Be kell látni, súlyosan tévedtek az Európai Unió alapító atyái. Elsősorban nem Konrad Adenauerre vagy Robert Schumanra gondolunk, akik még gazdasági egységgé akarták kovácsolni a kontinens egyes államait, hanem azokra – köztük Helmut Kohlra vagy Francois Mitterrandra –, akik előkészítették a közép- és kelet-európai országok csatlakozását. Abból indultak ki: politikai kultúra, gondolkodás szempontjából vagyunk olyan fejlettek, hogy a nagy értékközösség részei legyünk. Ezért nem építettek be olyan elemeket az EU alapszerződéseibe, amelyek bármiféle szankciókkal sújtanának egy tagállamot, ha szembemegy a csatlakozáskor vállaltakkal, az értékközösség alapelveivel.
A lengyelek elleni, a hetes cikkely szerinti eljárás megindítása semmiképpen sem tekinthető ilyen büntetőintézkedésnek. Olyan feltételekhez kötötték ugyanis az alapértékeket megsértő tagállam szavazati jogának elvételét, amelyek nem teljesülhetnek. Az egyes államok között olyan történelmi szövetségek jöttek létre, amelyek miatt kizárt, hogy minden tagország megszavazza az adott ország de facto kizárását az EU-ból. Különösen most, amikor a magyar kormányfő azon mesterkedik, hogy minél több országot megnyerjen a Brüsszel elleni harcához. Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt elnöke partner is ebben, kettejük között azonban annyi a különbség, hogy míg a lengyel pártelnök folyamatosan megy fejjel a falnak, a magyar miniszterelnök sietve átírja azt a törvényt, rendelkezést, amivel kapcsolatban komolyabb ellenállást tapasztal.
A PiS politikusai csak röhögtek a markukba, miután szerdán az Európai Bizottság bejelentette, beveti a „nukleáris opciót”. Magabiztosak, és valóban hülyét csinálhatnak a Bizottságból, hiszen maguk mögött tudhatják a magyar illiberális állam támogatását. Sebastian Kurz osztrák kancellár ugyan jelezte: szívesen közvetítene a lázadók és Brüsszel között, és azt is mondta, az EU illetékeseinek a kisebb ügyekben hátrébb kellene lépniük, de „kisebb ügyként” aligha az Unió alapértékeinek megcsúfolására, a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolására, a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetésére gondolt.
Meddig folytatódhat ez a komédia? Addig, amíg a két rebellis ország biztosan megkapja az uniós támogatásokat. Varsó a 2014-2020 közötti költségvetési időszakban 82 milliárd eurónyi uniós pénzhez jut. A hatalmas összegből nemcsak az infrastruktúrát tudták felújítani, a PiS ennek köszönhetően indíthatta útjára népszerű családtámogatási programját is.
Lengyelország sehol sem lenne az uniós pénz nélkül. Varsó ráadásul nem is fordulhat kelet felé, Oroszországot már csak történelmi okok miatt is mindennél nagyobb fenyegetésnek tartja. Viszont 2020 után is nagy szüksége lenne az EU-s pénze, ám értesülések szerint a következő hétéves költségvetési időszakban – hét uniós tagország javaslatára – a jogállamisághoz kötik majd a támogatásokat, annak teljesülését pedig a Velencei Bizottság állapítaná meg.
A Budapest-Varsó tengely most él és virul. De nem lehetnek kétségeink afelől, hogy EU jelenlegi irányítói hamarosan helyrehozzák az alapítók tévedését.
