Egyéves procedúra és féltucatnyi per nyomán sikerült csak kideríteni azt, hogy a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodából irányított 2016-os kvótakampányban pontosan hány plakátot, mennyiért és mekkora kedvezménnyel helyeztek el távolsági buszok oldalán. Az ügyet Harangozó Tamás vitte végig, akit közben azzal is megvádoltak, hogy visszaél a joggal – csak azért, mert adóforintok sorsáról bátorkodott érdeklődni. A cégek trükközése érthető: féláron adták a hirdetési felületet a kormányzati propagandához.
Egyetlen fillért sem költött náluk az állam a népszavazással kapcsolatos tájékoztató hirdetésekre – hárított kezdetben a hét regionális Közlekedési Központ Zrt. (köznyelven: Volán-társaság) Harangozó Tamásnak. Az MSZP-s képviselőt meglepte a válasz, mert közben a buszokon ott virított a felirat: "Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét! Szavazzunk nemmel!" Újabb közérdekű adatigénylésében már azt kérte: az összes kvótanépszavazással kapcsolatos hirdetésről adjanak számot a cégek. Ekkor derült ki, hogy a társaságok nem hazudtak, valóban nem rendelt tőlük a Miniszterelnöki Kabinetiroda – legalábbis közvetlenül nem. Merthogy Rogán Antal hivatala egy messze nem ismeretlen, luxemburgi közvetítőcéget iktatott be, az Odex Outdoor Expert Kft. szerződött.
Az Odex Kft.-t a luxemburgi Simade S.A. és az IKO Production Média Szolgáltató Kft. tulajdonolja. Utóbbi ugyan magyar illetőségűnek tűnik, ám nem az. Tulajdonosa szintén egy luxemburgi társaság – az Opticorp S.A., amelynek ugyanott van a székhelye, mint Simade S.A.-nak. A tulajdonosok jól fekszenek a hatalomnál, az IKO Production Kft. bedolgozik többek között az Andy Vajna tulajdonolta TV2-nek. Az ODEX Kft. 2016-os nettó árbevétele mintegy 5,51 milliárd forintra rúgott – amivel megduplázta tavalyelőtti eredményét. 634 millió forint volt az adózás utáni bevétele a cégnek, amelynek kormányzati megbízásairól az Átlátszó írt már.
A társaság közbeiktatásával könnyebben eltitkolható, hogy milyen kondíciókkal jutott „állami felületekhez” a kormány. A regionális buszcégek szinte egyöntetűen azzal érveltek, üzleti titok a reklámszerződések tartalma, azt senki nem ismerheti meg. Az egyik társaság még „üzleti titoknak minősítve” barkács-pecsétet is ütött a kontraktusra, olyasfélét, ami az „államtitokká minősítve” bélyegzőre hajaz. Az egyik busztársaság azonban megrepesztette a hallgatás falát, amikor ellenvetés nélkül kiadta a kért adatokat, elismerve, hogy az információszabadságról szóló törvény alapján a buszcégek kötelesek kielégíteni Harangozó Tamás kíváncsiságát. Ráadásul a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ki is mondta (lásd: keretes írásunkat), hogy az állami cégek nem bújhatnak az üzleti titok mögé.
A buszos cégek lapítása persze nem véletlen. A szerződésekből két dolog egyértelműen kitetszik. Egyrészt az Odex nem dolgozta túl magát a reklámfelületek megszerzésével: a hét regionális társaság szerződése gyakorlatilag betűre egyezett. Másrészt a cég olcsón jutott a felületekhez, ugyanis a buszvállalatok 50 százalékos kedvezményt biztosítottak számára. És itt érdemes egy percre megállni. Ugyanis a nyáron a Fidesz azért támadta Simicska Lajos plakátcégét (még a NAV is rámozdult), mert kedvezményesen adott el plakáthelyeket a Jobbiknak. Márpedig itt sem más a helyzet, sőt. A Jobbik-Simicska bizniszben egy ellenzéki párt egy magáncéggel alkudott ki kedvező tarifát – márpedig egy piaci vállalkozásnak elvileg szíve joga, hogy annyiért adja a köztéri felületeit, amennyiért akarja. Ennek ellenére a Fidesz tisztességtelen üzletet, burkolt pártfinanszírozást kiáltott. A kormánypárti logikát követve egy állami cégnek sokkal jobban kellene ügyelnie az érdekeire, mint egy piaci versenyzőnek – azaz felelősségre kellene vonni a Volán-cégeket, miért kótyavetyélték el felületeiket. Erről persze szó sincs – úgyhogy a busztársaságok árengedékenysége valóban felveti a pártfinanszírozás gyanúját. Pontosabban felvetné, ha nem a kormány lenne az érdemi megbízó. (A szerződések tanúsága szerint az értékesítési cél a Miniszterelnöki Kabinetiroda által megjelölt „Aktuális Kormányzati Információ” hirdetése.) A kabinet pedig a bevált rutin szerint pártpolitikai mondandóját kormányzati közlésként – közérdekű információnak maszkírozva – kommunikálja, így sem a pártokra vonatkozó szabályok köre, sem a költési plafon nem korlátozza.
Ahogy az összes kormányközeli hirdetés esetében, itt sem adták meg magukat könnyen „az adatbirtokosok”, hiszen egy volt csak, amely "önként" közölt információkat, hat társaságot a bíróság kényszerített az adatok kiadására. Az ítéletek alapindoklása az volt, hogy a közlekedési cégek állami tulajdont értékesítettek (hiszen állami vállalatok buszaira ragasztották a hirdetéseket), így a vállalatoknak kötelessége kiadni a plakátszámot, és az árat egyaránt, illetve nyilvánosságra hozni az egész szerződést. Amit persze a társaságok mindenáron próbáltak megakadályozni. Így nemcsak az üzleti titokra hivatkoztak, hanem egész hagymázas érvekkel is előálltak.
A legplasztikusabb – ami egyben precízen leírja a hatalom demokráciafelfogását – arra épített, hogy Harangozó Tamás (felperesként) a [email protected] címről kérte az adatokat. Ebből pedig a jogász arra következtetett, hogy „az adatszolgáltatás kért útvonalából alappal vélelmezhető, hogy a felperes, magánszemélyként, de egy párt tagjaként eljárva, pártpolitikai célok megvalósításához igényelte az adatokat, azokat az MSZP javára kívánta hasznosítani”. (Az érvelés egy jogállamban maga a vicc, hiszen az ellenzéki pártok feladata, hogy ellenőrizzék a kormányt, illetve nyilvánosságra hozzák a kabinethez köthető visszás ügyeket. Elvitatni a pártok „kontroll-jogát” csak diktatúrákban szokás.) Úgyhogy a jogász szerint mivel a társaság üzleti alapon ténykedik, „nem kíván politikai célok megvalósításában részt venni, politikai csatározások helyszínévé válni és akár közvetetten is belekeveredni a politikai adok-kapok küzdelmeibe”. Noha ez az érvelés is elég merész, akadt még furcsább állítása: a jogász azzal is érvelt, hogy azért nem kell a szocialista honatyának kiadni a kért információkat, mert „az adatszolgáltatás ily módon történő igénylése joggal való visszaélésnek minősül”. Ez a mondat pedig azt üzeni: az állami szereplők álláspontja szerint az, aki állami tulajdon értékesítése, illetve közpénzek sorsa felől érdeklődik, eleve tisztességtelenül jár el.
