A közösség az a fogalom, ami összefogja a kiállításon bemutatott hét művészeti projektet. Mit jelent közösségben lenni, hogyan hozható létre és működtethető egy közösség, milyen konfliktusokat kell megoldani egy csoportban és hogyan működhetnek együtt olyanok, akik sosem találkoznak? Mindezen problémákra felelnek a projektek, amelyek egy négyéves nemzetközi program (CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme) keretében valósultak meg. A program célja volt, hogy megismertesse a művészekkel az együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatot, és támogasson olyan projekteket, amelyek az érintetteket bevonva megoldást keresnek egy aktuális társadalmi kérdésre.
A kiállítás lenyomatát is nyújtja a mai Magyarország társadalmi problémáinak: a peremvidékeken élők helyzete gyakran kilátástalan, a közösségek széthullanak, nehezen integrálja a társadalom a hátrányos helyzetűeket, fogyatékkal élőket, az oktatás módszertana pedig nem motiválja a gyerekeket. Ugyan a projektek ezekkel a problémákkal foglalkoznak, alaphangjuk nem pesszimista. Sőt, éppen az a kérdésük, hogyan lehet művészeti eszközökkel javítani helyzeten.
A kiállításon hét projekt szerepel, ezeket most sorra vesszük, de részletes leírásra nincs lehetőség, egy-egy projektet ugyanis számos fotóval, szöveggel, filmekkel és műtárgyakkal ismertetnek a művészcsoportok. Az Úszó ház projektben például a művészek egy régi bányászfalu lakóival, az itteni gyerekekkel és értelmi sérült fiatalokkal dolgoztak együtt. A projektet az örökség, a család és az otthon fogalmai köré szervezték, a középpontban pedig egy elhagyott, világgá ment ház története állt, amely egy tó közepén vált ismét otthonná. A valóban megépített kis házat egy ünnepség keretében bocsátották a közeli bányatóra. A projekt így foglalkozott a bányászfalvak elnéptelenedésével, elszegényedéssel és a közös alkotómunka során jobban összekovácsolta a közösséget.
Az Arborétum projekt kiindulópontja az időskori elmagányosodás volt
Sárkány Lee története is megjelenik a kiállításon: az öngyilkosságot elkövető Kolompár István képregénye először a Mozgó Világban jelent meg 1988-ban. A karatefilmek inspirálta történet főszereplője az áramlény Sárkány Lee, és egy roma kamaszfiú mindennapjait dolgozza fel. A projekt során Kolompárhoz hasonló helyzetű fiatalokkal Komlón hoztak létre egy színházi előadást, amelynek célja az volt, hogy a fiatalokkal jobban megértessék azt a személyes és társadalmi szituációt, amelyben élnek és ezáltal hozzásegítsék őket a megoldáshoz.
A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” projekt keretében a Berlinben élő Antje Schiffers ajánlott bartert gazdáknak: ő fest egy képet a házukról, cserébe a gazdák csinálnak egy kisfilmet a munkájukról. Schiffers-nek már 30 film van az archívumában a világ minden tájáról, Magyarországon egy libatenyésztőt, egy dinnyetermesztőt és egy borász családot keresett meg. A Művészek az osztályteremben projektben kortárs művészek vettek részt az oktatásban és arra keresték a választ, hogyan lehet motiválni a gyerekeket és előhívni a kreativitásukat. Volt, ahol a gyerekekkel kitaláltak egy új kontinenst, számítógépes játékot, egy új sportág szabályait vagy egy boltot, ahol matematikai példák megoldásával lehetett kedvezményt kapni.
Nemcsak az eredményt, hanem a munkafolyamatot is láthatjuk a kiállításon. Az Arborétum projekt a kivitelezése során sokat változott: kiindulópontja az időskori elmagányosodás és a tudásátadás volt, a művészek pedig fiatal és idősebb művészek párokba állításával akarták létrehozni a generációk közötti kommunikációt. A résztvevők azonban inkább az egyéni alkotásra koncentráltak és úgy megszaporodtak a konfliktusok, hogy a cél nem a kiállításra készített műtárgyak létrehozása lett, hanem ezeknek a konfliktusoknak a kreatív megoldása.
Meglátjuk!
A Folytatjuk? projekt az Oszkóban megrendezett Gyüttment Fesztivált egészítette ki egy környezetbarát pavilon megépítésével, amelynek során a helyi tudásra és anyagokra támaszkodtak és működtek együtt a falu lakói és a fesztiválozók. A Meglátjuk! projekt során pedig a művészek látássérültekkel dolgoztak együtt és olyan gyakorlatokat kerestek, amelyekkel kimozdíthatták őket a vizuális elszigeteltségből és ösztönözték az együttműködést a látássérültek és a látók között.
Az, hogy a kiállítás ingyenes, mutatja a Ludwig Múzeum törekvését, hogy megpróbál kapcsolatot teremteni azokkal is, akik nem rendszeres múzeumlátogatók. A falak lebontásán kívül ezzel és a kiállítással azt is hangsúlyozzák, hogy mind a kortárs művészet, mind egy múzeum új szerepet kaphat, aminek a lényege, hogy a művészet nem egy minden mástól elzárt, szűk közönségnek szóló szórakozás, vagy poros időtöltés, hanem hatékonyan tud reagálni aktuális problémákra.
Infó: Közös ügyeink. Együttműködésen alapuló művészeti projektek - Ludwig Múzeum - A kiállítás március 18-ig látogatható ingyenesen
