Molnár Zsolt;nemzetbiztonsági bizottság;"Soros-terv";

Illusztráció. FOTÓ: Molnár Ádám

- Molnár Zsolt: kiderült, hogy nincs Soros-terv

 A "Soros-szervezetek" nemzetbiztonsági kockázatáról tájékozódott az Országgyűlés nemzetbiztonság bizottsága csütörtöki részben zárt ülésén.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke az ülés után a Soros-jelentés részleteiről nem tudott beszámolni, mert azt 2037-ig titkosították. Azt viszont elmondta: a Soros-hálózat szervezetei több okból is nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Ezt igazolja Németh Szilárd szerint, hogy ezek a szervezetek támogatják a Magyarország és a magyar emberek biztonságát is veszélyeztető illegális migrációt, továbbá az is, hogy a karitatív, illetve emberi jogi segítségnyújtással foglalkozó szervezetek a politikába is beszálltak: nyilatkozataikban és tevőlegesen is támadják a magyar kormány illegális migrációval kapcsolatos politikáját - fejtette ki.

Németh Szilárd úgy látja, hogy a Soros Györggyel kapcsolatos kérdésekben "szivárvány koalíció" alakult ki a testület MSZP-s elnöke, valamint ellenzéki tagjai (LMP, Jobbik) között. Ezzel együtt a testület fideszes alelnöke felháborodását fejezte ki amiatt, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje "pökhendi módon, asztalt csapkodva" próbálta addig faggatni a szolgálatok képviselőit, amíg azt a választ hallja, amit szeretne. A kormánypárti politikus szerint viszont Szél Bernadett hiába tette fel ötször ugyanazt a kérdést Soros Györgyről az AH főigazgatója minden alkalommal ugyanazt a választ adta.

Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke viszont arról számolt be: az ülésen "kiderült nincs Soros-terv", a Soros-szervezetek semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentenek. Mint kifejtette: az, hogy Európa-szerte és Magyarországon működnek Soros-szervezetek, amelyeknek politikai stratégiája nem illeszkedik a magyar kormányéhoz, annak inkább filozófiai vonatkozásai vannak, nemzetbiztonsági relevanciája nincs.

Annak kapcsán, hogy a nyílt társadalmi modell veszélyt jelentene Magyarországra, Molnár Zsolt azt emelte ki: egy európai demokráciának el kell viselnie, hogy vannak más gondolatok, olyan szervezetek, amelyek nem illeszkednek a kormány tevékenységéhez.

Az LMP-s Szél Bernadett indokolatlannak tartotta azt is, hogy ebben az ügyben zárt ülést tartottak. Ugyanis elmondása szerint az interneten található adatokat "hurcibáltak be" az ülésre, hogy kísérletet tegyenek arra a Soros-hálózat működik. Az ellenzéki politikus szerint ezzel "teljes propaganda üzemmódba" csapott át a nemzetbiztonsági bizottság is, s "különösen fájónak" nevezte, hogy a kormány a titkosszolgálatokat is felhasználja, hogy részt vegyenek ebben a "szégyenletes hadműveletben".

Az aktuális nemzetbiztonsági kérdések között az év végi ünnepek, ünnepi rendezvények miatt az európai terrorfenyegetettségről is tájékoztatást adott a testületnek mások mellett Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója és Papp Károly országos rendőr-főkapitány.

Molnár Zsolt ennek kapcsán azt mondta: a magyar titkosszolgálatoknak nincs olyan információja, hogy akár Magyarországot, akár a környező országot érintően konkrét terrorfenyegetettségéről. Ugyanakkor megjegyezte, ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy akár magányos elkövető, bármilyen indokból, ideológiai háttérrel valamilyen erőszakos cselekményt tervezzen.

Az LMP-s Szél Bernadett azt is elmondta: kezdeményezte, hogy a testület hallgassa meg Megyesi Jenőt, aki az Egyesült Államok választásának oroszországi befolyásolásában is érintetté vált Carter Page-dzsel, Donald Trump amerikai elnök egyik kampánytanácsadójával találkozott. A fideszes többség, viszont "erőből" leszavazta kezdeményezését.

Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagját a pártját érintő Állami Számvevőszéki határozatról kérdezték. A párt szóvivője azt mondta: a "Jobbik anyagilag megsemmisült", a jövő tavaszi parlamenti választáson való indulása pedig eldőlt. A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja a történteket úgy értékelte: a "Fidesz újabb szintet lépett bolesevizmusban", s kiemelte: már "mindenféle trükközés nélkül, leplezetlenül" használják fel az elvileg független szerveket a legerősebb ellenzéki párt ellen.

Lőfegyverei is voltak annak a gyanúsítottnak, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége Debrecenben fogott el - számolt be az elfogásról a police.hu. A férfi több millió forintot csalt ki ismerősétől.