Bánsági Ildikó lenyűgöz a Házasság Palermóban előadásában, a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Isabella grófnét adja Goldoni vígjátékában, akinek rangja van, pénze nincs, mondhatni, férjével együtt alaposan legatyásodott. De most friss menyével, aki gazdag kereskedő lánya, hozomány formájában pénz is áll a házhoz, méghozzá igen szép summa. Csakhogy ez a jöttment, rang nélküli kereskedősarj, még akar is belőle valamit, legalább egy tisztes új ruhára valót, meg ő akar lenni a ház úrnője, hát azt már nem, gondolja a grófnő, és kapásból megsértődik. Betesz, ahol csak tud, truccol, perlekedik, felhúzza az orrát, felemeli a hangját, akár ordít is, és közben pipiskedik, kényeskedik, női fortélyok garmadáját veti be.
Ezekből van Bánságinak irigylésre méltó kollekciója. Úgy tud megsértődni, amikor menye a korát hozza szóba, hogy - bár elönti a méreg, dúl-fúl, hisztériázik - közben megszépül, kivirul az arca, mint aki ösztönösen is hódításra készül, azon nyomban le akarja pipálni vetélytársát, és ehhez rendelkezik is megfelelő eszköztárral. Igazi nőstény, ha haragra gerjed, kibírhatatlan házisárkány, élessé, bántóvá válik a hangja, szép arca is eltorzul, de amikor észbe kap, kapásból rendezi vonásait, öltözékével együtt. Az egészben az a szép, hogy Bánsági nem egyértelműen fúriának ábrázolja, megmutatja, hogy bár iszonyú hiú, de valóban elbizonytalanodik, megérzi, hogy alkalomadtán ki lehet ütni őt is a nyeregből, s tán még az öregedésben is van valami. Ettől kétségbeesik, ezért is annyira ideges és elviselhetetlen.
Nem mintha a többi darabbeli nővel más lenne a helyzet. E vígjátékban a férfiak némiképp háttérbe szorulnak és a nők kerülnek előtérbe, ők vívják egymással mindinkább elmérgesedő csatározásaikat. Mondhatni, zeng tőlük a ház. A pasikat jobbára arra használják, hogy a maguk oldalára állítsák őket, keljenek csak a pártjukra, mert az nekik dukál! Tompos Kátya megformálásában a menynek, azaz Doralice-nek, be nem áll a szája. Egyfolytában pöröl és pöröl. A jussát akarja, és ehhez ő is beveti női bájait. Szinte revolverezi újdonsült férjét. Kelleti magát, hízeleg, hogy aztán haragvóan jéghidegre váltson, ideiglenesen eltaszítsa magától, majd újra bevesse csáberejét.
A harmadik nő, a szobalány, Györgyi Anna alakításában, nem egészen a megszokott típus. Tenyeres-talpas, felvágott nyelvű, ahogy kell, de nem olyan tántoríthatatlan igazságérzetű, mint általában, nem rendíthetetlenül karakán. Ármánykodik, intrikál, érdekből is, meg persze vérig sértődik, és nem tetszik neki az sem, hogy a háznál át akarják rendezni az erőviszonyokat. Kellő esze is van hozzá, hogy még inkább felbolydítsa a méhkast.
DERŰS PILLANAT - a sok civakodás közepette (Bodrogi Gyula és Blaskó Péter) FOTÓ: EÖRI SZABÓ ZSOLT
Goldoni vagy 120 vígjátékában ezt a bizonyos felbolydult, megőrjített, örökösen pulzáló, igen nehezen lenyugtatható méhkast ábrázolja gyönyörűséggel, és hogy mindez feszülten érdekes meg mulatságos legyen, mesterien csűri-csavarja a szituációkat. Kiss Csaba rendező felcsiholta a színészekben a játékkedvet, akik láthatóan élvezik ezt a jól szervezett színpadi őrületet, kiélik bohózati hajlamaikat, egymásnak passzolják a poénokat. Fölöttébb belelendülnek a játékba.
A produkció legeleje pedig ijesztő volt. Kijöttek a színészek az előtérbe, és ott próbáltak mókázni. Ez persze beleillik Goldoni commedia dell' arte által is ihletett műveibe, de mégsem működött, a tömegben kevéssé lehetett látni és hallani őket, a rögtönzések sem voltak elég frappánsak, és ez így volt akkor is, amikor már leültünk a helyünkre. Hiba például egy nézőt rábírni, menjen be két gyertyáért a színfalak mögé, és amikor hosszas unszolásra ezt nagy tétován meg is teszi, nem kezdeni semmit a gyertyákkal.
De aztán abszolút felpörög a játék, és már senki nem akar rögtönzéseket imitálni, főleg nem ilyen szerencsétlenül el nem varrottakat. Amikor a többiektől elfordulva a szereplők nekünk panaszolják bánatainkat, a szemünkbe dühöngenek, az jól működik, és ebbe a játékstílusba maximálisan belefér. Valamennyi színész elemében van. Blaskó Péter a ház tutyimutyi ura, a gróf. Vagy tán nem is tutyimutyi, inkább csak szeretne kimaradni a purparlékból, még ha ez nem is sikerül. Régiséggyűjtésbe menekül. Nem ért hozzá, tehát át lehet verni, baromságokat felsrófolt áron eladni neki, és ő mohón csodálkozva bámulja a fabatkát sem érő prédát. Blaskó remekül ad egy embert, aki se lát se hal, a saját bűvkörében próbál élni, de abból rendre kibillentik, és ilyenkor totálisan összezavarodik, ettől pedig elesetté, befolyásolhatóvá válik. Bodrogi Gyula gazdag kereskedőként igyekszik képviselni a józan ész szavát. Mondja és mondja a magáét, aminek előbb-utóbb némi hatása is lesz. Bakos-Kiss Gábor a grófi család ifjú sarja, aki most házasodott, és kétségbeesetten próbál egyensúlyozni, lavírozni, anyja és felesége között. Konfliktuskerülő lenne, mint az apja, de most nem teheti meg, amitől cefetül kínban érzi magát. Amikor már akkora a bánata, hogy nem is tud róla beszélni, hirtelen, zenei kíséret nélkül, dalra fakad. Ezek olyan bravúrosan előadott dalok, hogy Bakos-Kiss nyílt színi tapsot kasszíroz be értük. Farkas Dénes a ház barátjaként ügyeskedik, helyezkedik, iparkodik pénzt fakasztani onnan, ahonnan ez reménytelennek tűnik.
Balla Ildikó parádés jelmezeket tervezett, rokokó stílusú, mutatósan díszített, túlzóan elegáns ruhákkal, a díszlet is, amit félkörívben ülünk körül, korabeli hangulatot áraszt. De a bő humorú játék nagyon is mai, hatalmaskodásról és kiszolgáltatottságról regél, mások kihasználásáról, az önkontroll hiányáról, kitartó szerelemről, és mindennek dacára szeretetről. Kiss Csaba előásott a feledésből egy nálunk ismeretlen Goldoni művet és bebizonyította, kimondottan érdemes volt előbányászni tetszhalott állapotából.
