Az 1956-os emlékévért felelős kormánybiztosi tisztség éppen csak megszűnt, de Schmidt Máriát ”az első világháború 100. évfordulójára történő méltó megemlékezés érdekében” azonnal kinevezték az ezért felelős kormánybiztossá. Mindezt pont akkor, amikor kitört a gyalázat, hogy a nagyasszony a V4 konferenciára egy pedofília-pártoló pasast, egy amerikai szélsőjobbos futóbolondot – mintha hiányunk lenne hazaiból – kért fel előadásra.
Az ötvenhatos évre 13,5 milliárdot költöttek, ebből 50 milliót a „Magyarország halszagú” néven hírhedtté vált úgynevezett szabadsághimnuszra. A forradalom hőse Nagy Imre helyett Dózsa László (1942 -) lett, aki saját bevallása szerint háromszor is hősi halált halt.
Gyanítom, lesz himnusz a nagy háborúra is. Ezért – Dózsa (1942 -) példáján lelkesülve - a Svejkből ajánlanám Jaburek tüzér dalát: ”az ágyút odafenn csak tölti szünte- szünte... az ágyút odafenn csak tölti szüntelen. Jön egy bősz golyó sivítva, mindkét karját leszakítja. de ő nem pihen, csak tölti szünte-szüntelen,. az ágyút odafenn, csak tölti szüntelen...” (Dallamot meg csak lehet lopni hozzá…)
Egy szép napon úgyis arra ébreszt bennünket Schmidt, hogy megnyertük a világháborút. Amúgy is mázlija van az udvari történésznek. Jövőre lehet megemlékezni a Tanácsköztársaság borzalmairól, Horthy belovaglásáról, a fehérterror humanizmusáról. Aztán a soros kormánybiztosi évben Trianonról, 2021-ben meg IV. Károlyról, Prónay Lajtabánságáról, stb., stb. Az a szép a történelemben, hogy mindig történt benne valami. Igaz, dicső és kevésbé dicső eleink nem azzal a szándékkal művelték azt, amit, hogy a késő utókor rájuk hivatkozva herdálja hülyeségekre a nemzet vagyonát.
Ha másért nem is (dehogynem!), legalább ezért kéne mielőbb nagyon hosszú szabadságra (vagy szabadságvesztésre) küldeni halszagúvá tett hazánk fejrészét.
