Öt év alatt 1,7 százalékkal nőtt Győr-Moson-Sopron megye lakossága, Pest megyéé pedig ugyanezen időszak alatt 0,8 percenttel gyarapodott, ezzel szemben Baranyáé 6,7, Békésé és Zaláé 5,3 százalékkal csökkent. Az aprófalvas megyékben - Somogy, Zala, Vas, Baranya, Borsod, Nógrád, Heves - a természetes népességfogyás is országos átlag feletti. Emellett azonban markánsan jelentkezik a statisztikákban a külföldre vándorlás munkavállalási céllal, illetve a belső migráció. Mindez a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból olvasható ki
- Magyarországon belül a munkaerő Budapestre és környékére, valamint a Nyugat-Dunántúlra vándorol elsősorban, a nyári szezonban pedig a Balatonhoz - magyarázza Csepeli György. A szociológus, szociálpszichológus szerint az országon belül jellemzően azok költöznek egyik településről a másikra a jobb munkalehetőség reményében, akik a nyugati uniós országokban nem találnák meg a helyüket, mert nem beszélnek nyelveket vagy nincs megfelelő iskolai végzettségük. Emellett ma már az is szempont, hogy a nyugat-európai országokban egyre erősebbek az ellenérzések a közép- és kelet-európai munkavállalókkal szemben.
Az elvándorlás, akárcsak országon belül persze rengeteg negatív hatással jár, hiszen elsősorban a fiatalabbak, illetve a magasabban kvalifikáltak váltanak, s egy bizonyos szinten túl az anyatelepülés már nem is tudja pótolni az így kieső fizikai és humán erőt. A migráció miatti lakosságszám-változás egyfajta szociológiai képet fest egy adott településről, így nem véletlen, hogy az elmúlt öt esztendőben a gazdaságilag legkevésbé fejlődő Dél-Dunántúl két nagyvárosa, Pécs és Kaposvár lakossága csökkent arányaiban a leginkább. A baranyai megyeszékhely népességvesztése már-már a borsodi rozsdaövezet településeinek lakosságfogyásával vetekszik: a rendszerváltás előtti időkhöz képest Ózd lakóinak több mint harmadát, Miskolc pedig negyedét veszítette el, de Pécs is minden ötödiket.
- A kibocsátó régiók nem feltétlenül járnak rosszul a migrációval –teszi hozzá Csepeli György -, igaz, hogy a leginkább kvalifikált, legtöbb forgalmi és személyi jövedelemadót fizető emberek hagyják el a településeket, viszont a hátramaradt családtagoknak átutalják keresetük egy részét, s ezáltal az ő életszínvonalukat javítják. Persze egyúttal elindul egy negatív spirál is: minél többen költöznek el, annál kevésbé lesz fejlődőképes az adott település, s a végén már csak az öregek, betegek, és gyerekek maradnak, akik nem látnak maguk előtt más perspektívát, mint ugyancsak az elköltözést, mely egyes esetekben a deviancia, más esetekben a kizsákmányolás felé nyitja meg az utat, de mindenképpen versenyképesebb alternatíva a maradásnál.
A célterület pedig mindenkinek azonos: Budapest, az agglomeráció, illetve Nyugat-Magyarország. A főváros mellett a Budapest környéki települések lakossága is folyamatosan növekszik, ahogyan nyugaton például Sopronnak vagy Mosonmagyaróvárnak.
- Az úgynevezett Máté-effektus („Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”) erejét az eddigi fejlesztéspolitika nem tudta megtörni – jegyzi meg Csepeli György. - A megoldást a kiürülő régiókba irányuló betelepítési programok hozhatnák el, melynek során kreatív, fiatal, vállalkozó szellemű emberek kitalálhatnák, mit érdemes tenni annak érdekében, hogy a migrációs folyamat megforduljon. „Mágnesemberek” hiányában a fejlesztésre szánt pénzek elfolynak, értelmetlen célokra fordítódnak, amint arra számtalan példát látunk a kiürülőfélben lévő, haldokló településeken - teszi hozzá a szociológus.
Szomorú alsóbogáti számok
„Alsóbogát kis falu Somogyjádtól néhány kilométerre; kanyargós út vezet arrafelé. Az embernek bizony meresztenie kell a szemét a sötétben, hogy lássa, hol is vannak a település házai. Esti falugyűlést tartottak itt nemrég. Egyetlen napirend volt csak: az Öreglaki Állami Gazdaság alsóbogáti kerületében történt gazdasági változások. A községben pánikhangulat alakult ki – a gazdaság a legtöbb alsóbogáti ember munkaviszonyát megszüntette; 374 ember sorsáról volt (van) szó, akik a gazdaságból élnek.”
Negyedszázada jelentek meg a fenti sorok a megyei lapban a kis somogyi településről, ahol a hetvenes években, az állami gazdaság csúcsidőszakában közel félezren éltek. Ma a KSH adatai szerint kevesebb mint feleannyian - összesen 231-en - lakják az elképesztő természeti adottságokkal rendelkező zsákfalut.
- Három hullámban fogyatkozott meg a település – mondja Süle Tibor polgármester. – Elsőként a 90-es években, amikor megszűnt az állami gazdaság. A második tömegesebb költözés a kétezres évek első felében történt, amikor megjelentek külföldiek, hogy házakat vennének, s bizony jó néhányan eladták a magukét, elköltöztek egy még ennél is szegényebb faluba, s felélték a különbözetet. A harmadik pedig még most is tart: egyfelől megint jönnek a külföldiek, másrészt mindig akad, aki a munka után indul: külföldre, vagy az ország boldogabb vidékére.
Eleinte persze senki sem akar végleg elköltözni, jellemzően megpróbálnak hetelni, ám a gazdasági racionalitás hosszabb távon a költözés mellett szól.
- A lányom Kaposváron a Videotonban kapott munkát – mondja Nagy Aranka. – Hivatalosan még itt lakik, ha teheti, haza is jön, de már sokszor napokig bent marad a városban.
Ami cirka 25 kilométer ide, vagyis három műszakban már nem a legideálisabb a bejárás, még ha nyolc buszpár is akad, melyet a legtöbb, hasonló paraméterű somogyi zsákfaluban igencsak irigyelnek. De a napi 50 kilométert azért így is le kell zötyögni. Mások szerencsésebbek, csak az aszfaltos úton legközelebbi településre, a négy kilométerre fekvő Somogyjádra kell bejárniuk – Somogygeszti csak 2800 méter, de ahogy mondani szokták, tökön-babon át, pormentes úton viszont 36(!) -, ám Somogynak ezen a vidékén kevés a megfelelő munkalehetőség, így akinek szakmája van, s valamelyest keresni is akar, az Győr vagy Székesfehérvár felé veszi az irányt.
- A fiatalok elmennek, az idősek ugyan maradnak, de rohamosan elöregszik a falu – sóhajtja Süle Tibor. – A legnagyobb baj: olyan szegények az emberek, hogy nem mernek családot alapítani. Jelenleg négy óvodás és 11 iskolás korú gyerek van csak a településen.
A férfi ak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben dolgozhatnak.
Pedig a rendszerváltás évében még évente húsz felett járt a születések száma, s 1997-ig alsó tagozatos iskola is működött a faluban.
- Most Jádon van, ahogyan az óvoda is – mondja Sáfár Lászlóné. – Szerencsére bolt még van a faluban, ott kocsma is működik, a régi iskolaépületben pedig könyvtár. A fiataloknak viszont nincs igazi szórakozási lehetőségük. Igaz pénzük sincs, amit nagyon költhetnének, hisz munkájuk is alig.
- A két kastélyban úgy tucatnyian dolgozhatnak, más munkahely pedig nincs – számolja a lehetőségeket Ropos Tiborné -, leszámítva a közmunkát. Nem csoda, hogy a fiatalok elmentek/elmennek, s csak a szüleik maradnak: ötven-hatvan évesen már nem mernek nekivágni a világnak.
Pedig a foglalkoztatás jelenleg sokkal jobb, mint akár egy évtizede. A két kastélynál folyamatosan fejlesztenek, s így állandó munkát adnak, emellett a helyi közmunka sem sepregetésből, árokkaszálásból áll: a férfiak a betonlap- és viacolorgyártó üzemben, az asszonyok a település földjein dolgozhatnak, emellett utóbbiak a megtermelt növények nagy részét le is savanyítják.
- Úgy 150 munkaképes korú élhet a faluban – magyarázza a polgármester -, 17-en vannak közmunkán, s majd’ ugyanennyien Ausztriában vagy Németországban dolgoznak. Vagyis utóbbiak aránya úgy tíz százalékra tehető. De nem ez a baj, hanem, hogy többségük nem fog visszajönni…
Némi meglepetésre a faluban sétálva egyáltalán nem feltűnő, hogy fogyatkozik a lakosság. A házakat szépen rendben tartják, elhagyott épületet nem is találunk.
- Kettő azért akad – mosolyodik el végre Süle Tibor. – A többit felvásárolták a hollandok, illetve a nagyobbik kastély tulajdonosai. Turizmusban utaznak, rendezvényeket is szerveznek, így kell nekik szálláshely: ha megtudják, hogy valaki elköltözne, megveszik a házát, s afféle apartmant alakítanak ki belőle. Egyre több az idegen a faluban, nekik köszönhetően nem látszik, hogy egyre csak fogyatkozunk…
