FOTÓ: AFP/ANTHONY WALLACE
A National Geographic másik nagy idei dobása a Jane Goodall életéről szóló dokumentumfilm. A mozihoz mintegy százórányi, eddig sehol be nem mutatott archív felvételen rágta át magát Brett Morgen rendező, hogy a lehető legunikálisabb módon mutassa be az angol etológus-antropológus munkásságát.
A kritikusok imádták a meglehetősen érzelmes filmet, amelynek a zenéje idehaza is megjelent. Viszonylag ritkán foglalkozunk filmzenékkel, ezúttal azonban nagyon is érdemes kivételt tenni: az alkotás zenei kíséretét ugyanis Philip Glass szerezte. Az idén nyolcvanesztendős amerikai komponista számára finoman szólva sem idegen a filmes közeg: kapott már Golden Globe-ot a The Truman Show és BAFTA-díjat Az órák filmzenéjéért.
Nem véletlen azonban, hogy a Jane aláfestéséről a kritikusok olyan ujjongva írnak, hogy az arra enged következtetni: nem csupán vizuális, de hangzó remekmű is született. Glass zenéje (a Prágai Filharmonikusok előadásában) egyszerre nagyvonalú és intim. Motívumai minimalisták, hangszerelése visszafogott, a hatás mégis sodró, áradó, de sohasem hatásvadász. Leheletfinom ütősök, éteri vonós- és fafúvós-futamok – az embernek az az érzése támad, hogy a muzsikusok olyan óvatosan játszanak, hogy véletlenül se riasszák el az elénk telepedő csimpánzokat. Ritka, hogy egy film zenéje úgy tudjon szerves – mi több: alkotó – része lenni a képeknek, hogy a látvány, a történet ismerete híján is erős érzelmeket váltson ki a hallgatóból. Ez az album ilyen. Cs. A.
Infó: Philip Glass: Jane
Original National Geographic Motion Picture Soundtrack Kiadja: Sony Classical
