Az elmúlt egy hónapban mintha alábbhagyott volna az elsősorban a Jobbik által felkarolt bérunió gondolata, amely akarva-akaratlan a 19. század utolsó évtizedeiben keletkezett "Egyenlő munkáért egyenlő bért!" jelszóra rímel. Pedig úgy nézett ki, hogy a jobboldali radikális pártból a szociális érzékenységet is felvállaló a jobbközép párti pozícióra történő átváltásnak ez lehetne az egyik próbatétele. Az más kérdés, hogy mind a demokratikus baloldal, mind a hazai jobboldali kormányszövetség képviselői választási propagandát sejtenek a hirtelen a szociális érzékenység mezében feltűnő Jobbik - egyébként a régió más országaiban is próbálkozó -, polgári kezdeményezésében. Ennek keretében a jobboldali párt és más csatlakozó szervezetek - váltakozó lendülettel -, aláírásokat gyűjtenek egy európai uniós program beindítása érdekében.
A Jobbik az általános elégedetlenséget meglovagolva arra helyezi a hangsúlyt, hogy az Európai Unió támogatáspolitikája elhibázott, hiszen a kohéziós program révén nem csökkent a gazdasági fejlettségbeli különbség, ellenkezőleg, nagyobb lett. A szociális demagógiának ez az állítása azonban eltakarja a valós tényeget.
Magyarország leszakadása nemcsak az uniós átlagtól, hanem a V4 többi tagállamához viszonyítva is az utóbbi években kétségtelenül megnőtt, mivel a többi közép-kelet-európai ország megindult a felzárkózás útján. Különösen helyén való ez a megállapítás Szlovákia esetében, amely a gazdasági fejlettség tekintetében hazánk mögül indult, s azóta a térségbeli országokat leelőzve, már évek óta élvezi az euróövezeti tagság előnyeit. De nemcsak Szlovákiáról, hanem valamennyi 2004-ben - velünk együtt -, vagy azt követően az Európai Unióhoz csatlakozott országról elmondható, hogy megfelelőbben használták fel a Brüsszelből jövő uniós pénzeket, mint Magyarország. Rendhagyó kivételt csak a régi tagnak számító Görögország képvisel, ahol csődközeli állapotot idézett elő a gazdasági világgazdasági válságot követő felelőtlen költségvetési gazdálkodás. Magyarország - a Fidesz állítása ellenére -, egy pillanatig sem volt olyan súlyos helyzetben, mint a hellén állam, de az kétségtelen tény, hogy az uniós pénzek felhasználása nagyrészt nem a versenyképesség javítását szolgálta, a mindez ellen dolgozó, széles körű korrupcióról nem is beszélve.
Szinte a rendszerváltás óta - vagyis lassacskán három évtizede - Magyarország azzal vonzotta magához a külföldi tőkét, hogy az időközben megteremtődött megfelelő minőségű infrastrukturális hálózat mellett nálunk olcsó munkaerőre találhattak kezdetben a privatizációban számításukat megtalálni vélő befektetők, majd azok, akik a zöldmezős beruházásokra adták a fejüket. Ez a jelenség természetesen nemcsak bennünket jellemzett, hanem - bár nem azonos mértékben -, de minden kelet-európai országot. Azonban az uniós csatlakozásuk óta eltelt több mint, bő egy évtizedben, különösen a 2000-es évek második évtizedének vége felé nagyot fordult a világ. Az olcsó munkaerőt a fejlett országokénál kevésbé drága váltotta fel, és szinte észrevétlenül már nem a munkaerő ára lett az első rendű befektetési indok, hanem az infrastrukturális fejlettség mellett, a munkaerő képzettsége is. Ennek ellenére Orbán Viktor kormányfő változatlanul azzal kampányol külföldön, hogy Magyarország azért kedvező célpont, mert nálunk olcsó a munkaerő. Ezzel szemben azok az országok döntöttek helyesen, ahol szemben Magyarországgal, nemcsak beszéltek a korszerű oktatásfejlesztésről, a duális szakmunkásképzés előnyeiről, hanem áldoztak is rá. Csak azok az államok reménykedhetnek a felzárkózásban, ahol nem csak ábrándoznak arról, hogy a bürokrácia csökkentése révén felszabaduló munkaerő valóban a versenyszférában talál magának megfelelő elfoglaltságot.
Manapság már a magyar kormányzat is kezdi felismerni, hogy a versenyképesség romlásának hátterében az olcsó munkaerőre épülő termelési szerkezet kifulladása áll. Ez a szerkezet azonban szorosan összefügg a magyar modellel, így az egykulcsos szja bevezetésével (ezen belül az alacsony jövedelműek adó-visszatérítésének megszüntetésével), a közmunka irracionális kiterjesztésével. Igaz, hogy rendkívül lassan, de vannak jelei annak, hogy tudatosul: mindez konzerválja, s ezzel nemzetközileg leértékeli a hazai munkaerő színvonalát.
A magyar versenyképesség nemzetközi rangsorokban való lecsúszásában emellett döntő szerepe van a jogbiztonság hiányának, az üzleti környezet kiszámíthatatlanságának, a siker lojalitástól és nem piaci eredményességtől való függésének. Ennek megfelelően a béremelések önmagukban nem változtatnak a rendszeren, fenntarthatóságukhoz a magyar modellen magán kell változtatni; miközben a béremelés egyes területeken a működőképesség elemi feltételévé vált.
Egész Európát súlyos demográfiai krízis sújtja, a folyamatosan fogyó munkaerőt egyre jobban meg kell fizetni, és ezáltal térségünkben is hirtelen megnőtt a munkaerő ára, amit azonban csak részben kísér a termelékenység növekedése, sőt Magyarországon az utóbbi években romlott is a mutató. A multinacionális cégek még képesek megbirkózni a munkaerő árának növekedésével, a kis- és közepes vállalkozások közül azonban csak azok maradhatnak talpon, amelyek alkalmazkodnak is a számukra drámai módon megváltozott körülményekhez. A magyarországi bérek azonban nemcsak a nyugat-európaiakhoz képest maradtak le, hanem a régióbéli társainkhoz képest is. Ma már például a cseh és a lengyel reálkeresetek 10-15 százalékkal múlják felül a mienkét, Szlovákiával szemben azonban még ennél is nagyobb a lemaradásunk, annak ellenére, hogy 2016 óta egyértelműen meglódultak a hazai bérek. A legfrissebb KSH-adatok szerint októberben az átlagbérek 12,8 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A "rés" csak akkor lenne mérsékelhető, ha a magyarországi jövedelmek emelkedésének üteme meghaladná a szomszédokét, amire pillanatnyilag nincs remény, sőt a mostani béremelési lendület 2020-at követően minden valószínűség szerint lanyhulni fog.
Leszakadásunk egyik okaként említette Róna Péter közgazdászprofesszor egy brüsszeli tanácskozáson, hogy közgazdaságilag ideális a 65 százalék munkajövedelem, 35 százalék tőkejövedelem arány lenne, ezt azonban a hazai munkaadók - a multinacionális cégek vezérletével - fölborították a tőke javára, s egyelőre a szándék sem látszik, hogy ezen változtatni akarnának. Jól mutatja a romló elosztási arányokat, hogy jelenleg a tőke oldalára a jövedelemnek több mint 40 százaléka kerül, a munkaerőnek pedig csak kevesebb mint 60 százalék jut. Kelet-Európában súlyosbítja a helyzetet, hogy hiába kapja az ország a felzárkóztatási támogatásokat, ha az azokból keletkezett jövedelmet adózatlanul tudják kivinni a nemzetközi nagyvállalatok, jellemzően offshore cégekbe. Annak, hogy a kizsákmányolás foka magasabb nálunk, mint tőlünk Nyugatra, egyik oka az elégtelen munkavállalói érdekvédelem: az erős szakszervezetek szinte mindenhonnan hiányzanak - tette hozzá Róna.
A szociális partnerek tárgyalásaira, s nem a brüsszeli döntéshozókra bízná a bérek felzárkóztatását Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
- Mennyiben reális a Jobbik béruniós elképzeléseinek megvalósulása?
- Mi ezt csupán politikai akciónak gondoljuk. A bérszínvonal növelésével természetesen egyetértünk. Azonban véleményünk szerint ebben a szociális partnereknek, a kormánynak, a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek van dolga.
- A kormány kezdeményezte, hogy több éven keresztül a minimálbéreket és a garantált bérminimumot emeljék, korábban csökkentették a személyi jövedelemadót, a munkaadók járadékát. Mindez mennyiben járul hozzá a bérek felzárkóztatásához?
- A magasabb bérek kétségtelenül hozzájárultak a lakossági fogyasztás növekedéséhez. Ha ez így van, akkor az áfa bevételeknek is nagyobbaknak kell lenniük. Vagyis a központi költségvetés is jól jár. A valódi felzárkóztatást mi az egykulcsos személyi jövedelemadó két kulcsossá alakításával kezdenénk el. Elképzeléseink szerint a havi 450-500 ezer forintos jövedelemig 9 százalékos lenne az adókulcs. Efelett viszont megmaradna a 15 százalékos, vagyis a személyi jövedelemadózás kétkulcsossá válna. Ez a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint igazságosabb lenne, s hozzájárulna a felzárkóztatáshoz.
- A centrumba igyekvő jobboldali radikális párt állítása szerint a szakszervezetek támogatják az aláírásgyűjtést.
- Nem veszünk ilyesmiben részt, a magyarországi nagy szakszervezeti tömörülések hasonlóképpen cselekszenek, mint mi. Álláspontunk szerint, mint említettem az alacsonyabb keresetű munkavállalókat érintő bérterheket kell mérsékelni, amihez a szociális partnerek megegyezésére van szükség. Ezt nem bíznánk az uniós döntéshozókra.
Támaszt kapnak a szociális jogok
Ha nem is állt az Európai Bizottság egyértelműen a bérunió mellé, de 2017. májusában rábólintottak arra a polgári kezdeményezésre, amely legalább hét uniós tagországban, legkevesebb egymillió uniós polgár támogató aláírását igyekszik összegyűjteni. Ha ez sikerülne, akkor az Európai Bizottságnak kötelező lenne napirendre tűznie a kérdést, és a szervezők lehetőséget kapnának arra, hogy az Európai Parlamentben nyilvános meghallgatáson ismertessék kezdeményezésüket. Brüsszelben ettől függetlenül már fontolgatják, hogy a következő uniós parlamenti ciklusban - 2019-ben lesznek az uniós választások -, létrehoznak egy konvergenciáért felelős biztosi posztot, bár értesülésünk szerint azt a Jobbik által hangoztatott nézetet, hogy térségünk árai már felzárkóztak a nyugat-európaiakéhoz, s most már a béreken van a sor, nem fogadják el. Ugyanakkor olyan veszélyt már érzékelnek a belga fővárosban is, hogy kontinensünk gazdasága szétszakadhat, és a határvonalat ezúttal nem annyira földrajzi értelemben rajzolják fel, hanem sokkal inkább az euróövezeten belüliek és a nemzeti devizát használók között. Ez a prognózis Magyarország gazdasága számára kedvezőtlen jövőt ígér, és még tovább növelheti a leszakadásunkat a bérek tekintetében is.
Egyébként arra, hogy az Európai Unió partner lehet-e a bérunió létrehozásában, utalhat az, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kifejtette, hogy "Európának egyszerre kell lélegeznie keleti és nyugati tüdejével, különben a kontinens megfullad és nem engedhető meg, hogy másodosztályú állampolgárai legyenek." Ezért az elnök sürgette egy munkaerőpiacot felügyelő szervezet létrehozását, amely biztosítja a munkaerő-piaci szabályok betartását a közös piacon.
Emlékezetes, hogy a szociális jogok európai pillérét létrehozó, novemberi göteborgi találkozón kiadott uniós proklamáció húsz kulcsfontosságú elvet határoz meg ahhoz, hogy méltányosan és jól működjenek a tagországok munkaerőpiaci és jóléti rendszerei, többek között az egyenlő hozzáférést a munkához, a tisztességes munkakörülményekhez és bérekhez, valamint a szociális védelemhez, munkanélküli-segélyhez és képzéshez. Ki is adtak egy „Az egyenlők Európája” címet viselő állásfoglalást, amely szintén említi az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét.
