Meglehetősen találó főcímmel értékelte a német szociáldemokraták rendkívüli kongresszusát hétfői kiadásában a Die Tageszeitung című lap: „Merkel marad az SPD vezetője”. Vasárnap ugyanis az SPD küldöttjei, ha kis többséggel is, de zöld utat adtak a nagykoalíciós tárgyalások megkezdésének.
A berlini újság ezzel rámutatott a szociáldemokraták legnagyobb gondjára: a nagykoalíciós együttműködés során képtelenek voltak kilépni Merkelék árnyékából. Martin Schulz a vasárnapi kongresszuson vehemensen érvelt az uniópártokkal való együttműködés folytatása mellett. Azt mondta, a következő négy évben keményen kiállnak érdekeikért, nem fenyeget majd az a veszély, hogy lesöpörjék az asztalról az SPD javaslatait, két év után felül is bírálják az együttműködést és a nagykoalíciós tárgyalások során még javítanak azon az előzetes megállapodáson. Andrea Nahles frakcióvezető ezt azzal egészítette ki, hogy követtek el hibákat az elmúlt években, nem tették világossá a választók számára, mennyi eredményt értek el a közös kormányzás során, de most majd minden másképp lesz.
Ígéretek elhangzottak bőséggel, de olyan érv nemigen, amely azt támasztaná alá, hogy az elkövetkező kormányzás során az SPD valóban teljesen új arcát mutatja majd. A küldöttek látható kétkedéssel hallgatták a pártelnök szavait. Martin Schulzot egy éve még szinte közfelkiáltással választották meg a párt élére, mostanra azonban elvesztette hitelét, hiszen nem lehet megmagyarázni: miért érvelt a választás környékén kitartóan az ellenzéki szerepvállalás mellett, s miért tett 180 fokos fordulatot. A párttársak szemében úgy tűnhet, mindent elkövet azért, hogy pártja a kényelmes kormányzati pozícióban maradjon.
Amolyan rocksztárként ünnepelték viszont az ifjú szociáldemokraták vezetőjét, Kevin Kühnertet, aki szerint nagy hiba lenne a nagykoalíció folytatása, s ez új kezdetet jelenthet az SPD számára. Érveket azonban tőle sem lehetett hallani. Az ifjú politikus nem tudta elmagyarázni, miért gondolja, hogy az ellenzéki szerepvállalás révén hirtelenjében növekedne az SPD népszerűségi mutatója. A tapasztalat éppen az, hogy a kormányon kívüliség fel is gyorsíthatja az erodálódást.
Az SPD kormányra kerülése még mindig a kisebbik rossz a szociáldemokraták szempontjából. Az előrehozott választás ugyanis öngyilkossággal érne fel számukra. Így azonban van négy évük, amikor rendezhetik a soraikat. Legalábbis rendezhetnék. A megújulás azonban nem megy egyik pillanatról a másikra, ráadásul nem körvonalazódik olyan tehetséges politikuspalántákból álló gárda, amely felválthatná a mostani vezetést. Kühnert és társai sem bizonyították, hogy képesek lennének felelős politizálásra.
Bár az SPD történetének talán legsúlyosabb válságát éli át, Schulzék abban reménykedhetnek, hogy előbb-utóbb elhalkul a vita, és mindenki elfogadja a nagykoalíciós szerepvállalást. Abban bízhatnak, hogy Európa nagyon sokat nyer a német nagykoalícióval, és pár év múlva már senki sem emlékezik arra, mennyi belső konfliktus árán vállalták az újabb négy évig tartó kormányzást.
