;

udvariasság;

- Kalandpark - Sorról sorra a világ körül

Tudjuk egyáltalán, mi az az udvariasság? A szakemberek szerint ez egy adott társadalomban elvárható magatartási forma, csak hát ahány ország, annyi társadalom, ergo annyi udvariasság. Megszokás? Vagy csak képmutatás? Nevelés? A britek például közismerten udvariasak, ennek alapja feltehetően saját történelmük, amiből megtanulhatták, hogy sokféle ember sokféleképpen gondolkodik, és mindezeket a gondolatokat tiszteletben kell tartani.

Az udvariasság egyik legkritikusabb eleme a sorban állás, amit mindenki elvesztegetett időnek érez, a britek szerint viszont egy nemzet kultúrája abban mérhető le, hogy ki hogyan viselkedik sorban állás, forgalmi tömörülés vagy unalmas családi összejövetelek idején. Ha egy angol a másik lábára lép, bocsánatot kér, de az is bocsánatot kér, akinek a lábára léptek.

Bezzeg Kínában: képesek órákat békésen üldögélni a parkban, hallgatni a hangszórókból sugárzott gépi madárfüttyöt, azután az autóbuszokon egymást taposva harcolnak az ülőhelyekért. A sorban állás itt ismeretlen fogalom, az emberek, ha nagy a tömeg, inkább sántának, vaknak tettetik magukat, hogy előre jussanak, és csak mosolyognak azokon a réveteg kerekszemű idegeneken, akik nem értik meg, hogy az élet minden pillanata állandó harc, amiben nem lehet alulmaradni.

Az amerikaiakkal viszont könnyű dolgunk van. Legtöbbjük azonnal kész a beszélgetésre, bármit megkérdeznek, bármilyen kérdésre szívesen válaszolnak, és igyekeznek tréfálkozni idegenekkel is. A washingtoni repülőtéren egy korombeli elegáns férfi reggel nyolckor már a második dupla whiskyt hajtotta le, és nekem is rendelt. Láttam, hogy csak Bostonba utazik.

- Mindig ennyit iszik? – kérdeztem.

- Mindig – felelte. – Nagyapám is ivott, apám is ivott, a gyerekeim is isznak.

És persze, a klasszikusok: a japánok. Ők akkor is udvariasak, amikor nem akarnak udvariasak lenni. 120 millió ember él közel németországnyi területen, de nagy zsúfoltságban is tiszteletben tartják a testi távolságot, még a meghajlásnak is szabályai vannak, részben etikai, részben higiéniai okokból. A repülőgépen az egymás mellett ülő utasok bocsánatot kérnek, amiért egymás mellett ülnek. A kalauz elnézést kér, ha késik a vonat és akkor is elnézést kér, ha feltételezi, hogy késik majd a vonat. Még a nyilvános illemhelyeken is zene szól, hogy bizonyos hangokkal ne zavarjuk a többieket.

A finnek korrektek, pontosak, segítőkészek, de nem udvariasak. A pincérek gyorsak, de nem mosolyognak. Ebédszünetben sorban álltam egy bevásárlóközpontban, egy kiflit vettem magamnak, és udvariasan megkértem a felpúpozott kosaraikkal előttem álló házaspárt, hogy engedjenek előre. Nem is értették, mire gondolok.

- Mi ön előtt állunk, ön pedig utánunk jön – felelte némi gondolkodás után a férfi.

Egy reggel aztán, amikor a szokásos autóbusszal mentem be a követségre, a vezető, aki látásból már ismert, átadta a jegyet, aztán halkan, tapintatosan azt mondta:

- Kérem, ne üljön a hetedik sorba, az ablak mellé, mert az Iskonen úr helye. Törzsutas, megszokta már. Ugye, megérti?