A múlt hetet Seattle-ben töltöttem, amely nem csak politikai értelemben, hanem életvitelszerűen is liberális város, ennélfogva újfasisztáknak ott nincs túl sok esélyük az önmegvalósításra. A világ társadalmi kérdéseiben föltűnően tájékozott amerikaiakkal találkoztam, így különböző társaságokban többször föltették nekem a kérdést, hogy mi történik Magyarországon, de minden alkalommal be kellett vallanom, hogy fogalmam sincs, amin jót nevettek. Azt hitték, viccelek. Magyarországból futballpálya lett, magyaráztam, ahol egy korrupt labdarúgó egy személyben csatár, csapatkapitány, edző, partjelző és bíró, aki lopott pénzből ráadásul megvette az egész pályát, majd kinevezte magát az országos futballszövetség örökös elnökének, s ebbéli minőségében szabályt hozott arról, hogy az ő csapatának nem lehet kapuja, így az ő csapata sohasem kaphat gólt.
Ezen nevettek.
Pedig komolyan beszéltem erről a történelmi komorságról, amely olyan, mint egy fekete felhő: elborítja az egész országot, és a bűnszövetkezetként tevékenykedő maffiakormányzat azon dolgozik, hogy még többet és még sötétebbet termeljen belőle. Hogy Seattle-ben is megértsék ezt a sötétséget, megemlítettem, hogy a korrupt labdarúgó egyik napról a másikra ellopott háromezer milliárd forint megtakarítást a magán-nyugdíjpénztárakból, de nem életfogytiglan börtönt kapott érte, hanem életfogytiglan tartó miniszterelnökséget.
A társaság ekkor végleg megbizonyosodott róla, hogy valami baj lehet az angolommal, hiszen össze-vissza beszélek. Úgyhogy egy helyi festőművész úgy döntött, ideje vidámabb témákra térni, s elmesélte, hogy náluk pár hete egy férfi horogkereszttel ment az utcára, de azonnal lefényképezték, a fotó villámgyorsan terjedt a közösségi oldalakon, így a nácit félóra alatt megtalálták és leütötték. Rajta röhögött az egész város, a lakosság pedig azért szurkolt, hogy a támadót ne kapják el. Mondtam nekik, hogy erről a sztoriról hallottam, de nem tudtam rajta röhögni, mert nálunk ez éppen fordítva van: Magyarországon jelenleg egy olyan ellenzéki párt a második legnépszerűbb erő, amelynek elnökében egy, a magyar cigány közösségeket létükben fenyegető, törvények fölött álló, katonai alakzatban menetelő, egyenruhában járőröző gárda megalapítóját tisztelhetjük. E gárda ténykedésének számos alkalommal voltam szemtanúja Kelet-Magyarországon, hallottam a zsidózásukat és a cigányozásukat, hallottam szónokolni egyik alelnöküket, egy volt szkinhed urat, sőt, jól emlékszem arra, hogy e gárda működésének legfényesebb éveire esett a cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosság, amely hat halálos áldozatot követelt. Igaz, a gárda és a sorozatgyilkosok között nem volt együttműködés, már csak azért sem, mert a finnyás gyilkos urak a gárdát a fegyvertelensége miatt puhánynak látták, s kissé lenézték.
Az egyik amerikai azt kérdezte, hogy a gárda megalapítóját vajon börtönbe csukták-e lázítás miatt, mire sajnos csak az igazat tudtam válaszolni: e gárda alapítója ma az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus, akit a közelmúltban egy zsidó kötődésű színpadon láttak vendégül, s végül még meg is tapsoltak.
A társaság tagjai ekkor egymásra néztek, s láttam a szemükben, hogy azt hiszik: ennek a bolondos magyarnak elment az esze. Kénytelen voltam hát részletesebben elmesélni, hogy én abból a Kelet-Európából jövök, ahol egy rasszista gárdát megalapító ember képes azt kérni a demokratáktól, hogy nézzék el neki korábbi ideológiai botlásait, mert ő már jó útra tért, s megérdemel egy új esélyt - holott a rasszista hívekkel erősített pártjából ez az ember nem lépett ki, tisztségeiről nem mondott le és mandátumát nem adta vissza. Mindenkinek szíve joga, hogy megbízik-e ebben a pártelnökben, mondtam, de azt azért megjegyezném, hogy a sorozatgyilkosok által kivégzett emberek már nem részesülhetnek semmiféle új esélyben, mivel nem élnek. A párt azonban, amelynek elnöke a rasszista gárdát megalapította, él és virágzik, sőt, népszerűbb, mint valaha, amiben szerepet játszhat az is, hogy habár az elnök úr állítólag jó útra tért, az említett volt szkinhed úr még mindig a párt és az országgyűlés egyik alelnöke, az ő szerepe ugyanis az lehet, hogy a jó útra tért elnök úr viselkedése miatt összezavarodott szurkolótábort egyben tartsa. Ezt azonban beszélgetőtársaim nem értették. S azt kérdezték, hogy jól értik-e, a magyar országgyűlésnek tényleg egy volt szkinhed az alelnöke? Sajnos igennel kellett válaszolnom, bár a társaság megnyugtatására hozzátettem, hogy ma már az érdemdús alelnök úr is jó útra tért, s visszamenőlegesen sem tekinti magát szkinhednek, sőt, kikéri magának, ha valaki az egykori tarkopasz fejére és szkinhed-viseletére emlékezteti, mert ez nagyban sérti őt. Ez történik Magyarországon, magyaráztam, de mondom, azt hitték, viccelek. Ezután már csak annyit tudtam javasolni, hogy képzeljék el, hogy az elnökválasztáson náluk legközelebb majd megint Donald Trump győz. Még itt, a demokrata Washington államban is. De kétharmaddal.
Na, ekkor kissé elkomorodtak.
