A magyar kormány közzétette az úgy nevezett „Soros-terv”-ről folytatott nemzeti konzultáció ellenőrizhetetlen eredményét. Októberben a kormány mind a 8 millió magyar állampolgárhoz eljuttatott egy kérdőívet, amelyben hét, nekem tulajdonított kijelentésre várták a nép válaszát. A kérdőív egy olyan állítólagos tervvel állt kapcsolatban, amely szerint én azt szeretném elérni, hogy Európát és Magyarországot muzulmán vallású menekültekkel és bevándorlókkal árasszák el.
A kormány azt állítja, hogy a nemzetinek nevezett konzultáció soha nem látott sikert aratott, amelynek során 2 332 755 embert küldte vissza válaszát. A magyar nép bizonyára megtalálja majd a módját annak, hogy ellenőrizze a hivatalosan bejelentett számok pontosságát. Még ezek az inflált számok is azt bizonyítják, hogy a felnőtt magyar lakosság többségét nem lehetett félrevezetni a megtévesztő kampánnyal. Én azonban most nem a számokkal, hanem a propagandakampány tartalmával kívánok foglalkozni, hiszen ez személyemet és a nekem tulajdonított elveket illeti.
A kormány hét állítást tett közzé az állítólagos „Soros-terv”-ből. A sajtóban megjelent, mindenki számára hozzáférhető írásaimat idézve, mind a hét hamis állítást megcáfoltam (www.georgesoros.com). Az állítások egy részét szándékosan félrevezető módon, szövegkörnyezetét meghamisítva közölték vagy olyan kijelentéseket tulajdonítottak nekem, amelyeket sosem tettem, amelyek sehol nem lelhetőek föl.
A nemzeti konzultáció és eredményének közzététele egy olyan átfogó propagandakampány legújabb felvonása, amelyet az adófizetők pénzéből, a kormányhoz közel álló reklámcégeket gazdagítva finanszíroz egy olyan kormány, amely nem a köz javát, csak saját hatalmi és anyagi érdekeit tartja szem előtt. A kampány nyilvánvaló célja, hogy a kormány, gyűlöletet gerjesztve terelje el a magyar nép figyelmét azokról a kudarcokról, amelyek például az oktatás és az egészségügy területén sújtják Magyarországot, ahol a rákbetegek halálozási aránya az egyik legmagasabb az egész világon.
A kampány nyáron kezdődött, amikor óriásplakátokkal tapétázták ki az egész országot, rajta az én arcommal és a következő felirattal: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”. Voltak olyan plakátok is, amelyek azt a képzetet keltették, mintha bábként mozgatnám az ellenzéki politikusokat. Mint arra sokan rámutattak, a száját nevetésre húzó zsidó, a bábmester, a harmincas évek náci antiszemita propagandájának meghatározó elemei voltak.
A kormány azt szeretné elhitetni önökkel, hogy én a magyar nép ellensége vagyok. Semmi sem áll távolabb ettől a hamis állítástól. Az első filantróp alapítványomat 1984-ben Magyarországon hoztam létre, amikor az ország még szovjet uralom alatt állt. Az elmúlt évtizedek során, több mint 400 millió dollárt fordítottam szülőhazám fejlesztésére és támogatására. Az 1990-es években, amikor a magyar nép nagy nehézségek és áldozatok közepette küszködött a kommunizmusból a piacgazdaságba való átmenettel, alapítványom ingyen tejhez segítette a budapesti és vidéki iskolás gyerekeket, ultrahang- és röntgenberendezésekhez a kórházakat. Több mint 3 200 magyar kapott ebben az időben tudományos ösztöndíjakat az alapítványtól, közülük többen, az 1990-es évek legelején, Budapesten alapított Közép-európai Egyetemen (CEU) végezték posztgraduális tanulmányaikat. Jelenleg a CEU-t a világ 100 legjobb társadalomtudományi egyeteme között tartják számon, ami egy fiatal intézménytől jelentős eredmény.
A propagandakampány másik eleme a nyílt társadalom értelmének, jelentésének szándékos kiforgatása volt. Szeretném megmagyarázni, hogy számomra mit jelent a „nyílt társadalom”, milyen értelemben használom ezt a fogalmat. A „nyílt társadalom” nem nyitott határokat és tömeges bevándorlást jelent, azzal a kormány által elhitetni akart állítólagos céllal, hogy ez megsemmisítse a magyar és európai keresztény identitást. Ezzel szemben, szigorú, közös, európai határvédelmet javasoltam, hiszen az egyes országok - közös cselekvés nélkül – csak más tagállamok kárára szigetelhetik el időlegesen magukat a menekülők elől. A nyílt társadalom azon a feltevésen alapul, hogy egyikünknek sincsen kulcsa a biztos igazsághoz, és a békés egymás mellett élés érdekében, tiszteletben kell tartanunk mások, embertársaink, beleértve a kisebbségek véleményét. A nyílt társadalom – ahogyan Marxot kritizálva a filozófus, Karl Popper megfogalmazta – mindenekelőtt a kritikus gondolkozáson, és a közérdeket érintő kérdések aktív társadalmi vitáján alapszik. Ezért is támogat alapítványom – többek között az Európai Unióval közösen – olyan, az állampolgári jogokat védő szervezeteket, mint amilyen Magyarországon a Társaság a Szabadságjogokért vagy a Magyar Helsinki Bizottság, amelyek védik és előmozdítják azokat az európai értékeket és elveket, amelyekért az Európai Unió létrejött, és amiért Magyarország 2004-ben csatlakozott az Unióhoz.
A kormány azt állítja, hogy én befolyást gyakorlok Brüsszelre és ezt a befolyást arra igyekszem használni, hogy rákényszerítsem gonosz tervemet az Unió tagállamaira. Az állítás lebecsülése a magyar népnek, hiszen képtelensége minden józanul gondolkodó ember számára belátható. Az Unió fontos kérdéseiről, így a migrációs válság kezeléséről is az EU tagállamai döntenek, beleértve Magyarországot.
Azért nyilvánulok meg fontos közéleti kérdésekben, azért közöltem több írást is a migrációs válságról, mert úgy érzem, vannak, másokkal is megosztható elképzeléseim arról, miképpen kellene a világ gazdagabb részének kezelnie, talán megoldania a súlyos bevándorlási válságot. Véleményem, meggyőződésem, személyes tapasztalatomban gyökerezik. Menekültként érkeztem tizenhét évesen Nagy Britanniába, 1947-ben. Szüleim 200 ezer magyarral együtt az 1956-os forradalom leverése után távoztak az országból és az Egyesült Államokban kaptak menedékjogot. Bár én menekült voltam, sem én, sem az alapítványaim soha nem bátorítottak senkit szülőföldje elhagyására. Soha nem biztattam senkit menekülésre, de saját tapasztalataim és a világ nagy részén jelenlévő alapítványaim működése során szerzett ismeretek alapján úgy véltem, hogy meg kell osztanom elképzeléseimet erről a világméretű válságról
A menekültválságról 2015 szeptemberében írtam először, majd később az események fényében, módosítottam elképzeléseimet. Meggyőződésem – ezt többször leírtam –, hogy a menekültek elhelyezése csak önkéntes alapon történhet, hiszen a tagállamokat nem lehet arra kényszeríteni, hogy olyan menekülteket fogadjanak be, akiket nem akarnak, és a menekülő embereket sem lehet kényszeríteni, hogy olyan országban telepedjenek le, amely nem szívesen, nem jó szándékkal fogadja őket. Azok a tagállamok, amelyek nem tudnak vagy nem kívánnak menekülteket befogadni, többféle más módon is hozzájárulhatnak a probléma megoldásához. A menekültprobléma azonban nem az egyes országok, de Európa közös gondja, amelyre közös, európai megoldást kell találni. Ezeket, az európai közös érdekeket szem előtt tartó javaslataimat, torzította el szándékosan a magyar kormány, és tárta „Soros- tervként”, félrevezető módon, a magyar nép elé.
Javaslataimat – meggyőződésem szerint, sajnálatos módon – nem fogadta meg az Európai Unió, és a magyar, illetve a lengyel kormány által gerjesztett gyűlölködő, a pozitív európai értékektől idegen légkörben immár kevesebb esély van arra, hogy Európa a menekülők segítségére legyen és lehetővé tegye számukra a beilleszkedést. Nem vádolom a magyar és a lengyel kormányt azért, hogy nem fogadnak be olyan menekülteket, akiket nem szeretnének, de az Európát mérgező, az emberi szolidaritást megfojtó légkörért többnyire ezek a kormányok a felelősek.
2015-ben azt írtam, hogy a világ fejlett, gazdag részének, legalább egymillió, az életükért menekülő bevándorlót képesnek kell lennie évente befogadni. A döntéshozatal nehézségeit látva, a fejlemények fényében, később ezt a számot, az egész világra vonatkoztatva, 500 ezerre módosítottam, és úgy véltem, hogy ebből a félmillió menekültből, egész Európának módja lenne 300 ezer, veszélyben lévő embert befogadnia. A második világháború éveiben sok millió ember életét menthette volna meg egy humánusabb menekültpolitika.
Jól emlékszem arra, amikor a második világháború idején egy népcsoportot okoltak Európa problémáiért. A történelem mély, nem gyógyuló sebeket hagyott, amelyeket most újra felnyitottak. A propagandakampány igazi célja a gyűlöletkeltés, hogy ezzel fordítsák el az emberek tekintetét mások szenvedéseiről.
Úgy látom, hogy a magyar kormánynak, az úgy nevezett „Soros-terv” elleni propagandakampánya kudarcot vallott. A kormány, minden erőfeszítése ellenére, nem tudta félrevezetni a közvéleményt. Rövid beszédemet több, mint egymillióan nézték meg a magyar televízióban, és közösségi médiában nagyon sokan fejtették ki együtt érző és támogató véleményüket. Őszintén örültem a támogatás megnyilvánulásainak. Ígérem, hogy hátralevő éveimet a gondolat és szólásszabadság előmozdításának, a kutatás szabadsága támogatásának, a kisebbségek, a kisebbségi vélemények, a nehéz helyzetben lévők támogatásának szentelem szülőhazámban és az egész világon.
