- Miközben muzulmánok tízezrei, mások szerint milliói akarnak a zsidó-keresztény gyökerű Európában élni, ön néhány éve a világ legnagyobb muszlim országát, Indonéziát, azon belül is Jáva szigetét választotta második otthonának. Ennyire vonzza az iszlám?
- Szó nincs arról, hogy vonzana az iszlám, ha kitekintek a saját vallási és kultúrkörömből, akkor sokkal inkább vonz a buddhizmus. Csak amikor először megadatott hosszabb időre Délkelet-Ázsiába mennem, akkor a buddhista országokban éppen polgárháborús hangulat volt. Ráadásul én nem elmentem innen, csupán az időm egy részét ott töltöm. A kettő között nagyon nagy a különbség. Soha nem jutna eszembe önszántamból végleg itt hagyni Magyarországot. Igaz, mostanában arra se vágyom egyáltalán, hogy mindenestül itt éljem le az életem. Azokat az embereket viszont, akik ide jönnek, nem a zsidó-keresztény Európa, hanem a biztonságos és jóléti Európa vonzza.
- Jáván az iszlám határozza meg a mindennapjait?
- Annál sokkal inkább, mint Pesten a kereszténység. Nekünk itt Közép-Európában volt egyrészt negyven kötelezően ateista évünk, amikor az élet peremére szorult az Isten, meg jóval előtte például volt egy felvilágosodásunk az állam és az egyház szétválásával. Így előbb elfelejtettük, majd megdöbbentünk azon, hogy a vallásnak döntő szerepe van a világban. Európában úgy szokás gondolni a vallásra, mint ami kizárólag hitbeli kérdés és mindenkinek a legszentebb magánügye.
- Amint az is. Nem így gondolja?
- Abból, hogy mi valamit szeretnénk, nem az következik, hogy az úgy is van. Soha nem volt, és hajlok rá, hogy a nyugati világon kívül soha nem is lesz így. Papírforma szerint nagyjából kétmilliárd keresztény és másfél milliárd muzulmán él a Földön. A valóságban viszont van kétmilliárd megkeresztelt ember, akiknek talán a harmada, ha hithű keresztény, a másfél milliárd muzulmánból pedig majdnem másfél milliárd valóban muzulmán. Ugyanis az iszlám nem puszta hit. Az jogrend, társadalmi berendezkedés, olyan viszonyrendszer, amely meghatározza az ember életét a születésétől a gödörig, napi 24 órában. Szó nincs arról, amit mi európaiak évszázadok óta a vallás szerepéről gondolunk.
- A brüsszeli törvényekkel vagy az ügyetlenül ellenséges plakátokkal változtatható-e meg a trend?
- A nyugat még mindig kellőképp öntelt ahhoz, hogy azt higgye, az egész világot a saját képére tudja formálni. Pedig erre még akkor sem volt képes, amikor a mostaninál jóval nagyobb volt a politikai, katonai, gazdasági fölénye. Csodaszernek hittük az ízig-vérig demokratikus internetet, csak közben kiderült, hogy egy kőkeményen hierarchikus társadalomban is prímán használható, anélkül, hogy megingatná az alapstruktúrát. A Nyugat soha nem fogja se demokratizálni, se közösségi helyett magánüggyé tenni az iszlámot. De bízzunk benne, hogy én e témát illetőleg tudatlan dilettáns vagyok.
- A gyakorlati életben látja maga körül működni a két struktúrát, hiszen napi tapasztalatai vannak az iszlám életről, így ezt nem dilettáns, hanem nagyon is praktikus megközelítésnek nevezném.
- Annyit látok, hogy az iszlám miként szabályozza az emberek életét. Hogy az egó számára az egy nagyon kemény világ, az "én" a közösséggel szemben meglehetősen háttérbe szorul. Ha vendégeim vannak, nyitva hagyom az ajtót, hogy mindenki lássa, kik vannak nálam, mit eszünk, mit iszunk. Elsétálnak az ajtó előtt és benéznek. A közösség folyamatosan felügyeli az egyén életét. Nagyon kedvesen, figyelmesen, de szüntelenül.
- Nyomasztó?
- Valószínűleg a kettő között félúton lenne az egészséges. De tulajdonképpen nyomasztóbb, hogy Pesten előzetes telefon nélkül már senki nem kopog be. Lehet, hogy sokaknak csalódást okoz a válaszom, de a közösség állandó jelenléte jóval több esetben felszabadító és ad biztonságérzetet, mint ahányszor nyomasztó. Jogjakartában (nem Jakarta!) ahol élek, egy négyzetméterre négy gyerek jut. Amikor hazajövök, üres várost találok. Mégis, az a szabadság és figyelem, amit egy ottani kisgyerek a szegénység és a mi normáink szerinti igénytelenség ellenére megtapasztal, itt elképzelhetetlen. Például, mert a gyereknevelés nem két hullafáradt szülőre hárul mindenestül, hanem részt vesz benne a szomszédság, a rokonság, a kiterjedt család minden tagja. Az aktuális feladatot az végzi el, aki éppen ráér. Ha a szülő nem tudja megetetni a gyereket, akkor biztosan tudhatja, hogy lesz aki megetesse.
- Ez nálunk nem fordul elő, a szegény országrészekben sem. A közösségi érzés mégsem az egymásrautaltságból fakad?
- A közösségtudat aligha lehet csak anyagi kérdés. Valamint hatalmas különbség van szegénység és nyomor között. A szegénység anyagi állapot. A nyomor az anyagi, mentális és lelki állapot egyben. Nálunk nincsenek szegények, Magyarországon nyomorgó emberek vannak, sokszor még ott is, ahol ez anyagilag nem föltétlenül indokolt. Jáván szegénység van. Akkora, amekkora szegénység miatt itt sokan felakasztanák maguk. De nem boldogtalanok. Igaz, éhen sem hal senki, mert a kereszténységgel ellentétben, ahol csak szeretni kell a felebarátunkat, az iszlám ezt a kérdést megoldotta, ott a napi alamizsna ugyanolyan kötelező, mint a napi ötszöri ima.
- Mégis a gazdasági migrációról hallunk a legtöbbet. Ez nem ellentmondás?
- Hogy a világ többi részén mi van, én is csak ugyanannyira tudom, mint akik híradóból ismerik a világot. Ahol pedig vérontás van, onnan minden időben millió számra menekültek az emberek. Nem kellene túlzottan megerőltetnünk a történelmi emlékezetünket, hogy ezt tudjuk. Az indonézek pedig elég helyhez kötöttek, még a szigetek között se nagyon vándorolnak. A világban nem találni annyi nagy indonéz kolóniát, mint a kínait, vagy az indiait.
- Magas, fehér bőrű férfi, buddhista nyaklánccal, kis kereszttel a karkötőjén… Toleránsnak kell lenniük önnel a jávaiaknak?
- Én ott vendég vagyok. És ahhoz, hogy megillessen a vendégjog, az a legkevesebb, hogy tiszteletben tartom a legfontosabb helyi normákat. Senki nem várja el tőlem, hogy naponta ötször imádkozzam, de ahogy én elvárom bárkitől, hogy ne menjen be fejfedővel az én templomomba, ugyanúgy a szabadságjogaimra hivatkozva én sem fogok bakanccsal bemasírozni az ő mecsetébe. Nekem ott nem az a dolgom, hogy megváltoztassam a helyi normákat. Teljesen mindegy, hogy milyen okból és milyen irányba vándorol az ember, ez egy betartandó szabály lenne. Ami meg a toleranciát illeti, ahol különbözőség van, ott ha tetszik, ha nem, diszkrimináció is van. Eljátszhatjuk, hogy ez nekünk nem tetszik, de az emberi gondolkodás eleve úgy működik, hogy megkülönbözteti egymástól a dolgokat és az egyiket helyesnek, sajátnak éli meg, a másikat veszélyesnek, idegennek. Mindig a sajátom lesz a jó, és ez így marad akkor is, ha néhányan egy íróasztalnál kitalálják, hogy milyen szép lenne a megkülönböztetés nélküli világ. Persze, a vagyon újraelosztása is szép lenne, csak tudjuk az árát. Jáván minden pillanatban megkülönböztetnek, a kérdés az, hogy ez mit vált ki. Ott mindaddig, amíg nem érzik veszélyeztetve a saját normáikat, a diszkrimináció kedves érdeklődést jelent. Nekem személy szerint nem volt eddig semmilyen atrocitásban részem. De ettől még tudnom kell, hogy a szomszéd szigeten pár európai lányt zsilettpengével összeszabdaltak a strandon. Ahogy tudnom kell azt is, hogy a lányok bikiniben fürdőztek ott, ahol a helyi nők kizárólag hosszúnadrágban és hosszú ujjú pólóban mennek be a vízbe.
- Sima bűnügy volt vagy vallási fanatikusok tették?
- Szerintem a vallási vagy politikai fanatizmus sima bűnügy. De a szabadságjogaimra hivatkozva bikiniben fürödni ott, ahol saría van és egy helyi nő nem ülhet fel széttett lábbal a motorra, több, mint sima ostobaság. Abból, hogy a saját normáim szerint botrányosnak és embertelennek tartom az iszlám törvénykezést, nem az következik, hogy nem tartom tiszteletben, amikor önszántamból oda megyek. El tudom képzelni, hogy a helyi legények ezt a vagdosást a toleranciájuk csúcsaként élték meg, mert egy helyi nőt halálra köveztek volna. De a fanatizmus és az elfogadás egyszerre van jelen ott is, ahogy nálunk is. A világ élhetőségének esélyén pedig sokat rontanak azok, akik a tényekből kiszemezgetik azokat, amelyek alátámasztják a saját ideológiájukat, a valóság másik feléről pedig, mint zavaró tényezőkről, nem vesznek tudomást. Ha azt látom, hogy a bevándorlók számának növekedésével azonos arányban nő a nemi erőszakok száma, akkor józan ésszel semmilyen ideológiára hivatkozva nem állíthatom, hogy ez nincs így. De ugyanígy nem tagadhatom le azt a hasznot sem, amit a bevándorlók egy részéből húz a nyugati világ. Egészében kellene nézni a képet, de ez úgy tűnik lehetetlen.
- Írni ment? Máshol akart lenni?
- Nem írni mentem, hanem, hogy egy kicsit messzebbről lássam a sajátom.
- Indonézia olyan magának, mint Nádas Péternek Gombosszeg?
- Nem. Gombosszeg Yogyától nagyon távol van.
- Szexi-e a londoni ügynöke számára, hogy Jáván találja az erdélyi származású magyar szerzőjét? Nemzetközibb szerző lett ettől?
- Az, hogy én részben Jáván élek, egy bulvárlap számára lehet érdekes, de egy komolyabb könyvkiadónak aligha.
- A nemzetközi siker megváltoztatta a viszonyát az irodalomhoz?
- Az életemen nyilván változtatott, és ezáltal bizonyára kihat a szövegre is, de az írás helye az életemben nem ezen múlik.
- Éppen most olvastam, hogy a bukaresti könyvesboltokban a román szerzők közé teszik a köteteit. Elégtételt érez emiatt vagy zavart?
- Mosolyogtam rajta. Otthonosan ismerős gesztus. Magyarországon viszont elég pocsékul érzem maga, és nem hiszem, hogy ezt teljes egészében Orbán nyakába lehetne varrni.
- Pedig amit a muszlimokkal kapcsolatban mond, az eléggé egybevág a kormány állításaival. Másik kultúrát hoznak, veszélyeztetve a sajátunkat...
- Miért, nem így van? Pont arról beszéltem, soha nem szerencsés a tények tagadása csak azért, hogy aládúcoljuk az ideológiáinkat. Attól, hogy nem szeretünk egy kormányt, még bizonyos állításokban lehet igaza. A lényegi kérdés az, hogy a problémára milyen megoldásokat kínál. Volt már egy fasizmusunk meg egy kommunizmusunk. Mindkettő valós problémákra adott válasz. A lehető legrosszabb, legaljasabb választ. Emiatt épült be az európai gondolkodásba a problémák tagadása. Rettegünk a rossz válaszainktól, így inkább eljátsszuk, hogy nincs probléma. Vagy, hogy a problémát az jelenti, aki azt felveti. Nem kell különösebb pszichológiai ismeret, hogy belássuk, ez a stratégia hosszútávon mennyire tartható, s mihez vezet. Nem a kérdés, hogy egy probléma felvetésében lehet-e igaza Orbánnak. Miért ne lehetne? Az arra adott megoldási javaslata az érdekes. A magyar politikai közbeszédet a vallási fanatizmus jellemzi, a fanatizmus alapja pedig nem az egyet nem értés, hanem a félelem szülte zsigeri gyűlölet. Különböző nézetek között lehetséges a kompromisszum. A zsigeri gyűlölet nem ismer kompromisszumot. Ezért lehet itt megfulladni.
- Mégis azzal kezdte a beszélgetésünk elején, hogy nem hagyná el az országot.
- Mert az azt jelentené, hogy önszántamból elhagyom a kultúrám, az identitásom. Én Jáván is magyarul írok, arról, ami az enyém.
