Kezdő és újrakezdő demokraták némi nosztalgiával tekintenek vissza a 2014 előtti időkre, amikor is a szavazók akarata akár a második fordulóban is eldönthetett egy parlamenti választást. Bár rossz példa is akad: ki ne emlékezne az egykori Torgyán-Orbán paktumra? Jelöltjeik nagy részét visszaléptették a kisgazdák, igaz, történetesen az őket később „leszalámizó” Fidesz javára. E közjogi recept szavatosság mára lejárt, a két forduló között többé nincs lehetőség a népakarat finomhangolásra.
Ma a pártokkal együtt tanuljuk, vagy inkább tanulgatjuk a Fidesz által Magyarországra oktrojált új rendszert. Bár a jelek szerint a pártok még nem igazán értik az új, egyfordulós szisztémát. Pedig ennek mélyebb ismerete nélkül a politikai kihívásokra aligha adható adekvát válasz.
Egyfordulós választás a világon többnyire ott van, ahol hagyományosan két nagyobb párt verseng a közhatalomért. Ezzel szemben Magyarországon háromosztatú a politikai paletta – intenek a szakértők. A jobboldali térfélen a Fidesz és a vele már-már „csereszabatos” Jobbik vert tanyát; míg a harmadik erőt a demokratikus ellenzék pártjai együttesen alkotják. E háromosztatú rendszer azonban távolról sem olyan stabil, mint gondolnánk. Bevált tapasztalat, hogy a választásokhoz közeledve hirtelen megnő a pártalakítási kedv. Ez tovább tagolja a palettát, egyúttal nehezíti a demokratikus ellenzék oldalán az összefogást.
Hosszabb távon Magyarországon mégis inkább a pártkoncentrációnak kedvez a jelenlegi egyfordulós választás. Nemzetközi kitekintésben, történelmi tradíciókkal ugyan színesíthető a kép, de a valósághoz közelebb áll, hogy maga az egyfordulós rendszer termeli ki fokozatosan a két póluson nyugvó politikai váltógazdálkodást. Márpedig, ha ezt kiinduló pontként elfogadjuk, máris könnyebb megérteni a magyar (szélső)jobboldal, a Fidesz és a Jobbik élet-halál harcát…
Ugyanakkor a demokratikus oldalon sem hagyható figyelmen kívül az ellenzéki pártokkal szemben támasztott társadalmi elvárás. Épp a kormányváltás sürgető igénye követelné meg a szélesebb összefogást, ami mintegy előkészíti a demokratikus pártok integrációját. Beleértve a küszöbön álló pólusváltást is: az újabb felmérések tükrében mintha máris ebbe az irányba mutatnának a számok, a tendenciák…
Mindenki jobban járna, ha a tartósan 5 százalék alatt tanyázó pártok nem szőnének irreális álmokat. A parlamenti küszöb fölött teljesítő demokratikus pártokkal egyezségre jutva saját megmaradásukat is jobban szolgálnák. Mert ha az egy gyékényen áruló két jobboldali párt, a Fidesz és a Jobbik láthatóan utolsó vérig tartó harca az egyéni választókerületek zömében kioltja egymást, reális esély nyílik a győzelemre és így a választási rendszer gyökeres reformjára is. Ha úgy tetszik, ez lenne a népakarat demokratikus finomhangolása.
