- Miért pont Karácsony Gergely?
- Az ország helyzete eszembe juttatja José Saramego Kőtutaj című regényét. A Nobel-díjas író könyve arról szól, hogy az Ibériai-félsziget leválik az európai kontinensről. Ma Magyarország leszakadóban van az európai kultúráról, politikáról, történelemről, és a miniszterelnök azt mondta, hogy ha az Uniótól nem kapunk pénzt, majd Kínához fordulunk. Az utóbbi hónapokban, években a magyar demokratikus ellenzék, a magyar baloldal dermedt helyzetben volt. Mintha most megindult volna valamilyen mozgás, mintha kavicsot dobtak volna a vízbe, ami elkezdett gyűrűzni. Egyelőre még kis gyűrűk vannak, de ha a kavics jó helyre repül, és elég súlya van, akkor a gyűrűk növekedni kezdenek körülötte. Karácsony Gergely megjelenése számomra ez a „kavics” volt.
- Zugló polgármestere rázná fel a közhangulatot?
Karácsony Gergely megtalálta azt a politikusi magatartást – a szerénységet, köznapiságot, határozottságot együttesen –, és az önérdektől mentes közéleti ethoszt, amivel talán el lehet jutni ahhoz a hat-nyolcszázezres ma még hallgatag-közönyös lakossági csoporthoz is, amely nélkül nem lehet választási eredményességre számítani. Azt is tudja, hogy a politikában nélkülözhetetlenek a jó cél érdekében az alkukötések. Van polgármesteri gyakorlata, irányítási szorgalma. Amit ő tud, azt régóta nemigen értették meg, nem gyakorolták a baloldalon.
- Mit csináltak helyette?
Az MSZP nem tudott túllépni a saját árnyékán. A belső harcokon. Próbálok reményt látni arra, hogy lesz itt változás. Tudatosodik az alkukötések kényszere, az, hogy a kisebb demokratikus pártoknak is vannak életbevágó érdekeik, ők is a kormányváltásért küzdenek, a szövetségkötés közös érdek, kölcsönösen ára van. A pécsi döntés az első jelentős lépés volt. Azt gondolom, hogy érdemes ezt az utat folytatni Csepelen, az V. kerületben és máshol is. Egy ilyen törekvés, nemcsak a kis pártok számára kínál viszonzási lehetőséget, de út a sok százezres bizonytalan népesség megszólítására. Le kellene zárni kölcsönösen a demokratikus pártok közötti érthető, de az ország szempontjából tragikomikus küzdelmet.
- Nem úgy tűnik, hogy ez a tragikomikus küzdelem egyhamar véget ér. Az LMP például még nem döntött Mellár Tamás támogatásáról, ahogy a Momentum sem.
- A kisebb pártok a rendszerváltásig néznek vissza, hogy a mai helyzet gyökereit keressék. Van ebben realitás. De történelmi távlatban nem gondolkodnak, s figyelmen kívül hagyják: a rendszerváltáshoz úgy jutott el a világpolitikai események változásának idején a magyar lakosság, hogy évszázada nem lehetett gyakorlata a demokratikus mentalitás-értékrend megismeréséből, gyakorlásából. Másfelől a kormányzatnak sem, az akkorinak és a továbbiaknak a demokratikus kormányzás szisztémáiból. A baloldali-liberális kormányok rengeteg hibát követtek el, de megőrizték a jogállamiságot, a sajtószabadságot, a fékeket-ellensúlyokat, amelyekért a kisebb pártok is küzdenek.
- Az is biztosnak tűnik, hogy a Demokratikus Koalíció, habár koordináltan indul az MSZP-vel, nem lesz rajta a közös listán és nem is támogatja Karácsony miniszterelnök-jelöltségét.
- Sajnálatos. 2006 október végén jártam regényem német kiadása alkalmából a Frankfurti Könyvvásáron. A nyugati újságírók sok kérdést tettek fel az októberi eseményekről. Azt feleltem, uraim, mutassanak még egy kormányfőt, aki ilyen őszintén beismeri a hibáit, mint Gyurcsány Ferenc. Azóta többször le is írtam másokhoz hasonlóan a realitást, hogy az ország legnépszerűtlenebb politikai vezetője lett az elmúlt években. Pártját minden valószínűség szerint bejuttatja a parlamentbe. Ez sikere, de azt az ellentétet, ami e siker, s a kisebb pártok meg a lakosság közötti elutasításában van, még nem tudta feloldani.
- Többen azok közül, akik négy éve még elképzelhetetlennek tartottak egy Jobbikal való esetleges együttműködést, most azon a véleményen vannak, hogy velük is szövetkezni kell Orbánék leváltásáért. Ön, hogy látja?
- A baloldal történelmi távlatban is kiheverhetetlen pecsétet ütne magán egy ilyen szövetségkötéssel. Nem is vezetne szavazatnöveléshez, inkább csökkenéshez, mert megítélésem szerint a Jobbik szavazóinak egy része nem vállalná a DK-val és az MSZP-vel való közös jelöltekre a szavazást, s ugyanígy a baloldaliak a Jobbik jelöltjétől fordulnának el. Azt viszont nem tartom kizártnak, hogy az olyan falvakban, ahol a Fidesz jelöltjével szemben csak a Jobbik jelöltjének van esélye, semmiképpen sem központi utasításra, de a sörözés közepette történjen egyezkedés.
- Az ilyen egyeztetésekre is egyre kevesebb idő maradt.
- Balázs Péter volt külügyminiszter idézte nemrégiben Mitterrand volt francia elnök mondását: hagyjuk az időt az időre. Igen, így cselekszik a bölcs politikus. A jelöltállításig még folyhatnak a remélhető további egyeztetések, nem üzengetésekkel, nem a nyilvánosság előtt. A kölcsönös oda-visszaléptetések. De még a választások előtti utolsó napokban is helye van a váratlan döntéseknek, amiként 1998-ban Orbán az utolsó pillanatban meg tudott egyezni Torgyán Józseffel. A közvetítésben nagy szerepe volna Balázs Péternek és az általa vezetett V18-aknak. Azt hiszem minden jóérzésű demokrata tiszteli őket, s várja a segítségüket. Magamat is közéjük számítom, hiszen minden regényemben a történelemben élő-küszködő ember sorsa érdekel, nem választom az írói munkát el attól, hogy a közgondolkodásban is ez vezessen.
- Műveiben nagy szerepet szán annak, hogy bemutassa a történelem hatását az emberi lélekre. Orbán Viktor lelkére hogy hatott?
- Orbán Viktor lelkével nem foglalkozom. Közismert, hogy a Bibó kollégiumból indult, Soros György pénze segítette hozzá a karrierjéhez. A későbbi egyeduralkodói törekvések már akkor is az egyéniségéhez tartoztak. 1989. június 15-én este megkérdeztem az Írószövetségben Göncz Árpádtól: Árpád, mi lesz holnap a Hősök terén? Töprengett. Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg – válaszolta. Köztudott, hogy mikor Orbán a karrierje érdekében nagy hatású beszédében követelte a szovjet csapatok kivonulását, már megvolt róla a megegyezés, amelyről ő is tudhatott. Az egyeduralkodás vágya mindvégig megvolt benne, s az ország kárára odáig jutott, ahol ma tart.
Sándor Iván Budapesten született 1930. március 11-én. A Szálasi-korszakot bujkálva élte túl. 1948-ban érettségizett. 1948–1950 között a Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének osztályvezetője volt. Politikai okokból 1950-ben eltávolították, 1952-ben letartóztatták. 1953–tól ír. 1954-1956 között a BME A Jövő Mérnöke című lapjának szerkesztője volt. 1957-től a Film Színház Muzsika színházi kritikusa, majd 1975–1989 között főszerkesztő-helyettese. 1989 óta szabadfoglalkozású író. 1990–1993 között az Írószövetség elnökségi tagja. 1997-ben kilép az Írószövetségből, alapító tagja a Szépírók Társaságának. 1993-tól a Füst Milán prózai díj kuratóriumának, 2003-tól a Komlós Aladár-díj kuratóriumának is elnöke. 20013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2015 óta Zugló díszpolgára. Regényeit több világnyelvre fordították le. A hetedik nap című új regénye a Magvető Kiadónál a Könyvhétre jelenik meg.
