- Az advent a bűnbánat és az elmélyülés ideje. Ilyenkor sokakban felszínre tör a szociális érzékenység. Kikérik a véleményét a segítés mikéntjéről?
- Néha. A kistelepüléseken a segítségnyújtás személyesebb, a nagyvárosban az intézményes keretek felé mozdul el.
- Azért ilyenkor az egyén hajlamosabb filantróppá válni…
- Ahogyan a nagyobb katasztrófák idején is. De azt is meg kell értetnünk, hogy a szegénység nemcsak ünnepek idején létezik. Isten igéje érzékenyíteni tud, felelősséget ébreszteni vagy erősíteni tudja az embert, illetve képes odafordítani a rászoruló embertárs felé.
- Csak épp a mai időkben vigyázni kell, ne legyen túl áthallásos a rávezetés.
- Ez sok esetben félrehallást vagy akár félremagyarázást jelent. Néha valóban érzékeny terepre tévedünk.
- Sok egyházi személy ezért azt is mondja: nem kell megszólalni.
Mások nevében nem kívánok véleményt mondani, de megértem azokat, akik óvatosak. Nehéz ügyekben nagyon nehéz jól megszólalni. Ha a mondanivaló helyes, még akkor is félrecsúszhat egy interjú, és a visszájára fordulhat. Azt mondják, az ördög a részletekben rejtőzik, vagy bújik el. Rengeteg múlik a kontextusba helyezés részletein.
- Mégis jellemző, ha egy egyházi személy megszólal valamilyen kérdésben, rásütik, hogy politizál.
- A felvetés jogos. Egy egyházi üzenet politikai összefüggésbe helyezve akár politikai állásfoglalásként is beállítható, ami egyébként a legtöbbször sem a politikának, sem az egyháznak nem jó.
- És megdöbbentő reakciókhoz vezethet. A menekültügyi világnapon Beer Miklós katolikus és Fabiny Tamás evangélikus püspök videóüzenete elképesztő indulatokat generált bizonyos körökben.
- Egyházi szempontból helyes volt, amit mondtak: irgalmasnak kell lenni, és segíteni kell a rászorulókon, akik önhibájukon kívül voltak kénytelenek elhagyni az otthonukat.
- Alapvető egyházi tézis.
- Itt mutatkozott meg a média hatalma, egészen pontosan másfajta gondolkodásmódja. Csak egy másik környezetbe kell helyezni a szöveget és a szituációt, s máris megváltoztatható a cél. A nézettség, a példányszám, vagy éppen az adott média politikai beágyazottsága nagy úr.
- Azért, hogy ennyire más töltetet kapjon egy kifejezetten humánus megnyilvánulás, kell egy borzalmas állapotban lévő, ellenségkeresésben csúcsra járatott társadalom is…
- Az, hogy az egyházi vezetőknek nagyon ügyelniük kell a szavaikra, és akaratlanul vihar kerekedhet egy megnyilatkozásból, nemcsak magyar sajátosság. Finnországban, mielőtt a parlament szavazott a melegházasságról, komoly társadalmi vita zajlott az ügyben, és a sajtó rendre megkérdezte az egyházi vezetőket. Ha óvatosan fogalmaztak a kérdésről, a szabadelvű hívek háborogtak, ha megértően és megengedőbben, akkor a tradíciókhoz szigorúbban ragaszkodók. Amikor pattanásig feszülnek az indulatok, akkor nem lehetséges olyan szót vagy mondatot mondani, ami mindenkinek egyformán tetszik.
- Tavaly ősszel, nem sokkal a migrációs népszavazás előtt egy interjúban arról beszélt, a Bibliában szerepel egy fontos gondolat, ami a népvándorláshoz kapcsolódik: legyél irgalmas a jövevénnyel és ne feledd el, hogy te is jövevény voltál a világon valamikor.
- És azt is mondtam, ne felejtsük el, mi is népvándorlással érkeztünk a Kárpát-medencébe. Mert a világ állandóan változik, vannak olyan területek, ahol megszűnnek az életlehetőségek. Legyünk nagyon hálásak Istennek azért, hogy itt, ahol élünk, adottak az életfeltételek, ugyanakkor megértőbbnek és együttérzőbbnek kellene lennünk azokkal, akik – részben éppen a nyugati világ miatt – mindezt elveszítették.
- Vannak, akik szerint ezek eretnek gondolatok. Mint ahogyan az is, ahogyan a keresztyén kultúráról vélekedett.
- Amit mi keresztyén kultúrának nevezünk, egy olyan kor emléke, amikor a nyugati államokban a világi kormányzat szorosan összefonódott az egyházi hatalommal. Épp úgy, ahogyan a mai iszlám világban. Az úgynevezett keresztyén Európa a konstantini politika gyümölcse volt, s nagyon meghatározó Európa történetében ez a korszak, nyilván nem véletlen, hogy az európai nemzetek többsége eljutott odáig: az egyházat és az államot szét kell választani. Érdemes felidézni a történelemből, hogy a hatalmi keresztyénségnek a középkor időszakában legalább olyan szélsőséges és vállalhatatlan vadhajtásai voltak, mint amit ma joggal kritizálunk az iszlámban.
- Épp elég gyakori vád mostanság idehaza, hogy ismét összenőtt, ami korábban szétválasztatott, vagyis az állam és az egyház.
- Egyházi emberként ezt másként látom. Néha a közös feladatok területén szükséges együttműködést is a szemünkre vetik, és egészségtelen kapcsolatként állítják be. Máskor pedig az egyházi nézőpontból fakadó szavaink kapnak akaratunk ellenére politikai megvilágítást, és nem egyházi, hanem pártpolitikai üzenetként kommunikálva ellenünk fordítják. Mi, egyháziak bizonyos értelemben kettős állampolgárok vagyunk. Ebből következik, hogy egyházként törekednünk kell a közös hang megtalálására a mindenkori hatalommal, de vigyáznunk is kell, hogy ne tévesszük el a legfőbb célt. Nem viselkedhetünk úgy, mintha valami politikai párt, vagy frakció lennénk. A helyzet nem könnyű, mert az egyházak 1948-ban, az államosítással elveszítették a függetlenségüket, amit a rendszerváltás után jogilag ugyan visszakaptak, gazdaságilag azonban csak részben. Ahhoz, hogy bármely egyház független közösségként tudja végezni szolgálatát, teljes gazdasági önállóságra volna szükség.
- Vagyis valamennyire érvényes, hogy aki a pénzt adja, az kérheti a nótát?
- Az egyház oktatási és szociális munkája területén normatív alapú támogatást biztosít az állam, és ez kiválóan működik. A hitélet területén viszont komoly nehézségeink vannak. A híveinktől kapott önkéntes adományok, és az egyszázalékos adófelajánlásból befolyó összegek nagyon fontosak, de együttesen sem tudják pótolni az egykor meglévő, és az egyház hitéleti szolgálatot is finanszírozni tudó ingatlanok bevételeinek kiesését. A hitéleti szolgálatot végző lelkészek illetményét többnyire ki tudjuk gazdálkodni, de amikor egy nagy értékű műemlék templomot, vagy parókiát fel kell újítani, ahhoz híveink személyes adakozása mellett külső forrásokra, pályázati, vagy állami támogatásra is szükség van.
- Bizonyos egyházi vezetőket nézve-hallgatva nehéz elképzelni, hogy annyira óhajtanák a valódi önállóságot…
- Nem tudom. Az egyházak anyagi függetlensége nem azért nem vált valóra, mert az egyházi vezetők ódzkodtak volna tőle. A rendszerváltás óta erről mindig csak nagyon óvatosan, és mindig csak elméleti síkon beszéltek. Sajnos tény, hogy egyik politikai erő sem tett ebbe az irányba komoly lépéseket.
- Meg is érzik az egyházak, hiszen minden statisztika azt mutatja, hogy fogynak a hívők.
- Nem hiszem, hogy az egyházfinanszírozás a legfőbb oka, de a népegyházi keretek kétség kívül olvadnak. Több tényező is együtt hat, például a demográfiai helyzet, az elvándorlás és a szekularizáció is. Az idősebb generáció vallásilag beágyazottabb és aktívabb, mint a fiatalok, ezért évről évre a halálozások miatt többen mennek ki, mint ahányan bekerülnek közösségeinkbe. Ugyanakkor a hagyományos vallásgyakorlók száma csökken, a hitüket komolyan vevőké viszont nem, vagy messze nem olyan mértékben.
- A részükről mutatkozik igény politikai útmutatásra? Mert néha kérés nélkül is jön az „üzenet” a szószékekről.
- Az evangélikus egyház történelmi öröksége, hogy a hívekre felnőtt, felelős emberként tekint. Tudatosan ügyelünk rá, hogy választások, népszavazások előtt felhívjuk híveink figyelmét, hogy éljenek állampolgári jogukkal, de pártpolitikai tanácsot nem adunk. Aki a szószéken ilyen üzenetet fogalmaz meg kéretlenül, az valamit nagyon eltévesztett. Kifejezetten törekszünk rá, hogy a politika miatt senki se morzsolódjon le a hívők közül. Már csak azért is, mert Jézus tanításában és szemléletében egyszerre jelen vannak azok az elemek, amit a politika síkján sokszor egymással szembeállítva találunk meg.
- Luther is ezt próbálta megértetni kortársaival.
- Reformálni akart, vagyis az evangéliumi gyökerekhez, a forrásokhoz akarta visszavezetni az egyházat. Nem új tanokat hozott, hanem az eredetit, a még nem elromlott régit akarta visszahozni.
- Ötszáz év elteltével ebből mi adható át a ma emberének?
- A félezredes jubileum sok értékes alkalommal ajándékozott meg bennünket. Robbanásszerű változások ugyan nem voltak, de sokakhoz eljutottak a programok, és reménység szerint az üzenet, amely elért az emberekhez, meghozza a maga termését. Ez olyan, mint a magvetés. Az eredmény ugyan nem látszik azonnal, de ha a mag, a talaj és az idő is jó, akkor jó reménységgel lehetünk.
