóképként fiatal szülőket és gyerekeket mutattak séta közben, a játszótéren, banki ügyintézéskor. Összeállt az idill.
Előző nap eljátszották ugyanezt egy zalaegerszegi családdal. Konkrét gyerekek konkrét anyukákkal, névvel – és az előző nap adásba ment vágóképekkel (amelyekkel a szöveg egysíkúságát lehet a tévében eltakarni).
"A felvételek többszöri hasznosítása vágóképként bevett gyakorlat, de az azonos képek egymást követő napon történő bemutatása nem lehet egyszerű takarékosság: vagy szakmai hiba, vagy többletjelentést hordoz – állítja a Mérték. És úgy véli, hogy az utóbbiról van szó: a kormány népszerűsítését célzó manipulatív szándékú sulykolás, hogy a családtámogatási intézkedéseket két egymást követő napon ismétlik, azonos kompozícióban, ugyanazoknak a képsoroknak a felhasználásával.
Újra van jóhír-blokk
Ugyanúgy a pozitív képet próbálja beégetni a kormánybarát média a hal-áfa csökkentéséről szóló hírrel is. (A sertéshús- és a baromfiáfa csökkentése után az árak visszakúsztak, de a közszolgálati tévében ez nem volt téma.) A hal-áfát aztán (a Magyar Időkre hivatkozva) azzal fejelték meg, hogy tovább csökken a műtétre váró betegek száma, mert a kormány 5 milliárddal többet "áldoz" e célra. Itt aztán a hivatkozott OECD-jelentést is meghamisították.
A magyar Kánaánnal szemben – legalábbis a kormánybarát adók képernyőjén – ott tornyosul a zűrzavaros külföld megannyi konfliktusa. A Mérték által vizsgált híradóműsor 23 percének első felében a gyilkosság, a terror és a fenyegetettség volt terítéken. Aminek lényege, hogy a német kisvárosban történt késelés oka a migráció (merthogy afgán az elkövető). Nálunk ilyen a kormánynak köszönhetően nem fordulhatna elő. A magyar közszolgálati tévénél már nem gond, hogy egy németországi magánéleti drámából is migrációs kérdést csináljon. Önmagában egy külföldön történt bűnügy nem tartozik szorosan a magyar közérdeklődésre számot tartó vitatott társadalmi kérdések közé – írták a Mérték elemzői. – A hírműsor készítői azonban ezt a megrázó esetet eszközül használták a bevándorlás jelentette veszély illusztrálására, plusz jelentéssel ruházták fel, és éppen ezért kerülhetett be a hírértékkel bíró események közé. Ugyanakkor a hírről szóló tájékoztatás során a tényszerűség és a sokoldalúság érdekében az érdemi információkat közölni kellett volna. Ha azonban mindent elmondtak volna a végzetes kimenetelű szerelmi drámáról, vélhetően már nem is lett volna hír a propaganda-híradóban.
A manipulatív technikával a tévések a kontraszthatásra építenek. A külföldi konfliktusos események után jönnek a hazai jóhírek a játszótéri cukiképekkel. Az ellenzéki pártokról szóló híreket pedig elmaszkolják, lényegtelen területre futtatják ki a hírt – a Liberális Párt sajtóeseményének végén például ott áll, hogy az állatorvosok nem szeretik a szilveszteri petárdázást.
Hogy elhiggye a hamis közlést
A kontrasztolás technikái jönnek elő az ellenzékkel kapcsolatos hírek interpretálásakor is. Vona Gábor, a Jobbik vagy az MSZP rendre negatív hírek kapcsán kerülnek szóba. A manipulatív témaválasztáshoz manipulatív vágási technikákat alkalmaznak, és az LMP-t vagy Hadházy Ákost úgy keverik bele az ellenzéki oldal "zűrzavaros" ügyeibe, hogy a régi SZDSZ-ről ("belvárosi úrifiúk gyülekezetéről) is szó essen. "A műsorok nem tájékoztatni akartak, hanem a kormány kommunikációs csatornájaként funkcionálva propagandát közvetítettek – összegzi a Mérték az elemzést (ami teljes terjedelmében itt érhető el).
Nem vagyunk történészek, és nem áll szándékunkban, hogy megvizsgáljuk a sajtóhagyományokat – felelte érdeklődésünkre Urbán Ágnes, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa. - A kormányhoz közelálló média alighanem minden korban arra törekedett, hogy a kormány eredményeit, a tevékenységét, érdemeit nagyobbítsa a közvélemény előtt. Hogy a kinti világ veszélyes, rossz, itt belül azonban ez az ország maga a paradicsom.
Ezt a hatást fölerősíti a kontraszt elvre épülő szerkesztés. Sajnos ezek a folyamatok működnek az internet korában, azoknál mindenképpen, akik az állami tévét nézik, az állami rádiót hallgatják, a kereskedelmi rádiókból is az MTI híreit kapják, ha meg kimennek az utcára, a kormányplakátokat látják. És minden bizonnyal nagyon sokan vannak. Megakadályozni nem lehet, csak kiegyenlíteni minden létező platformon, valódi hiteles hírekkel.
A szakirodalom pontosan rögzíti a manipuláció természetrajzát. A csúsztatásokra, a logikai trükkökre és az önkényes témaválasztásokra épülő befolyásolás mechanizmusa arra épül, hogy egy adott véleményt a befogadó szándékától függetlenül juttassunk célba, méghozzá nem az együttműködő kommunikáció szabályai szerint. A tévések is azt a célt követik, hogy a befogadó elhiggye a hamis közlést. És ne vegye észre, hogy az együttműködés megsérült.
A manipuláció lelke, hogy a közlő – esetünkben az állami tévé – úgy ad át információkat a partnerének, hogy a fontosnak tartott üzenetet a többi fölé pozicionálja. A híres médiakutató, Marshall McLuhan szerint egy bűnesetről szóló tudósításban nem a történet a lényeg, hanem a bűnözéshez vagy a félelemhez köthető megváltozott közvélekedésünk. A médium saját magunk, pontosan a tudatunk kiterjesztése – ezzel a médiaháború idején szocializálódott magyar tévések tökéletesen tisztában vannak.
Napirend-formázás
Az is fontos, hogy tisztességes tájékoztatás esetében az üzenet címzettje józan megfontolások alapján mérlegel és dönt arról, hogy megváltoztatja-e a véleményét és a magatartását – fogalmazott ismert tanulmányában a hazai médiakutató, Bajomi Lázár Péter, aki szerint a befolyásolás esetében az üzenet címzettjének a kommunikátor akaratának megfelelően változik a véleménye és a viselkedése.
Az úgynevezett napirendelmélet kutatói szerint a hírmédia elsősorban nem azt szabja meg, hogy mit gondoljunk, hanem hogy miről gondolkodjunk. „A hírek kiválasztásával és bemutatásával a szerkesztők, az újságírók, a műsorszolgáltatók fontos szerepet játszanak a politikai valóság formálásában – idézi Bajomi Lázár Maxwell McCombs és Donald Shaw 1972-es szövegét. – Az olvasók nemcsak a szóban forgó kérdésről értesülnek, hanem arról is, milyen fontosságot tulajdonítsanak neki. […] Amikor a média beszámol arról, amit a kampányban versengő jelöltek mondanak, azt is meghatározza, mik lesznek a fontos kérdések – vagyis a média határozza meg a kampány »napirendjét«. […] A hírekben, a különféle rovatokban és a vezércikkekben felbukkanó vállalások, ígéretek és retorikai elemek hordozzák azoknak az információknak a javát, amelyek alapján a választók döntenek”.
Inkább csendben maradnak
Ez már igen közel áll a Mérték Médiaelemző Műhely tanulmányának tárgyához. Az események közötti válogatással a tévé fontossági sorrendet épít fel, aminek az a következménye, hogy az emberek is azokat a témákat fogják fontosnak tartani, amelyek a hírműsorok élén állnak. A manipuláció e formáját szokták nevezni médiatematizálásnak is, melyhez a Fidesz nagyon ért. Ez ma a modern politikai kommunikáció elengedhetetlenül fontos része, jószerével minden párt alkalmazza.
A médiatematizálás sikerességéhez kulcsfogalom az úgynevezett negatív spirál. Lényege, hogy azok, akik úgy érzik, véleményük megegyezik a közvéleménnyel, előszeretettel hangoztatják álláspontjukat. Viszont azok, akik különvéleményt képviselnek, a társadalmi elszigetelődéstől tartva inkább csendben maradnak, vagy megváltoztatják véleményüket. Elválik egymástól az, amit otthon képviselünk, meg az, amit a nyilvános térben mondunk. A domináns vélemény megerősödik, az ellenvélemény marginalizálódik.
A tévé tehát úgy gyakorol hatást – például bevándorlási ügyekben – a nézőkre, hogy azt a benyomást kelti: aki ezzel ellentétesen gondolkodik, kisebbségbe szorulhat. Az ennek nyomán bekövetkező önpusztító hallgatást John Keane angol kutató burkolt öncenzúrának tekinti. Bajomi Lázár drámai betétet idéz tőle: "A belső cenzor figyelmeztet rá, hogy túl sok forog kockán: jó hírünk, családunk, karrierünk, munkahelyünk, a cégünk ellen indított per. Mosolyogva tesz lakatot a szánkra, remegni kezdünk, és kétszer is meggondoljuk (mit mondjunk). Megerősíti az uralkodó véleményt, és bátorítja a »gramofon elmét« (Orwell). Keze megérinti még a gyermekeinket és barátainkat is, s annak a művészetére oktatja őket, hogyan ne mondják ki azt, amit gondolnak. A cenzúra ott lakik testünk, gesztusainak lomhaságában, óvatos és tiszteletre méltó öltözködésünkben, és mindenekfelett az intellektuális gyávaságban, a szellemtelen humorban, a gyenge képzelőerőben és a lapos szavakba öltöztetett színlelt véleményekben”.
