Kelet vagy Nyugat? – szól a politikai kommunikáció leegyszerűsítő kérdése. Ezen az úton – például az alacsony bérek miatti bűnbakkereséssel manipulált választók zúgolódását kihasználva – akár el is juthatunk eddig a választásig, noha most egyetlen párt sem gondolkodik az EU-ból való kilépésen. Gondolatkísérlet a magyar kilépésről, a Huxitról.
A tények gyakran nem számítanak
Időről időre felvetődik az ellenzéki pártok részéről, hogy Orbán Viktor „mestertervének” célja, hogy kiléptesse az országot az Európai Unióból. Erre még apropót is adott az, hogy a brit népszavazás óta sorra jelennek meg a különböző EU-s tagállamokról szóló tudósítások, hogy éppen ki vetette fel a kilépés gondolatát, vagy a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint mennyien lépnének ki, és mennyien maradnánk az EU-ban.
Természetesen óvnám magunkat attól, hogy a Brexit és egy esetleges Huxit között párhuzamokat keressünk. Ennek legfőbb oka, hogy a két ország társadalma között nagyon nagy eltérések vannak. Mások a viták, a vitakultúra, a pártok beágyazottsága, a társadalmi feszültségek okai. Ugyanakkor érdemes megnézni, hogy miként találhatjuk évek múlva az EU-n kívül magunkat, anélkül, hogy most ezt bárki is akarná. A folyamatok sohasem a népszavazás kiírásakor kezdődnek, hanem jóval korábban.
A brit népszavazás, az osztrák belpolitikai helyzet, a francia elnökválasztási kampány, legfőképpen pedig az amerikai elnökválasztás mind megmutatták, hogy a tények gyakran egyáltalán nem számítanak a politikai versenyben. Már csak azért sem, mivel azt, hogy mi számít ténynek, gyakran azok ítélik meg, akik amúgy is szereplői a vitának. Nincsen univerzális igazságosztó, aki bejön a szobába, és kihirdeti objektív szempontok alapján, hogy aznap ki és mit hazudott a választók szemébe.
A média szereti magára aggatni ezt a szerepet, és azt mondja, hogy az ő feladata ráirányítani a figyelmet a nyilvánvaló hazugságokra, és bemutatni a tényeket. Csakhogy olyan, hogy „a média”, nincsen. Ez is rendkívül sokszereplős, több identitású, világlátása eltérő. Sőt, az internet elhozta nekünk a médiánál sokkal több szereplőből álló véleményvezérek korszakát, akik néha nagyobb hatással vannak az őket követőkre, mint egy közepes olvasottságú politikai lap. A hatalmas információzuhatagban az emberek olyan információkkal találkoznak, amelyek akár tudatosan, akár tudattalanul manipulálnak. Ha az EU-Brexit-lehetséges magyar kilépés háromszögben akarunk eligazodni, rögzíteni kell: „az abszolút tények elegendőek egy szavazás megnyeréséhez” – hamis állítás.
Az emberek nem az alapján ítélnek, hogy pénzügyileg mi a jobb egy országnak, ha tagja egy nagy gazdasági egységnek, vagy ha külön-utas politikát játszik. Ha Magyarországon lenne egy népszavazási kampány, biztos vagyok benne, hogy mindegyik oldal sok számot tartalmazó tanulmányt lobogtatna, amelyekben azt vezetnék le, hogy miért jobb, ha valaki tag, vagy nem tag. De ezt láttuk az Egyesült Királyságban is…
Hogyan lehet kívül találni magunkat az EU-n?
Az Európai Unió változásban van. Eddig azt gondoltuk róla, hogy egy zártkörű klub, ahol erős a kontroll a befelé igyekvőkkel szemben. Most azt látjuk, hogy az ajtónál még mindig vannak páran (pl. Szerbia, vagy egyre távolabb a kaputól, de ott nézelődik Törökország), miközben Nagy-Britannival az egyik legnagyobb „partiarc” távozik. Szóval mostantól tudjuk, hogy vannak, akik szerint kívül tágasabb, és ők saját politikai logikájuk alapján ezt igyekeznek is bebizonyítani.
Ugyan a britek egy kicsit úgy vannak vele, lehetséges, hogy bent mégis jobb volt a társaság, mint a következő buliban (hiszen valahova szeretnének ők is tartozni), de azt úgy sem engedhetik meg maguknak, hogy ne akarják jól érezni magukat máshol is. Szóval már van arra példa, hogy az EU-n kívül is van élet.
Tudom, valójában a britek nem tapasztalták még meg, hogy milyen az EU-n kívül, hiszen egyelőre a kilépési tárgyalások folynak. De ne legyen kétségünk, sok választó van már itthon és nyilván a szigetországban is, aki arra az egyenes kérdésre, hogy vajon akkor Nagy-Britannia már nem az EU-tagja-e, igennel válaszolna.
Választói szempontból tehát London már nem feltétlenül egy EU-tagország fővárosa, és lám-lám mégis jár ott a metró, az emberek fizetést kapnak a munkájukért, az elit meg szokás szerint morog, hogy a tőzsdei részvényeik estek.
Azaz már tudjuk, hogy van az EU-n kívül is élet, és a klubból még a menő arcok is le tudnak lépni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyarok is kifelé igyekeznének a klubból. Abban sem hiszek, hogy a magyar politikai vezetés ki szeretné léptetni az EU tagországai közül Magyarországot. Ennek ellenére nem látom esélytelennek a dolgot. Ennek legfőbb oka a végtelenül leegyszerűsített politikai vitakultúra. A magyar kormány és a magyar ellenzék a másikkal szemben fogalmazza meg saját magát. Ebből következik, hogy ha egymást belekényszerítik a felek az EU-párti/EU-ellenes bináris logikába, akkor ebből nagyon nehéz lesz kitörni. A forgatókönyv pedig innen kiszámíthatatlanná válik. Hiszen hiába mondja most azt a választók nagy többsége, hogy az EU-hoz akar tartozni, valójában erről nincsen éles vita a közbeszédben.
Ha a játék kedvéért belemegyünk a "Mi lenne ha,...?" kérdésbe, akkor érdemes elképzelni, hogy az ellenzék, a média egy része beleszorítja a Fideszt abba a szerepbe, hogy nem EU-párti, és valójában ki akar lépni. A belpolitikai logika alapján ne higgyük, hogy az lenne Orbán Viktor válasza erre, hogy elkezdi magyarázni az EU melletti elkötelezettségét. Valójában átvenné a ráerőltetett szerepet, és azt csinálná, amit most is, csak sokkal harciasabban. Reformokat akarna az EU-ban, követeléseket fogalmazna meg, mondván, ez a mostani képződmény nem szolgálja a magyarság érdekeit. Az igazi kemény lökést az adná, ha létrejönne egy politikai képződmény, amelyik folyamatosan azt ismételné, hogy ki kell lépni, és brit mintára új feltételekkel, szabadon, mindenkitől függetlenül kellene megállapodást kötni az EU-val. Innentől kezdve, a centrális erőtér logikáját követve ott találná magát a Fidesz, hogy kicsit EU-reformernek, kicsit kilépéspártinak kell lennie.
És innen már ismert a történet, a brit analógia egy az egyben átemelhető. A brit népszavazás tanulsága, hogy az események egy idő után kontrollálhatatlanná válnak. Hiába próbált úgy feltűnni a brit miniszterelnök, hogy érdemi reformokat ért el az EU-ban, és ezért már ő is maradáspárti, ez nem volt elég.
Realitás vagy politikai mese?
Mindez nem azt jelenti, hogy rövid távon reálisan azzal kell számolni, hogy a magyar kormány kilépteti az országot az EU-ból. Sokkal inkább azt, hogy a brit forgatókönyv végigjátszható nálunk is. Valójában most senki sem tervez ezzel az eshetőséggel, de lehet, hogy tudat alatt sok szereplő megteszi az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a folyamat egy idő után a tehetetlenségi nyomaték elvén megállíthatatlan legyen.
Felelőtlenség lenne ezért a politikai elitet hibáztatni, vagy az embereket bűnbakká tenni, hogy értsék meg: az EU-n kívül nincs élet. Egyrészt az elitet a demokrácia szabályai alapján mi választjuk, másrészt az embereket sem lehet meneszteni, csak mert nem úgy gondolkodnak, ahogy az értelmiség egy része elvárja tőlük.
A megoldás kulcsa ott van, hogy aki úgy érzi, Magyarországnak az EU-ban van a helye, próbálja meg megjeleníteni ezt a közösséget a mindennapi életünkben. De ne azzal érveljen, hogy "de hát nélkülük itt gazdasági csőd lenne”. Ezzel még inkább el lehet idegeníteni az embereket, és úgy beállítani őket, mint akik más államok kitartottjai. Ha végiggondoljuk, egy olyan közösségben, ami csak az alamizsnáról szól, valójában senki nem érzi jól magát. Ne legyünk álszentek, egyikünk sem érzi magát jól egy olyan családi ebéden, ahol a tehetős nagybácsi azt magyarázza, mennyit adott már nekünk, és még mennyit fog, de mi milyen hálátlanok vagyunk vele.
Az EU ugyanis több mint fejlesztési forrás, és több, mint hogy kimehetünk Ausztriába, meg Németországba dolgozni. Ezeket is jelenti, de sokkal inkább egy közösséghez tartozás lehetőségét. Egy olyan esélyt, amely a külső biztonságot, a gazdasági biztonságot hozza el. Amibe beletartozik, hogy külföldön tanulhassunk, de az is, hogy az árukhoz könnyen hozzáférhessünk. Ez persze szabályokkal jár, de ahogy egy falusi közösségben is mindenki egyetért azzal, hogy a valahova tartozás érdekében el kell fogadni a közösség szabályait, ez ugyanígy belátható mindenki számára az EU-val kapcsolatban is. És ebbe az is beletartozik, hogy ha valami nem tetszik, akkor az ellen szót lehet emelni.
Magyarország tehát kiléphet az EU-ból. Erre meg is van az esély, még akkor is, ha a mostani szereplők ezt nem akarják. Elegendő a brit belpolitikai vitákra gondolni, és a vélt vagy valós társadalmi igények rossz "kiszolgálására". Ezt a hibát mi is elkövethetjük…
