Nathan Rothschild, a nemzetközi bankárdinasztia egyik tagja egy híres legenda szerint 1815-ben, néhány órával a waterlooi csata után gyarapította milliókkal a család mesés vagyonát egy jól szervezett spekuláció révén. Talán büszkébb volt rá, mint szaktársa, John D. Rockefeller, aki majd egy évszázaddal később azt nyilatkozta: szívesen beszél mindenről, csak az első milliója megszerzéséről nem. És persze a politikus Kennedyk sem büszkélkedtek azzal, hogy apjuk állítólag még szeszcsempészettel is foglalkozott.
Innen nézve tökéletesen meg tudom érteni a mai NER lovagokat is, hogy amikor az innen-onnan szerzett millióikat igyekeznek beseperni a bankszámláikra, nem túl finnyásak. Orbán Viktor is alighanem úgy gondolkodik: senki nem fogja majd pellengérre állítani sem az ő unokáit, sem a rendszere által kreált milliárdosok leszármazottait azokért az ügyekért, amelyekért most fintorogva teszünk szemrehányást a hatalom mindent besöprő birtokosainak. Ki fog emlékezni ötven év múlva a trafik-koncessziók vagy a földárverések körüli visszaélésekre, a megbundázott, korrupcióval megszerzett közbeszerzésekre?
Szinte észrevétlen felnő majd egy új nemzedék, amelynek tagjai ezekből a vagyonokból drága harvardi, oxfordi, cambridge-i (vagy egy jó svájci vendéglátó-ipari főiskoláról való) diplomával a zsebükben kopogtatnak a gazdasági és a politikai élet kapuján. Beülnek a papák, a nagypapák által összehordott nagyvállalatok, földbirtokok igazgatói székébe, és ettől kezdve már nincsenek piszkos pénzek, szégyellni való vagyonok.
Az olyan milliárdosok vagyona, mint amilyet az ismert gázszerelő vagy a miniszterelnök kötélbarátja, veje, meg a producerből lett kaszinóbáró és a többi hasonszőrű újgazdag összeharácsolt, valószínűleg életre szóló anyagi biztonságot jelent majd több nemzedéken át is utódaiknak. Hacsak nem történik valami nagy dráma, nem ül a helyükre valamikor egy új kormányzat, amely egyes nyugat-európai mintákra a gazdagokat 50-60 százalékos örökösödési adóval, a tisztességtelenül szerzett milliárdokat – mondjuk – a NER által kitalált 95 százalékos büntető adóval sújtja, mert akkor ezek a családok a szépen felépített birodalmaik jelentős részét elbukhatják.
De ameddig ez nem történik meg, addig labdába sem rúgnak majd mellettük az itthoni egyetemet végzett értelmiségiek, akik ezzel akaratlanul is majd csak a „másodosztályban” játszhatnak. És persze lesz harmadosztály is, akiknek még ennél is jobban leértékelődik a főiskolai diplomájuk, alattuk a „futottak még”: a negyedosztály, az érettségizettek, és lejjebb a melósok, a béresek, a cselédek, a nincstelenek... Ezek gyerekeinek aztán sem reménye, sem kilátása nem lehet arra, hogy a tehetségük, a rátermettségük révén valaha kiemelkedhessenek.
Mégis, miben bízzanak? Hogy jön majd egy új Marx, aki egy másik Engelsszel megírja az akkori világ gazdaság folyamatait górcső alá vevő kiáltványát, és arra biztatja a melósokat, cselédeket, béreseket, nincsteleneket, hogy az új világ proletárjaiként egyesüljenek?
