Hetven év után láthatott most először napvilágot Négy fal között címmel Heltai Jenő kéziratban maradt, mindeddig kiadatlan háborús naplója, egy förtelmes év krónikája.
Forrás: OSZK
„Aki kezébe veszi ezt az egy kis túlzással könyvnek bélyegzett noteszt, hiteles történeti adatokat aligha talál benne, itt-ott véletlenül akad csak valamire, ami öt év távolságából is valóság és ellenőrizhetően igaz. Azt jegyeztem föl csak, amin keresztülmentem, azt, amit hallottam. Négy fal között éltem, ha nem is állandóan ugyanazon négy fal között, elzártan, többféle elzártságban. Nem jártam utána a dolgoknak, nem is járhattam. Összeköttetéseim nem voltak, államférfiakkal és politikusokkal nem találkoztam. Információimat szomszédaimtól kaptam, jó ismerőseimtől és jó ismeretlenektől, a kávéházban, a trafikban, a borbélynál, már ameddig lehetséges volt ezekre a helyekre járnom. Ezek a kedves emberek is azt tudták csak, amit mástól hallottak .Híreim ilyenformán jóformán kivétel nélkül álhírek és rémhírek voltak: ostobaságok, hazugságok, fantasztikumok, egymásnak örökösen ellentmondó ijesztgetések és nevetséges megnyugtatások a csüggedés és a reménykedés hullámzó zűrzavarában.” - írja Heltai utólag a feljegyzéseiről.
A nyilas megszállás alatt a népszerű szerző - elbizonytalanodva, hogy a teraszon is szükséges-e feltűzni a kicsit felülárazottnak tartott sárga csillagot a kabátjára - alig hagyta el különböző, egyre siralmasabb (kijelölt) lakóhelyeit. Ennek tudatában még fájóbb a napló bejegyzéseit olvasni egy olyan értelmiségi tollából, aki nem tud a saját tapasztalataira hagyatkozni a világ és a világégés megértésében. A német megszállás napján határozza el, hogy feljegyzi azt, ami körülveszi. "Értelmes ember számára az osztrák Anschluss óta nem volt titok, hogy a németek nem állnak meg Hegyeshalmon, hanem a kellő pillanatban átlépik a magyar határt. Noha mindenkinek tudnia kellett, hogy ez a háború végét jelenti (a németek és magyar csatlósaik számára rossz végét), a város mégis ájult boldogsággal ünnepelte a diadalmas bevonulókat. A középosztály melle dagadt, kivált a sváb és antiszemita Budán, a rajongók villogó szemmel mérték végig a gyanúsakat, a zsidókat, a kommunistákat, az inkább csak elméleti ellenállókat." - indokolta utólag, hogy miért nem állt ellen a naplóírás kényszerének.
Heltai újságírói és színpadi munkáit az irónia jellemezte, nem volt ez másként a naplófeljegyzésekben sem. Házi kedvenceiről, a költeni készülő kanáripárról így ír: "Kanáriék, akiket a viharos időkhöz alkalmazkodón Kohnéknak nevezünk, viharos házaséletet élnek. Fészket is vettünk már nekik, Kohnné Manci már körültapasztalta, csipeget a művattából."
A német megszállás idején már hetven felett járó szerző azt írja, "sohasem gondoltam arra, hogy ezeket a följegyzéseket valaha is a nyájas olvasó kezébe adom, bizonytalan adataimat, ellenőrizhetetlen híreimet nem a nyilvánosság számára örökítettem meg", mégsem most került először egy kiadó látókörébe a napló. Heltai már 1949-ben is sajtó alá rendezte a naplót, mely akkor egyelőre ismeretlen, talán kegyeleti vagy személyiségjogi okokból nem jelent meg. Utólag annyit fűzött hozzá Heltai, hogy a tévedéseit nem javította, a rossz következtetéseit nem korrigálta, viszont néhány dolgot ki kellett hagynia. Az óvóhelyen, mellékhelyiségekben és különböző lakásokban sebtiben felírt naplóbejegyzéseket a 2017-ben, a könyv megjelenése előtt elhunyt Tamás Zsuzsa szerkesztette kötetté, és az ő jegyzetei segítik az olvasó tájékozódását is a szövegben.
A '49-es tervezett kiadáshoz Heltai írt egy magyarázó előszót, melyben arra kéri olvasóit, minden bekezdéshez képzeljék majd oda az "állítólag" szót is, hiszen 1944-45-ben semmit nem lehetett biztosan tudni. Amit egymástól vagy a rádióból hallottak, arról sem tudhatták, hogy igaz-e. A naplóban a politikusok mellett az akkori művészeti élet krémje is szerepel legalább egy bejegyzésben, közülük többen rendszeresen felbukkannak, például Blancsi (Péchy Blanka), Hilda (Gobbi Hilda) és Pali (Jávor Pál) a feleségével.
Lapunkban beszámoltunk már a Magvető remek sorozatáról, a kiadó 2015-ben Réz Pál és Parti Nagy Lajos beszélgetőkönyvével (Bokáig pezsgőben) folytatta a Tények és Tanúk hagyományát. A sorozat első részében, 1990 előtt több mint százhúsz kötet jelent meg, köztük Kun Béla özvegyének visszaemlékezése, és Székely Éva tabudöntő Sírni csak a győztesnek szabad című műve. 2017-ben Király István professzor naplója segített megérteni a közös múltat, az évet Vajda Mihály filozófus memoárja és Heltai naplója zárta.
A mindennapos szövegrészletekben összekeveredik a köz- és privátszféra, a kül- és belpolitika, az álom és a valóság. Egymástól el nem különített mondatok szólnak a legfontosabb külügyi hírekről, Horthy ingadozásáról, a rádió programjáról, a szomszédok civódásairól, a budapesti poloskahelyzetről, Heltai előző éjszakai álmáról és alvás-zavaráról, a látogatókról (egyikük virágot hozott Heltai születésnapjára, mire a többiek megfeddték, hogy az nőknek való, erre az író megnyugtatja őket, hogy ő már abba a korba tartozik, amelyikben a férfiak tiszteletbeli nők) és a jövő latolgatásáról. A legkisebb információmorzsa is hasznosult. Száraznak szánt jelzőkből, szikár határozószavakból érthetjük meg, miként reagált a zsidók meghurcolására a külvilág. A naplóbejegyzések három sorszámmal kezdődnek: az adott dátum hányadik napja a megszállásnak, a sárga csillag viselésének, a gettó felállításának. Ahogy nőnek a számok, úgy csökken a lélekszám az országban, úgy fogyatkoznak az ismerősök, és zárkózik be a lakosság. A bombázások elpusztítják a szöveg iróniáját. 1945. január 9-én Heltai ezt jegyzi fel: "akik a Széna téren jártak, azt mondják, hogy mi paradicsomban élünk, itt állnak még a házak, a károk kicsinyek. Ott romok, kifosztott üzletek, a Széll Kálmán tért földúlták. A halottakat az utcán temetik el, cédulát kötnek a lábukra, hogy agnoszkálni lehessen őket. A kis Gebhardt fiú pajtásai az utcán ródliztak, fütyültek érte, fölkiabáltak: - Sanyi, gyere ródlizni" - Testvére, az Erzsike leszaladt hozzájuk, és kérte őket, hagyják abba, nehogy a szülei meghallják, mert a fiú meghalt. Erre elnémultak."
Az utolsó bejegyzés 1945. április 12-én született, és már a háborúból ocsúdó ország életét tükrözi: "Szűcs Laci Gáspár Margit nevében verset kér a május 1-ji díszelőadás számára. Uray Tivadar, Major Tamás, Oláh Guszti, Mansfeld. Molnár Kálmán azt mondja, hogy Károlyi Mihály lesz a Köztársaság elnöke, erős angol befolyás alá kerülünk. (?) Kiss Elemérné volt itt az urának az érdekében. A Medgyaszay-kombináció a Népszava miatt megbukott, csak a felét hajlandók fizetni, 611 amit természetesen visszautasítottam. Salunál voltam, Mécsék is ugyanakkor. Tóth Laci és a felesége. Ma négy szivart szívtam. Este Jancsi és Alomir, itt is vacsoráztak. M[ajor] Tamás állítólag holnap idejön."
