Kezdetben vala a szántód-zamárdi népszavazás a település szétválásról. A tartalmi vita arról szólt, hogy melyik településé legyen a 2 milliárd forint összegű helyi iparűzési adó. A 2 milliárdos bevétel forrása a Szántód és Tihany közötti komp volt, amelyet a közös önkormányzatból Szántód elszakított a saját 500 lakosa számára a 2200 lakosú Zamárditól. Hogyan sikerült ez a politikai ügylet?
Szántód-Zamárdi 1997-es helyi népszavazásában 7 választási fordulót kellett tartani, mert a közös önkormányzat polgármesteri hivatala folyamatosan felvette a népszavazási névjegyzékbe a környező településekről erre az alkalomra „beköltöző” választópolgárokat, akik a népszavazáson nem vettek részt, így rendre érvénytelen maradt a voksolás. Majd az ellenfél is felfedezte a választási turizmusban rejlő lehetőségeket, és ő is „beköltöztetett” népszavazókat. Még a korabeli Alkotmánybíróság is döntött az ügyben, és megsemmisítette a népszavazás eredményét. A 7. forduló után minden polgár és minden hatóság belefáradt a küzdelembe, győzött a törvénytelenség. A 7. népszavazási fordulót követően 12 évig pereskedtek a szétvált települések a közös vagyon megosztásán, majd Zamárdi vesztett.
A választási turizmus a 2006. évi parlamenti választáson már a második fordulóra megjelent: az akkor „igazolással” szavazókkal próbáltak egyes jelölteket parlamenti helyhez juttatni. A szórványos jelenség - korabeli feltételezések szerint a Fidesz szervezésében - 2010-re vált nagyüzemi méretűvé, amikor valakik már az első forduló előtt tömegesen ösztönözték egyes választókerületekben (pl. Budapest XI. kerület) az igazolással szavazást. Amerikai példa alapján azt is adaptálták a magyar választásra, hogy az igazolással szavazók csak vasárnap késő délután jelentkeztek szavazásra, így a felkészületlen választási irodák (szavazókörök) előtt hosszú sorok alakultak ki. Kitört a botrány. Az Országos Választási Bizottság vasárnap este nem engedte közzétenni az eredményeket, arra a jogi érvre hivatkozva, hogy a 19 óra után még sorban állókat nem szabad „befolyásolni” az eredmények kihirdetésével. A választási turizmus okozta botrány jól megalapozta a közhangulatot a Fidesz kétharmados parlamenti győzelmének kihirdetéséhez.
2014-re a választási turizmus már az országhatárt is átlépte. Monokon az akkori polgármester Kossuth szülőházába engedte bejelentkezni az Ukrajnából érkező és kedvezményes honosításban bízó embereket. Soroksáron másfél év alatt ezren jelentkeztek be lakcímmel egy kis szállodába.
2018-ra a jelenlegi kormány nemzetközi szintre emelte a szavazatszerzést. Letelepedési engedélyt és önkormányzati választójogot kapnak azok a (többségükben) kínaiak, akik magyar államkötvényt vásároltak. A létszámuk már meghaladja a kétezret, családtagjaik száma a háromezret. Tekintettel a letelepedési engedélyre, hamarosan magyar állampolgárságot és ezzel együtt országgyűlési választójogot is kaphatnak a kérelmezők.
Gyurcsány Ferenc nemrégiben beszámolt arról, hogy az ukrán határ mellett van olyan romos ház, amelybe több mint kétszázan vannak lakcímre bejelentve. A lakcím-nyilvántartó hatóságok azonban hallgatnak erről.
A köztársasági elnök április 8-ra kitűzte a választást. A határon túli magyarok kedvezményes állampolgárságának szervezése gőzerővel folyik. Napjainkban elkészülnek a választási névjegyzékek. Vajon mennyi lakcím nélküli új állampolgár és lakcímmel rendelkező személy kerül be a választójogosultak közé? És mennyi külföldön élő magyar állampolgár nem szavazhat majd, mert kizárólag a követségeken és személyesen engedélyeznék számára a szavazást?
