menekültek;Washingtoni napló;

- Charles Gati: Menekültek és keresztények

Udvarias levelet kaptam az elmúlt héten egy figyelmes olvasótól. Azt kérdi, hogy megváltozott-e az amerikaiak véleménye a migránsokról. Eleinte, írja a levélíró, a déli kerítést a vasfüggönnyel azonosították, az amerikai televízió naponta közvetített rémes sztorikat és rémes képeket a kegyetlen magyarokról. Ám azóta az európai közvélemény már másképp vélekedik, és Amerika is elutasítja a bevándorlási kérelmeket.

Köszönöm a jó kérdést, különösen azt, hogy a levélíró mellőzte a durva vagy éppenséggel vulgáris kifejezéseket.

Válaszomat azzal kezdem, hogy félrevezető lenne “az amerikaiakról” nyilatkoznom. Több Amerika van. Azt tudom, hogy a Trump-kormány egyre kevesebb menekültet enged be az országba: negyven éve volt utoljára ilyen alacsony a befogadottak száma. Mint egykori menekült, én itt, Amerikában továbbra is menekült-párti vagyok. Nálam az számít, hogy a tavalyi hat amerikai Nobel-díjas mind külföldön született, és olyan nagyvállalatokat, mint a Kraft, eBay, Tesla, Google, Kohl’s, Chobani, Yahoo és Intel mind bevándorlók alapították.

Az is igaz viszont, hogy az amerikai lakosság jó része magáévá tette azt a megalapozatlan és félrevezető állítást, hogy a menekültek jó állásokat vennének el a bennszülöttektől. Pedig pont az ellenkezője igaz: előbb-utóbb jó állásokat teremtenének az újhazában.

Visszatérve a kedves olvasó kérdésére, az amerikai kormány szerintem elvesztette a morális alapot arra, hogy kritizálja a magyar kormány menekültügyi álláspontját. Az Európai Unió megteheti, Kanada is, Svédország is, Németország is – és én is. Ami engem illet, én azokat tisztelem, akik ennivalót, vizet, pokrócot, vagy a gyerekeknek kisbabát vittek ki az országútra. Ám azt is látom, hogy a kormány propagandája a közvélemény többségét sikerrel befolyásolta. Tény, hogy a miniszterelnök megértette a többség hangulatát. Azt is sejtem, hogy – hasonló helyzetben - a ma ellenzékben lévő erők kerítést ugyan nem építettek volna, de sok letelepedési engedélyt sem adtak volna ki.

Azt is elismerem, hogy ebben a politikai légkörben egy kis ország nem fogadhat be, mondjuk, tízezer menekültet. Ám azt nem értem, hogy miért kell a zárt kapura oly büszkének lenni. 17 millió szerencsétlen menekült él most elképesztő körülmények között, főleg a Közel-Keleten. Hol van legalább az együttérzés, hol van a rokonszenv? Szabad-e ezt a tragédiát olcsó politikai szólamokkal elintézni, például úgy, hogy Amerikára mutogatunk: lám, lám, még ott is, ahol a lakosság 13 százaléka bevándorló, most alig szorítanának helyet a barna vagy fekete bőrű menekülteknek? El lehet-e ezt azzal intézni, hogy akik valaha Moszkvától, azok most Brüsszeltől védik meg az európai civilizációt? Az ilyesfajta olcsó szólamok mögött persze egy egyszerű előítélet áll: ezek a “színes” menekültek ide ne jöjjenek, menjenek máshová.

És ezt azok mondják, akik vasárnaponként talán jó katolikusok vagy protestánsok, de máskülönben csapnivaló keresztények.