Komoly visszhangja volt lapunk január 12-i számában megjelent „Biztosítók szorításában” című cikkünknek, amely után pórul járt autósok osztották meg velünk történeteiket, akik úgy érezték, a biztosítók kihasználták kiszolgáltatott helyzetüket, de írt nekünk biztosítási szakjogász is, aki a „másik oldalt” védte. Másfél hete a bérautók körüli anomáliákkal foglalkoztunk, de ez csak egy szelete a biztosítási ügyintézés nehézségeinek.
Vinkelman István, a BÜSZI Kft. Kárrendező Iroda tulajdonosa és ügyvezetője szerint már az alapoktól sem működik kifogástalanul a rendszer.
- A legideálisabb az lenne, ha egy baleset után a vétlen sofőr egyeztetne egy időpontot a szervizzel, leadná az autóját, a javítás idejére kapna egy bérautót, és minden egyéb dolgot a szerviz intézne el a vétkes sofőr biztosítójával – hangsúlyozta a szakember. – Nálunk ez a jelenlegi helyzetben csupán vágyálom, azonban a fejlett országokban így zajlik az ügyintézés. A vétlen áldozat nem is tudja, mi, mennyibe került, nem is tartozik rá. Nálunk ezzel szemben sajnos rengeteg stressznek, utánajárásnak van kitéve az, aki rosszkor van rossz helyen, és egy figyelmetlen sofőr összetöri az autóját. A biztosítók pedig ilyenkor a saját érdekeiket nézik, ami üzleti szempontból érthető, viszont komoly aggályokat vet fel például egy totálkár eljárással kapcsolatban, ráadásul sokszor a jogszabályokat is úgy értelmezik félre, hogy abból az autósok jönnek ki rosszul.
A szakember arra hívta fel ezúttal a figyelmet, hogy a totálkáros autók esetében is érdemes nagyon körültekintően eljárni. A kötelező biztosításról szóló törvény definíciója szerint az a jármű minősíthető totálkárosnak, amelynek javítási költsége meghaladja az autó balesetkori piaci értékének és a roncs értékének különbségét. Ezt az értéket a sérült autónak a roncsbörze (internetes zártkörű hirdetés) ajánlata alapján határozzák meg. Ezt megelőzően azonban a törvény előírja, hogy úgynevezett gazdaságossági számítást kell végeznie a biztosítónak, a kárkori (baleset előtti) érték és a javítási költség meghatározásával. A várható költségek és az autó értékének aránya alapján előzetesen (a börzére helyezés előtt) kell döntenie a javíthatóságról, aminek az eredményéről írásban tájékoztatnia kell a tulajdonost.
Elméletileg nem lehetne egy 30-50 százalékos javítási költségarány mellett totálkárossá minősíteni egy gépkocsit. A gyakorlatban azonban sokszor előfordul, hogy nem tartja be a fenti eljárási sorrendet a biztosító és idő előtt feltéve a roncsbörzére az autót, kizárólag a definíció szó szerinti szövege alapján dönt a javíthatatlanságról.
Vinkelman István konkrét példát is említ, amikor az egyik nagy biztosító nem engedte - többszöri kérés és érvelés ellenére sem - megjavíttatni tulajdonosának az Audi A4-es személygépkocsiját, ahol 35 százalék alatti volt a javítás és egyéb költségek aránya.
- A börze alapján eladott járműveket erre szakosodott kereskedők veszik meg, akik ki tudja honnan szerzett alkatrészekből, alacsony összegből helyre pofozzák az autót, és olyan magas roncsárral licitálnak, ami totálkárossá teszi az autót, amit utána jelentős haszonnal értékesítenek – hangsúlyozta a szakember. - A korábbi tulajdonos pedig meglepődik, ha szembejön vele az utcán a javíthatatlannak, totálkárosnak minősített, tőle megvett, egyébként több milliót érő gépkocsija. Ráadásul, ha valaki hitellel rendelkezik, előfordul, hogy úgy mond le az autójáról, hogy a totálkár rendezése után nem csak autója nem lesz, de még jelentős tartozása is marad a bank felé. Ez nyilvánvalóan messze van a jogalkotók azon szándékától, hogy a baleset előtti eredeti állapotot helyre lehessen állítani.
A szakértő azt ajánlja, mielőtt valaki a biztosítótó ajánlatát elfogadva eladná a „roncs” autóját, maga is kérjen ajánlatot és javítási szándéka esetén minél olcsóbb javítási ajánlatot csatoljon be a biztosítónak.
