Ha van jó példa arra, mikét lehet a mélyszegénységből a világ tetejére eljutni, akkor a ricsei zsidó szatócsmester fia, Zukor Adolf élete klasszikusan ilyen. A mindössze nyolc általánost végzett, korán árvaságra jutott fiú 16 évesen vándorolt ki szülőfalujából Amerikába, ahol gyakorlatilag megteremtette Hollywoodot: Los Angeles külvárosi részében egy elhagyott raktárépületben kezdte forgatni filmjeit, ebből nőtte ki magát a mozivilág fővárosa. S Zukor a hetvenes években bekövetkezett haláláig megtartotta azt a szokását, hogy minden ricsei házasulandónak jelképes 25 dollárt küldött nászajándékba: ennyi pénz volt a kabátzsebébe varrva, amikor elindult szerencsét próbálni.
MTI FOTÓ: Vajda János
Ma a ricseiek ennél jóval szerényebbeket álmodnak. Van, aki már azzal is beérné, ha bírná tüzelővel a telet. Vécsi István, MSZP-s polgármester, volt országgyűlési képviselő, a Közmunkás Szakszervezet elnöke emlékszik olyan télre, amikor egy nyugdíjas bácsi pár hasáb fát kért tőle kölcsön, mert érkezett az unoka, s nem tudtak neki meleget varázsolni, a nyugdíj pedig már elfogyott. Ilyen történetekkel szinte naponta szembesülnek az ország egyik legelmaradottabb kistérségében, ahová meglehetősen aránytalanul áramlik a közpénz. Az innen húsz kilométerre lévő Kisvárdán, Seszták Miklós fejlesztési miniszter városában már vízi filmstúdió, fejre állított tájház és kilátó is épül, ami mellé most még csúszdaparkot is álmodnak, sőt, közel egymilliárdért egy fedett focicsarnokot is felhúznak hamarosan, miközben a környékbeli falvak csak vegetálnak. A ricseiek is rendre próbálkoznak, de nem kaszálnak túl sokat a pályázatokon. A helyi piactér fejlesztésére kértek pénzt legutóbb, de ez ügyben még nincs döntés. A minibölcsőde kialakítására benyújtott pályázatukat elutasították. Az óvoda konyhájának felújítására viszont kaptak 23 millió forintot, ami mellé az önkormányzatnak 2 millió forint saját erőt kellett biztosítania. A Vidékfejlesztési Program keretében is pályáztak 45 millió forintra, de ennek csak nagyjából a felét, 24 millió forintot ígértek oda nekik.
Hogy ne veszítsék el végképp a fiatalokat, Ricsén is próbálnak a felszínen maradni, s amit lehet, legalább a közmunka-programok révén megvalósítanak. A helyieknek amúgy is rossz tapasztalataik vannak a "mobilitásról": sokan vágtak már neki az ország nyugati felében felkínált munkahelyeknek, de jellemzően néhány héttel később vissza is jöttek. A betanított vagy szakmunkás-lét nem jár annyi fizetéssel, amennyiből az itthon maradt családot támogatni tudnák, egy ricsei ház ára pedig kacagtatóan alacsony egy hasonló kvalitású Győr környékihez képest: vagyis családostul nem tudnak mozdulni. Ilyen körülmények között az adott közösség vezetőjének lelkiismeretességén is múlik, hogy a lehető legtöbb embert vonzza be a közmunka programba, sőt, akár egy lépéssel továbbhaladva, értelmes, a megélhetést is biztosító állásokat teremtsen.
Itt ismét visszakanyarodhatunk a falu legendás szülöttjéhez: Adolf Zukor nevét viseli ugyanis az a csárda, amelyet idén nyáron avattak. Start programból nyertek rá 30 millió forintot, s ehhez a falu hozzátett még 4,5 milliót. Zömmel közmunkások dolgoztak az építkezésen, most pedig olyanok irányítják a napi munkát üzletvezetőként, pincérként, szakácsként, akik - ha nincs az étterem - ugyancsak a közmunkások számát gyarapították volna. A klasszikus falusi fogadók hangulatát idéző hely abban is segít, hogy itt maradjanak a fiatalok. Ha van hová leülni esténként egy jót beszélgetni, akkor nem mennek át Kisvárdára, s összetartóbb lesz a közösség. Hét alapító taggal létrehoztak egy szociális szövetkezetet, ez tartja fent a létesítményt: a tagok nem kapnak pénzt a munkájukért. A helyben élőktől felvásárolják a zöldséget, gyümölcsöt, így juttatják őket többletbevételhez, miközben jól jár a vendéglő is, hisz itt termelt, friss alapanyagokból főzhetnek.
Nemcsak a csárda épült zömmel közmunkából, de így lesz új idős-otthon is. Szükség van ilyen intézményre: az 1863 fős faluban több mint háromszázan 62 év felettiek. Ez az arány előrevetíti a település elöregedésének problémáját, még akkor is, ha a statisztikai adatok szerint az elmúlt években az öregedési index csökkenő tendenciát mutatott. De közmunkások építettek két játszóteret is a faluban, ahol közel négyszáz tizennégy év alatti gyermek él. Ennek köszönhetően nem kellett leépíteni az általános iskola nyolc osztályos oktatását, s jól működik a művelődési ház is, benne a könyvtárral.
Ricsétől csak pár kilométer a szlovák határ, s az átmenő forgalom sokat dob a helyi turizmuson. Igaz, a határ túloldaláról érkezők leginkább a kisvárdai fürdőbe igyekeznek, no meg alaposan bevásárolnak az erős eurójukból a magyar oldalon, de hazafelé menet egyre többen állnak meg az új csárdánál, ami szintén jó bevétel a falunak. Kevésbé örülnek azonban a szlovákoknak akkor, amikor elszívják a szakképzett munkaerőt a településről. Emiatt is sok a faluban a közfoglalkoztatott, hisz leginkább ők maradnak helyben. E munkabérek alacsony szintje miatt az itt élők vásárlóereje csekély, ami nem kedvez a helyi vállalkozásoknak, s a település gazdaságának sem. A közmunkások létszáma decemberben 240 fő volt, s idén öt ilyen jellegű munkaprogram zajlott a településen. A borsodi faluban 2-3 nagyobb mezőgazdasági vállalkozás működik, akik néhány embernek tudnak csak munkát biztosítani.
Vécsi István szerint az országnak szüksége van egy új társadalmi szerződésre. Két éve, a borsodi éhségmenet egyik résztvevőjeként azt mondta: az országban temérdek pénz van, stadionokat, cég-és médiabirodalmakat építenek, s a kormányhoz közeli klientúra működteti belőle a saját hatalmát, de a szegényeknek semmi sem jut. Ez a helyzet azóta sem változott - teszi hozzá. Úgy véli, ha jól megy az országnak - márpedig ezt sugallja a jelenlegi hatalom - akkor van miből adni. A kötelező létminimumhoz elegendő fizetést pedig szavai szerint mindenkinek meg kellene kapnia, hisz a szóban benne van annak valódi tartalma: ez az a minimum, ami egy ember önnön fenntartásához kell.
