Mitől fél Putyin? Népszerűsége kiveri a biztosítékot, tavasszal negyedszer is simán meg fogják választani Oroszország elnökének. A gazdaság két rosszabb év után idén ismét növekszik. Az ellenzék kicsi, megosztott, és részben megbízhatóan megvásárolt. A bürokrácia hűségesen lesi a Kreml minden óhaját, az ügyészség kellően agresszív, a bíróságok régóta nem mernek függetlenül ítélni. Megnőtt Oroszország nemzetközi befolyása, Amerika Trumppal, Kína Amerikával, mind a kettő Észak-Koreával van elfoglalva. A határok mentén pont annyi a konfliktus, amennyit Moszkva szeretne. Sehol egy kis veszély. Alekszej Navalnijt mégsem engedik indulni az elnökválasztáson.
Putyin érti az oroszokat. Az elnök tekintélyének abszolútnak kell lennie, akár a cároké vagy az egypártrendszer főtitkáraié. Hová lenne a birodalom stabilitása, ha tényleg választásokon dőlne el, ki legyen az államfő? Ha a csinovnyikok, rendőrök, ügyészek, bírák nem lehetnének biztosak benne, hogy öt-tíz év múlva is ugyanattól fognak függeni, mint most? Navalnij négy éve 27 százalékot kapott a moszkvai főpolgármester-választáson. Az elnökválasztáson tíz százalékra sem lenne esélye, de Putyin egyszerűen nem engedheti meg, hogy bármiféle reális politikai pólus alakulhasson ki vele szemben. Mert ma még ugyan gyenge lenne, de később akár erőre is kaphatna. A zsarnoknak sem könnyű. Élete rémálom, folyton figyelni kell a szemek villanását, a széljárást, a levelek rezdülését.
Navalnij, akárcsak előtte Hodorkovszkij, első kézből ismerte meg a rendszer lényegét: mindennek van határa, a demokráciának is. Egy kicsit lehet pofázni, de nehogy valaki egy pillanatig is elhihesse, hogy Putyin székébe ülhet! Kína és India példája közül Oroszország az előbbit választotta: centrális hatalom, gyakorlati egypártrendszer és erősen ellenőrzött piacgazdaság.
A verseny kiiktatása azonban, akárcsak a gazdaságban, a politikában is rossz ötlet. Kihívók mindig lesznek, ha nem a rendszeren kívülről, hát belülről. A rendszer pedig, ha nem reformálható, robbanni fog.
