Bár a 9-12 éves gyerekeket gyakran tartják láthatatlan korosztálynak, cseppet sem azok. Ez rögtön egyértelművé vált Ruff Orsolya kérdésfelvetése kapcsán Balázsy Panna, Varga Bálint, Fiala Borcsa és Kertész Erzsi beszélgetéséből. A szerzők műveikkel azt a korosztályt célozzák, akik már nem képeskönyveket lapozgatnak, de az ifjúsági irodalom még egy lépésre áll tőlük. „Azért láthatatlan ez a korosztály, mert nem akarjuk látni őket” – kezdte Varga Bálint a kérdésre válaszolván. Gyerekekkel való beszélgetései során az derült ki számára, hogy a 12-14 évesek a saját életükben is határmezsgyén mozognak, nem csak az olvasmányaikban. „Még a legvadabb gyerekek is elismerték, hogy ők maguk a legsérülékenyebbek. Úgy gondoljuk, hogy ha egyedül fel tud szállni a buszra, ki tudja nyitni a hűtőt, és tud magának kenni egy vajas kenyeret, akkor mindent tud az életről, és ennek megfelelően kezeljük őket. Ez egy hiba, amit szülőként elkövetünk, mert még igenis igénylik a segítséget, az ötleteket, a tippeket. Ezért is írom ezeket a könyveket azzal a fejemben, hogy legyen benne valami hasznos, kézzelfogható dolog, ami segít neki megérteni a világunkat” – tette hozzá. Kiderült azonban, hogy milyen írói fogásokkal közelítenek az egyes szerzők a kiskamaszok világához nagyon is változó.
„Én azt hiszem azért tudok ilyen könyveket írni, mert megragadtam a 9 éves énemnél” – felelte Balázsy Panna. - Bele kell élnünk, és bele kell képzelnünk magunkat abba az időbe, persze úgy, hogy legyen benne fikció, valóság, fantázia és ezer más.” – tette hozzá Varga Bálint. „A könyvben szereplő kalandok mindegyike kivétel nélkül vagy a fantázia szüleménye, vagy a fiammal és a haverjaival történt ökörködések eredménye” – emelte ki a szerző, akinek Zsé meg a haverok című regénye egyfajta tisztelgés is az általa gyerekkorából olyannyira kedvelt – és a beszélgetés során számos alkalommal felemlegetett – Kis Nicolas kötetek előtt. Kertész Erzsi, a Panthera történetek szerzője arról beszélt, számára nehéz volt a korosztály meghatározása: néha egy 8 éves is tudja értékelni a poénokat, és néha 12 évesnek kell lenni a megértésükhöz. Fiala Borcsa inkább 12-14 éveseknek szánta Bűntény a Dunán című regényét. Elmondta ennél idősebbeknek nem is szeretne írni, mert az már nagyon belecsúszik a kamaszkorba, „amikor az ember mást se csinál, csak fetreng a szobájában, és szenved az élettől. Ez egy Adrian Mole-ban nagyon jó, de én jobban szeretem a kalandos, fára mászós, csúzlizós, fiúsabb vonalat. Ebbe egy csomó mindent bele lehet rakni, ami engem érdekelt gyerekként, és ha nem félnék, hogy kiszakad a harisnyám, azt hiszem most is csinálnám” – tette hozzá nevetve.
A történetekben vegyesen jelenik meg hétköznapiság és a fantasztikum, a realitás és az attól való elrugaszkodás. Ruff Orsolya arról is kérdezte a szerzőkez, miről írnak legszívesebben. - Az a nagyon otthonos közeg, ahol szárnyalhat a fantázia. Valahogy így fogalmaznám meg. Hozzám ezek a történetek állnak közel – mondta Balázsy Panna. Vele ellentétben Varga Bálint nem érzi jól magát a fantázia világában: „én sokkal jobban szeretem a mocskos, zsíros, saras történeteket. Azt szeretem írni, és azt is szeretem olvasni, ami a valóságban gyökerezik és arról szól” – hangsúlyozta az író, aki úgy véli, ő maga azért sem tud fantasyt írni, mert ő sem tud azt olvasni. „Én nagyon szeretem a fantáziát, és szerintem ez a legszuperebb emberi adottság, hogy az ember el tud menekülni a hétköznapok gondjai elől, vagy egy kicsit át tudja alakítani azokat” – reagált Fiala Borcsa Varga Bálint gondolatára. Míg Bálint számára a Harry Potter vízválasztó volt – nem tudta végigolvasni a sorozatot –, addig az írónő hozzátette, ő azt is nagyon szerette, s a varázslótanonc kisfiú történetének egyik elemére utalva kifejtette: „szerintem az a legszuperebb az ember fantáziájában, hogy nyilván stressz, meg egy csomó félelem van az ember életében, de ha el tudod képzelni ezeket viccesen, vagy tudsz belőle gúnyt űzni, vagy egy kicsit cinikusabban nézni rá, akkor máris sokkal jobb.”
Saját elmondása szerint Kertész Erzsi is fantázia-rajongó. „Szerintem a képzelet a legnagyobb ajándék, minél színesebb, és vadabb. Már azt gondolod, hogy olyan szürreális, hogy ilyet már ki sem lehet találni, aztán szépen elkezded kapirgálni a felszínt, és ott vannak ugyanazok az emberi történetek a mélyén, ugyanazzal a három alapvető konfliktussal és érzelmi góccal, amit el lehet mesélni egy teljesen realista, mai történetben, vagy be lehet csomagolni egy olyan fantáziavilág díszletei közé, ami valakit beszippant, és valakit nem, valakit vonz, és valakit nem.”
A történetek gyakran aktuális problémákra is reflektálnak – vetette fel Ruff Orsolya, s ennek kapcsán Balázsy Panna kifejtette, ő nem szerette volna, hogy rózsaszín történet legyen, amit ír. „Látszódjon, hogy hol élünk, és nézzünk körül, ne egy buborékból bámuljuk a világot. Ez egy tudatos döntés volt, hogy legyenek benne kicsit kellemetlenebb, vagy szívszorítóbb helyzetek, mint például a válás, a halál, a hajléktalanság” – mondta az írónő, hozzátéve, bár több ilyen témát felvonultat könyveiben, mindig próbálta feloldani ezeket az érzéseket. - Kicsit olyan lett, mint egy Pintér Béla darab – fűzte hozzá humorosan.
