Azelőtt még a legnagyobb pangás idején is megélénkült karácsony hetében a piac. A vásárcsarnokokban, a piacokon a vásárlók nagy sokasága tolongott. Az árusok bódéi telve voltak a legkülönfélébb élelmicikkekkel, nyalánkságokkal, gyümölccsel. Még a háború első két esztendejében sem változott meg ez a kép. De már a múlt esztendőben némi hanyatlás mutatkozott, ami most teljessé vált.
Ilyen karácsonyi vásárra nem emlékezünk. Igaz, hogy ilyen hosszantartó háborúra sem.
A csarnokok és a piacok üresek. Nincsen áru. De a vevők sem tiporják le egymás sarkát. Kényelmesen elférnek egymás mellett. Ahol összeverődnek, ott sorjába állítják őket. A főváros almája is megszaporította az ácsorgási alkalmakat. Ehhez a ványadt almához is csak ácsorgással lehet hozzájutni. Pedig nem érdemes ácsorogni érte.
Három áru dominálja a helyzetet, hús, alma és karácsonyfa. Az utóbbit nem lehet megenni és így csak a hús meg az alma jön számításba. Hús is van bőven és alma is. De csak kétféle hús: marha és borjú. A disznóhús megint eltűnt a láthatárról, csak Igen mérsékelt mennyiséget láttunk. A húsbódék körül azonban nagyon kevés a vásárló. Még a haditerménytől forgalomba bocsátott olcsóbb húsért sem tolonganak az emberek. Megszokták már a hústalan napokat. A zsigereket, a belső részeket a levescsontokat veszik. Zöldségféle, főzeléknek való nincs. Ami van, oly kevés, hogy nem számít.
Leginkább fehérrépát árusítanak. Az almák körül élénkebb a forgalom. De ebből is sokkal kevesebb került az idén piacra, mint más esztendőkben. Az egyéb áru pedig alig említésre méltó. A központi vásárcsarnokban láttunk pár kis kosár fonnyadt citromot, sőt egy kosárka apró és bús narancsot is. A citrom darabjáért 2 korona 40 és 8 korona 20 fillért kértek. A narancsnak 2 korona 50 fillér volt az ára A kofáknak nem is akadt itt dolguk. És hogy ne zavarja őket senki csöndes merengésükben, jó nagy számokkal pingálták a citromok árát a fekete táblára. Mindenki már messziről leolvashatta.
A vásárcsarnokokban nagyon sok kofa ki sem rakodott. Ez persze még sivárabbá tette a képet. A központi csarnok mögött a dunai rakodópart ahol más években az almások egymás mellett szorongtak, teljesen kihalt. Fönt a híd mellett is egészen lanyhán folyik az almavásár. Kevés az árus, kevés a vevő. A csarnok előtt csak karácsonyfákat árulnak. Még itt sürögnek-forognak leginkább az emberek.
A Rákóczi-téri és Klauzál-téri csarnokok még nyomasztóbb látványt nyújtottak. Még kevesebb áru és még. kevesebb vevő. A nyílt piacok közül csak éppen a Garay téren volt forgalom. De itt is a rövidáruk körül. Mert Itt is üresek az élelmiszersátrak. A Teleky tér, az Orczy tér, a Lehel tér majdnem olyan csöndes volt, mint valamely ünnepnap délutánján. Itt-ott szállingózott egy asszony a sátrak között
A kofákon is változás esett. Csöndesen gubbaszkodnak sátraik alatt vagy a bódéikban. A nyelvük bizonyára még a régi elevenséggel pörögne, ha rákerülne a sor, de nem kerül rá. Nincs kivel hangoskodniok. Megszedték magukat a háború alatt tán nem is bánják, ha most nem folytathatják „működésüket" a megszokott tempóban és — hogy úgy mondjuk — pihenniök kell. De a vásárlók is belefáradtak a szélmalomharcba, fásultan veszik a dolgokat. Különben pedig nem igen van mit vásárolni, így hát nem is kell a kofával hadakozni, a nagy árak miatt.
Így fest a karácsonyi vásár 1917-ben. Sivárság, üresség mindenfelé. A boltok ajtajait sem nyitogatják olyan szaporán, mint régente. Ez bizonyára nincs egészen így, ahol a háborún meghízottak eszközlik a bevásárlásaikat, de a dolgozók lakta városrészek boltjaiban, piacain bizony nem látszik meg a karácsony hagyományos forgalma. Eltüntette a negyedik háborús esztendő.
Népszava 1917. december 22.
